2023. június 1.
//
Tünde névnap

Boromisza horrorsérülése után is nyerni tudott a Veszprém

2022. január 17. 20:52
Hatalmas lépést tett a felsőházi rájátszás felé a Balaton Bútor FC Veszprém, miután idegenben kiütötte a DEAC gárdáját. A futsal NB I hétfői rangadója azonban Boromisza Dániel sajnálatos sérülése miatt marad emlékezetes, aki az első diagnózis szerint szárkapocscsont- és sípcsonttörést szenvedett.

A címvédő, listavezető szombathelyiek idei két vereségével – előbb az Újpest, majd a Kecskemét ellen maradtak alul – tovább élesedett a harc a felsőházi, 1-5. helyért kiírt rájátszásba jutásért a futsal élvonalban. A fővárosi lila-fehérek ugyanis a bajnokverésnek, majd a TFSE ellen aratott szombati győzelmüknek (11-5) köszönhetően két fordulóval az alapszakasz zárása előtt a tabella második helyére ugrottak (29 pont/16 meccs). Az Aramis pedig elfoglalta a harmadik pozíciót, miután pénteken 5-2-re verte a Nyírgyulajt.

Bár a 2021-es évet a harmadik helyen zárta a Balaton Bútor FC Veszprém (26 pont/15 meccs), a fenti eredményeknek köszönhetően visszacsúszott a hatodik helyre, így győzelmi kényszerben utazott a teljesen azonos mérleggel (8 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség) rendelkező DEAC-hoz.

Adminisztrációs okok miatt még nem mutatkozhatott be a bakonyi klub téli szerzeménye, a brazil Everton Felipe. A hazaiaknál a csapatkapitány Szentes-Bíró maradt távol betegsége miatt.

Társuk súlyos sérülése után roppant nehéz  lelki állapotban is nyertek a veszprémiek a futsal NB I-ben (archív fotó)Társuk súlyos sérülése után roppant nehéz lelki állapotban is nyertek a veszprémiek a futsal NB I-ben (archív fotó)

Az első védést Dobi mutatta be, aki Pál távoli löketét rúgta ki. A túloldalon Rodrigo előtt adódott lehetőség, de a brazil légiós mellé lőtt. Az 5. percben Dobi ütötte szögletre Tatai távoli lövését. A sarokrúgást Fridrich végezte el, Tatai pedig gyönyörű mozdulattal, kapásból a hosszú felsőbe bombázott (0-1).

Nem sokkal később az előkészítésben jeleskedett a veszprémiek „örökös” gólkirálya, aki Bencsik elé tálalt, a fiatal támadó pedig közelről a hálóba lőtt (0-2).

A debreceniek erőtlenül, ötlettelenül szőtték támadásaikat – Thiago jóvoltából csak egy távoli löketet jegyezhettünk fel, amit Spandler spárgázott ki –, a Veszprém magabiztosan tartotta előnyét.

A 13. percben aztán horrorisztikus jelenet zajlott le a pályán.

Vass nagy erővel belerúgott a blokkolni készülő Boromisza Dániel lábába. Noha az eset nem tűnt szándékosnak, a hajdúsági játékos – akit társai támogattak le a pályáról – azonnal piros lapot kapott, Boromisza pedig rendkívül súlyos sérülést szenvedett. Csapattársai sorfalat álltak a mentők megérkezéséig, akik szárkapocscsont- és sípcsonttörést állapítottak meg. A bakonyiak csapatkapitány-helyettese a sokkos állapot következtében eszméletét vesztette, a mentőorvosok aztán stabilizálták az állapotát, majd azonnali műtétre a debreceni kórházba szállították.

Fél óra kényszerszünet és újabb tíz perc melegítés után végül folytatódott a játék. A veszprémiek emberelőnyben, de rendkívül nehéz lelki állapotban rohamozhattak. Tatai és Pál is helyzetbe került, ám Dobi mindkétszer hárítani tudott.

A végjáték így is rendkívül mozgalmasra sikeredett. Hárommal a szünet előtt Rodrigo helyezett a hosszú alsóba, majd Fridrich szögletét követően Pál lőtt a kapuba Dobi lábai között (1-3).

Másfél perc volt csak hátra a játékrészből, amikor Fridrich kezezése miatt büntetőt ítélt a játékvezető, amit Thiago magabiztosan értékesített. Ekkor sem örülhettek sokáig a hazaiak, Tatai indítását átvéve ugyanis Pál szerzett újabb gólt.

S ezzel még mindig nem volt vége. Három másodperccel a vége előtt Fehér Zsolt időt kért, ami eredményre is vezetett. Pál jobb oldali szöglete ugyanis Tatait találta meg középen, aki higgadt mozdulattal állította be a 2-5-ös félidei állást.

Másfél perc telt el a második felvonásból, amikor Rutai szerelt a saját kilencese előtt, ahonnan egészen a hazai kapu előteréig nyargalt, s durrantott a hosszú alsóba .

Öt a négy elleni játékkal kísérleteztek a debreceniek, de ez sem segített rajtuk. Szépítés helyett Pál jegyzett üres kapus találatot a meccs háromnegyedénél (2-7).

A „cívisvárosiak” maradtak a vészkapus játéknál, ami ezúttal eredményre is vezetett: Thiago löketét követően Berecz vágta be a kipattanót (3-7).

Jelentős hátránya birtokában újabb támadást vezetett vészkapussal a házigazda. A cserekapus Krajcsi eladta a játékszert, Rutai pedig a saját térfeléről a hálóba gurított. Az „i”-re a pontot végül Tatai tette fel, aki Rutai keresztbe tett labdáját vágta be közelről (3-9). A végén Komáromi is beállt, aki május végén éppen a hajdúsági megyeszékhelyen szenvedett súlyos sérülést.

A veszprémiek rendkívüli lelki erőről tanúbizonyságot téve diadalmaskodtak riválisuk otthonában.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 16. forduló:
DEAC–Balaton Bútor FC Veszprém 3-9 (2-5)
Debrecen, vezette: Újhelyi (Futó, Balla)
DEAC: Dobi – Rodrigo, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Tóth B. (kapus), Faragó, Vass O., Siska, Harmati, Krajcsi, Rácz, Serestyén
Vezetőedző: Elek Gergő
Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Sárdi (kapus), Fridrich, Komáromi, Serginho, Bencsik Á., Meczner, Takács D., Lengyel
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Tatai (6., 20., 39.), Bencsik Á. (7.), Pál (18., 20., 31.), Rutai (22., 37.), ill. Rodrigo (17.), Thiago (19. – büntetőből), Berecz (32.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 4. 2023. június 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. holnap 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. 2023. május 29. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-3
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 1. 2023. május 26. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 6-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 10. 2023. május 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Berettyóújfalu 5-3
előző események betöltése

További cikkek

Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
A Veszprém egyenlített a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcában, miután a hétfői második találkozón saját közönsége előtt legyőzte a Kecskemétét.
Máris folytatódik a bronzpárharc
Máris folytatódik a bronzpárharc
„A tűréshatárt kijjebb kell tolnunk még akkor is, ha minden sebből vérzünk. Mindent meg fogunk tenni hétfőn, hogy kiegyenlítsük a párharc állását” – fogalmazott a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a Kecskemét elleni „kis döntő" hétfői (18.30) második, hazai találkozója előtt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.