2023. május 29.
//
Magdolna névnap

A magyar csapat megóvta az 1000 méteres döntőt

A magyar csapat megóvta a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét, amelyben a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, azaz a teljes mezőny végére sorolták a pekingi téli olimpia hétfői napján.

Bánhidi Ákos edző-menedzser elmondta, az ilyen óvásoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

Kapcsolódó cikk
Liu Shaoang bronzérmes férfi 1000 méteren
Liu Shaoang bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában a pekingi téli olimpia hétfői napján, Liu Shaolin Sándort viszont sárga lapos büntetéssel zárták ki, azaz a teljes mezőny végére sorolták.

Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő

- fogalmazott Bánhidi.

Fotó: MTI/Kovács TamásFotó: MTI/Kovács Tamás

A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér - akiknek édesapjuk kínai - csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.    

"Már azt sem értettük, hogy a megismételt rajtnál mit keres ott az egyik hazai korcsolyázó" - tette hozzá.    

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt - akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing -, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.    

Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel ebben a sportágban megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését.

vehir.hu

További cikkek

Véget ért a téli olimpia
Véget ért a téli olimpia
Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt.
A veszprémi Kónya Ádám viszi a magyar zászlót a záróünnepségen
A veszprémi Kónya Ádám viszi a magyar zászlót a záróünnepségen
A Veszprémi Sí Egylet sífutója, Kónya Ádám viszi majd a magyar zászlót a pekingi téli játékok vasárnapi záróünnepségén.
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte a férfi sífutók eredetileg 50, a mostoha időjárás miatt 28,4 kilométerre rövidített szabadstílusú versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel a harmadik aranyérmét szerezte a játékokon.
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Uraltam a vasárnapot, tökéletes futam volt - jelentette ki Liu Shaoang az után, hogy helyi idő szerint hétfőn este ünnepélyes keretek között átvette a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számának aranyérmét a pekingi olimpián.
Liu Shaoang: úgy keltem fel, hogy olimpiai bajnok leszek!
Liu Shaoang: úgy keltem fel, hogy olimpiai bajnok leszek!
Liu Shaoang, Magyarország történetének első egyéni téli olimpiai aranyérmese a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának döntője után elárulta, vasárnap reggel úgy kelt fel Pekingben, hogy olimpiai bajnok lesz.