Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

A Veszprém nagy küzdelemben hajtott fejet a bajnok előtt

2022. február 11. 21:19
Küzdelmes, magas színvonalú játékot hozott a Balaton Bútor FC Veszprém és a vendég Haladás pénteki rangadója a futsal NB I felsőházi rájátszásában, amelyen a parádés formában védő Alasztics vezetésével 2-0-ra nyert a címvédő.

Szuperrangadóval indult az első osztályú futsalbajnokság felsőházi rájátszása: az alapszakasz harmadik helyén záró Veszprém az első helyezett, címvédő Haladást fogadta péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban.

„Isten hozott, Zoja” – állt a szurkolók molinóján, Tatai József ugyanis menyasszonyával a közelmúltban átélhette a szülővé válás örömeit. Ez alkalomból Ovádi Péter társadalmi elnök és Rajki Tamás ügyvezető elnök köszöntötte ajándékkal a csapatkapitányt.

Mindössze harminc másodperc kellett, hogy a góllövőlista éllovasa helyzetbe kerüljön, aki a majd’ ezer fős publikum bánatára a kapu mellé helyezett. A folytatásban elsősorban a taktikai harc dominált, nagyobb helyzetek nélkül folyt az egyébként kiváló iramú bajnoki.

A 7. percben jártunk, amikor az exveszprémi Dávid egy remek labdaszerzést követően közelről lőhetett, de Fridrich az utolsó pillanatban blokkolni tudott. A játékrész derekánál a másik korábbi bakonyi játékos, Vas pörgetett a kapu mellé.

A 12. minutumban Luiggi tizenkét méterről eleresztett, jobb alsóba tartó löketét védte lábbal Spandler. Aztán a Veszprém szerezhetett volna vezetést: az erőszakosan előretörő Ton jobb oldali beadását Bencsik perdítette a kapu fölé, mellé.

Juanra időt kért, csapata pedig kisvártatva előnyhöz is jutott. Dávid jobb oldali oldalberúgásból hozta játékba Dróthot, aki ellépett védőjétől és a jobb alsóba lőtt (0-1).

Három és fél perccel a vége előtt Fehér Zsolt is magához hívta csapatát, amely magasabb sebességi fokozatba is kacsolt. Fridrich bal oldali sarokrúgása nyomán Sergiohoz került a játékszer, aki óriási helyzetben rosszul találta el a labdát. Gyorsan javíthatott volna a brazil, de a távoli lökete elkerülte a kaput.

A végjáték egyértelműen a hazaiaké volt. Ton lőtt szép csel után, amit Alasztics lábbal hárított. Ötven másodperc volt már csak vissza a játékszerből, amikor Tatai csent labdát Dávidtól, majd durrantott tizenkét méterről, ám Alasztics a kapufa segítségével hárítani tudott.

A második játékrész elején jobbára a veszprémi térfélen folyt a játék, a vendéglátó kontrákkal veszélyeztett. Kemény párharcok, paprikás hangulat jellemezte a találkozót.

A 26. minutumban Henrique szerzett labdát a saját hatosánál, majd a gyors ellentámadás végén Luiggihoz tálalt, aki ziccerben nem hibázott (0-2).

A Fehér-csapat hatalmas erőket mozgósított a szépítésért. Pál előbb éles szögből, aztán szabadrúgásból veszélyeztetett, azonban nem járt sikerrel. Tatai kétszer is közel járt a gólszerzéshez, de Alasztics bravúrt bravúrra halmozott. Rutai távolról próbálkozott, Alasztics eszén így sem lehetett túljárni.

Az utolsó öt perchez érve vészkapussal rohamoztak a mieink, de a Haladás szervezett védekezését így sem tudták feltörni. Több gól így már nem esett, a vasiak máris nagy lépést tettek a bajnoki döntőért, a Veszprém lépéshátrányba került.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 1. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Haladás VSE 0-2 (0-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Wittner (Kubicsek, Kondákor)
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Matyi (kapus), Komáromi, Ton, Dorogi, Sergio, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Haladás: Alasztics – Hajmási, Dróth, Dávid, Vas
Csere: Gyimesi, Homlok (kapusok), Kovács M., Luiggi, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Papp, Henrique
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Gólszerzők: Dróth (14.), Luiggi (26.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Amelyik csapat nem tud gólt lőni, az nem nyerhet. Hatalmas küzdelem folyt a pályán. A Haladás nagyon profin játszott, hiszen a kevés zicceréből kettőt értékesíteni tudott. Alasztics ma olyan formában védett, hogyha holnap reggelig játszunk, akkor se rúgtunk volna gólt neki. Ma egy Alaszticcsal jobb volt a Szombathely.

Juan Ramon Calvo Rodriguez: – A vezető gólunk meghatározta a találkozót. Tudtuk, hogy egy kiváló csapathoz érkezünk, amely mindig nagyszerűen küzd. Minden elismerésem a játékosaimé, akik nagyon értékes győzelmet arattak a mai napon. Egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz, ami a döntőbe jutás. 

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém – Haladás VSE 0-2 (0-1)
Zatkalik Dávid
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.