2023. június 3.
//
Klotild névnap

A demokratikus jogok visszautasítására biztattak Dobrevék Veszprémben

A kampány hajrájában Donáth Anna, momentumos EP-képviselő és Gyurcsány Ferenc felesége, szintén EP-képviselő Dobrev Klára is Veszprémbe látogatott, hogy lakossági fórumon álljanak ki Csonka Balázs képviselő-jelölt mellett. A politikusok szerda délután a Kossuth utcán beszéltek a programjukról is, valamint a gyermekvédelmi népszavazásról, pontosabban annak sajátos bojkottálásáról.

Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter után újabb két elsővonalas ellenzéki politikus látogatott Veszprémbe, hogy lakossági fórumon biztassák az itt élőket Csonka Balázs, az összellenzéki csoportosulás képviselő-jelöltjének támogatására.

Szerda délután a Kossuth utcán Donáth Anna, a Momentum színeiben az Európai Parlamentben politizáló képviselő, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány felesége és a DK EP-képviselője Csonka Balázzsal közösen tartottak előadást az ellenzék programjáról, egybekötve a Fidesz-KDNP kormányzásának bírálatával.

Dobrev főleg azt nehezményezte, hogy a Fidesznek nincs konkrét választási programja, holott az ellenzék összeállított egy többoldalas anyagot arról, hogy mire készülnek kormányra kerülésük esetén. Ebben helyet kap többek közt a nyugdíjszámítási rendszer átalakítása, a panelrekonstrukció, a mezőgazdaság támogatása, az orvosok béremelése, valamint elhangzott az is, hogy megtartanák a 13. havi nyugdíjat.

Habár Dobrev ezeket mind hiányosságként sorolta fel, a programpontok több esetben mégis egybevágtak azzal, amit a jelenlegi kormány már elkezdett, ideértve a vidéktámogatást, az orvosok béremelését, a 13. havi nyugdíjat pedig azután vezették vissza, hogy 2009-ben éppen a baloldali kormány szüntette meg.

Utóbbi egyébként nem csak a mostani fórumon merült fel témaként, Márki-Zay Péter korábban szintén kitért a 13. havi nyugdíjra és ő is hasonló ellentmondásba keveredett azáltal, hogy az akkori fórumon az is elhangzott, egyenesen az ellenzéknek köszönhető, hogy most a Fidesz visszavezette ezt a juttatást.

Visszatérve Dobrev Klára gondolataira, az EP-képviselő nehezményezte, hogy a Fidesz nem rakott le az asztalra egy olyan programot, mint ők, ez szerinte a választók lenézését jelenti. Az nem került szóba viszont, hogy 2006-ban a férje által vezetett baloldal akkoriban hazugságokon alapuló és meghamisított adatokkal nyerte meg a választást, ami aztán az öszödi beszédben nyert napvilágot.

Donáth Anna felszólalásában az ellenzék jelmondatát hangoztatta, miszerint „Legyen Magyarország mindenkié”. Ezzel kapcsolatban méltatta a sokszínűséget, valamint a szabad gondolkodás értékére és egymás meghallgatására hívta fel a figyelmet. Az olykor már-már motivációs tréner szerepét is magára öltő Donáth Anna a szólásszabadság hangoztatása során viszont nem tért ki és nem ítélte el a napokban több online sajtótermék ellen indított hackertámadást, amellyel sikerült hosszú órákra lekapcsolni számos jobboldali médiumot.

Ellenben szóba került a szintén április 3-án esedékes gyermekvédelmi népszavazás kérdésköre, ezzel kapcsolatban Dobrev Klára nem csupán a szavazás bojkottálását, így a demokratikus jogok megtagadását kérte a híveitől, hanem arra buzdította őket, hogy érvénytelen szavazat leadása mellett rajzoljanak, vagy írjanak rá valamit a szavazólapokra, ezzel is üzenve a kormánynak. (Ez az akció némileg érthetetlen annak tükrében, hogy a szavazólapokkal április 3-án este kizárólag a szavazatszámláló bizottság tagjai fognak találkozni, nem pedig a kormányzat.)

A fórumon természetesen Csonka Balázs is felszólalt, aki mérsékeltebb stílusban elismételte a Dobrev által kiemelt ellenzéki kormányprogramot, valamint dícsérte a saját kampányát, amelyben állítása szerint számos helyi és környékbeli emberrel tudott találkozni és beszélgetni.

Habár Csonka Veszprémre és a környékre vonatkozó tervekről egyáltalán nem beszélt, a politikai moralitásra és tisztességre többször felhívta a figyelmet, mint olyan tényezőkre, amiket szerinte a Fidesz az elmúlt 12 évben lerombolt, holott alapvető értékeknek kellene lenniük.

A Gyurcsány-párt színeiben (DK) induló jelölt úgy fogalmazott, vannak játékszabályok a politikában, amit mindenkinek be kell tartania, ebbe pedig nem tartozik bele a felsőbbrendűség és az arrogancia.

Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

Megalakult az új parlament
Megalakult az új parlament
Megtartotta alakuló ülését az idén áprilisban megválasztott új Országgyűlés.
Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására
Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására
Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
Átvette megbízólevelét Ovádi Péter
Átvette megbízólevelét Ovádi Péter
Átvette megbízólevelét Ovádi Péter, a térség megválasztott országgyűlési képviselője. Kedd délután a Városházán ünnepi keretek közt tartott átadón az újrázó képviselő úgy fogalmazott, bár a megbízólevélen az ő neve szerepel, valójában közös munka eredménye, hogy ismét ő képviselheti Veszprémet és a térséget a parlamentben.
Véget ért a levélszavazatok feldolgozása is, Veszprém megyében ezek a végleges számok
Véget ért a levélszavazatok feldolgozása is, Veszprém megyében ezek a végleges számok
Így szavaztak a veszprémiek: Ovádi megelőzte a pártlistákat is
Így szavaztak a veszprémiek: Ovádi megelőzte a pártlistákat is
Veszprém 56 szavazókörének eredményeit megvizsgálva kirajzolódik, hogy melyik városrészben dominált a kormánypárt és hol volt népszerűbb az ellenzék. Az adatokból viszont az is kiolvasható, hogy a győztes Ovádi Pétert sokan még úgy is támogatták, hogy a pártlistánál nem a Fidesz-KDNP-t ikszelték be.