Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
11°C

Az ellenzéki összefogás igazi arca – avagy Gyurcsány elérte a célját

2022. április 4. 12:09
A Fidesz-KDNP elsöprő diadalt aratott vasárnap az országgyűlési választáson, amely egyúttal azt is jelentette, hogy az ellenzéki összefogás leégett, akár a Reichstag. Mi vezetett vajon a csúfos vereséghez? A Jobbik és a Demokratikus Koalíció elnöke szerint egyértelműen Márki-Zay Péter, ám utóbbi még annyira sem méltatta az Egységben Magyarország miniszterelnök-jelöltjét, hogy bukási beszédében megemlítse annak nevét. Közben Veszprémben még felderengett valami, ami a klasszikus politikai tiszteletadásra emlékeztet.

Április 3-án Magyarország választott: a honi választópolgárok egyöntetű akarata alapján a Fidesz-KDNP sorozatban negyedik ciklusát kezdheti meg, ráadásul kétharmados többségben. Még az alapvetően jobboldali beállítottságú politikai elemző intézetek sem jósoltak akkora többséget, mint amekkora végül megszületett: a választók továbbra is bíznak a Fideszben.

Mandátumok:

(135) Fidesz-KDNP
(56) Egységben Magyarországért
(7) Mi Hazánk
(1) Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

Az elsöprő sikerre számos magyarázat született már és még biztos, hogy fog is. Az viszont tényszerű, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt időszakban több, történelmi szinten is páratlan nehézséget tudott jól kezelni. A migrációt megfékezték, a COVID időszakában nem maradtak el a támogatások, és ami talán a legfontosabb, megőrizték Magyarországon a békét a szomszédságban zajló ukrán-orosz háború ellenére is.

Mit tett volna az ellenzék, ha esetleg megnyeri választást? A kérdésre valódi választ nehéz lenne adni, de azt tudjuk, mit tett akkor, amikor nyilvánvaló lett számára, hogy kiütéses vereséget szenvedett. A baloldalon nem példa nélküli módon találni kellett egy bűnbakot, aki ebben az esetben az összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter lett, akire egyébként a pártok és velük együtt a megvezetett választóik nemrég még messiásként tekintettek.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke – aki egyébként pártja szétverésével lehetőséget adott a Mi Hazánknak is parlamentbe való bekerülésre – az eredmények kihirdetését követően úgy fogalmazott, Márki-Zay volt az, aki megbuktatta az összefogást, tehát ő maga nem vállalta a felelősséget a vereségért. Ahogy az a Gyurcsány Ferenc sem, aki a közös jelölt nevét sem volt hajlandó megemlíteni bukási beszédében.

Gyurcsány Ferenc egy korábbi veszprémi kampányeseményenGyurcsány Ferenc egy korábbi veszprémi kampányeseményen

„Erőtlent meg gyávát nem bíznak meg, hogy vezessen bármit, különösképpen nem a hazát. Kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják, kapitány attól lesz valaki, hogy biztonságos úton biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt. Hiába állt ott a kormánynál, azt fogják gondolni, hogy nem ő a legjobb kapitány, és azt hiszem, hogy igazuk van” – fogalmazott a DK elnöke, aki hangsúlyozta, a hajónak így is tovább kell haladnia a cél felé.

Nagyon úgy fest azonban, hogy az egykori miniszterelnök elérte a célját: a terv sikerült, a Demokratikus Koalíció lett a „legnagyobb” ellenzéki párt. A színdarab neve: megélhetési politizálás.

Csakhogy a baloldali érzelmű szavazóknak nem erre az előadásra adták el a jegyeket. A plakátokon forradalmi, kormányváltó hangulatról beszéltek, amit ők közösen, a történelmi összefogásukkal rendeznek meg. Éppen ezért érthető a csalódottság a Facebook-buborékban élő balolosok körében, hiszen – nem túlzás kimondani – átverték őket a sajátjaik. Ráadásul a színdarab főszereplőjének és rajongótáborának még csak azt sem adták meg, hogy méltósággal bukjon el, ezzel szemben megszégyenülve, azon „támogatói” nélkül kellett a pódiumra állnia, akik 24 órával korábban még buzgó hévvel hirdették az ő messiás mivoltját.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke beszédet mond a az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. MTI/Illyés TiborMárki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke beszédet mond a az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. MTI/Illyés Tibor

Persze, hogy nem erre számítottak az ellenzéki érzelmű emberek. Így pedig az sem meglepő, hogy néhányan már elindították Budapestnek, a balliberális fellegvárnak a városállammá való átalakítását, kiszakítva területileg is a „bunkó, tudatlan és megvezetett vidéki Magyarországból” – ahogy ők fogalmaznak minden realitást nélkülöző Facebook-kommentek ezreiben.

Közben ezen a vidéki Magyarországon, azon belül is Veszprémben Ovádi Péter utcahosszal előzte meg ellenfelét. A fideszes képviselő, amikor biztossá vált győzelme és először szólalt meg a kamerák előtt, a családjának, a csapatának, a támogató polgármestereknek és a helyi közösségnek köszönte meg a bizalmat és a közös munka közös eredményének titulálta a vasárnap estét. Nem hangzott el tőle egyszer sem, hogy kizárólag az „én egyéni sikerem a választási győzelem”.

De, hogy a másik oldalt is megnézzük, Csonka Balázs, az ellenzéki összefogás alulmaradt jelöltje szintén vasárnap este röviden elismerte a vereségét és gratulált ellenfelének, Ovádi Péternek. Megtette azt, amire Márki-Zay és egy országos ellenzéki politikus sem volt képes.

Így működik ez és így értelmezik a politikát az „elmaradott” vidéken.

 

Nyitókép: Választási plakátokat dobnak kukába az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. MTI/Illyés Tibor

Hajas Bálint
Simon Dani
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Digitális bordélyház – prostituáltnak lenni menő? Dóri Digitális bordélyház – prostituáltnak lenni menő? A Oxford English Dictionary először 1894-ben listázta a „feminizmus” szót, de az első szervezett feminista hullámot a 20. század elejére datálják. Nagyrészt mondhatjuk, hogy elhivatott nők csoportjai kivívták mára sorstársaik számára a jogot a szavazáshoz, meg a vezetéshez mondjuk, meg olyan általános dolgokhoz, hogy eldönthetem egyedül is, hogy férjhez megyek-e és lesz-e gyerekem például.   2024. március 10. 21:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.