Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Oda a pályaelőny – a DEAC nyerni tudott Veszprémben

2022. május 27. 20:50
A szünetben még két góllal vezetett, végül ugyanilyen különbséggel kikapott a vendég Debrecen ellen a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal élvonal bronzpárharcának első, pénteki felvonásán.

Négy nap elteltével ismét egymásnak feszült a Veszprém és a Debrecen a futsal NB I-ben. A hétfői rájátszásbeli találkozó – amelyen a mieink 6-3-as győzelmével zárult – után immáron az éremszerzés reményében csapott össze a két rivális. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó bronzpárharcot a felsőház harmadik helyén záró ­bakonyiak kezdhették hazai környezetben, akik arra készültek, hogy sorozatban nyolcadszor is legyőzik riválisukat.

Nagy elánnal kezdett a Balaton Bútor, mindössze öt másodperc kellett az első kapura lövéshez: Tatai löketét Krajcsi védte. A túloldalon Coito berúgását követően Berecz tüzelt távolról, de nem tudta meglepni Spandlert.

A 7. percben aztán már gólnak tapsolhatott a publikum. Tatai szerzett labdát szemfülesen, majd egy gyönyörű csellel becsapta Vasst, s a kimozduló Krajcsi mellett Tonhoz passzolt. A brazil köszönte a lehetőséget, s közelről az üres kapuba lőtt (1-0).

Azonnal próbáltak javítani a hajdúságiak. Thiago távoli bombáját még védte Spandler. Berecz viszont már pontosabb volt, aki a 9. minutumban két veszprémi védő között kilenc méterről a kapufa segítségével egyenlített (1-1). Igaz, nem sokáig örülhettek a vendégek. Pál jobb oldali szöglete után Rutai durrantott a bal alsóba (2-1).

A folytatásban is záporoztak a helyzetek mindkét térfélen. Előbb Spandler ütötte ki Siska közeli löketét, a túloldalon pedig Tatai lábában maradt két nagy lehetőség. Öttel a szünet előtt Fridrich vezethette egy az egyben a labdát Krajcsira, de a hazaiak nyolcasa elügyetlenkedte az ajtó-ablak ziccert.

A hajrához közeledve sem csökkent a mérkőzés intenzitása, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Hárommal a vége előtt aztán Pál talált be éles szögből a nagyot hibázó Krajcsi közreműködésével (3-1).

Coito kapufájával indult a második felvonás. Kisvártatva Pál került nagy helyzetbe, de Krajcsi kifogott rajta. A veszprémiek sorra dolgozták ki a helyzeteiket, de Krajcsi több ízben is javította korábba hibáját.

A 28. percben jártunk, amikor Spandler is bakizott, miután Coitohoz passzolt. A brazil a hatos előtt Rácznak passzolt, onnan az érkező Bereczhez, majd a hálóba került a játékszer (2-3).

A mieink megzavarodtak, a vendégek vérszemet kaptak. Coito szögletét Thiago tizenegy méterről kapásból a jobb alsóba bombázta. A vendégek átvettek a mérkőzés irányítását, s a 33. percben – Harmati révén – fordítani is tudtak (3-4).

Hárommal a vége előtt Rutai egyenlíthetett volna, de a védők az utolsó pillanatban közbe avatkoztak. A hajrában öt a négy elleni játékra váltott Fehér Zsolt, de csapata fáradni látszott, így már nem sikerült visszakapaszkodnia. Sőt, Harmati üres kapus góljával a cívisvárosiak voltak eredményesek (3-5).

A DEAC zsinórban elveszett hét mérkőzés után, az idény során először nyert a Veszprém ellen, s megkaparintotta a párharcban a pályaelőnyt. Folytatás hétfőn Debrecenben.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 1. meccs:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 3-5 (3-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Wittner (Vass, Héra)
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Molnár D., Ton, Dorogi, Boromisza, Bognár, Bencsik Á., Molnár R., Schalbert
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Rácz, Berecz
Csere: Tóth B. (kapus), Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Harcsa, Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Ton (7.), Rutai (10.), Pál (17.), ill. Berecz (9., 28.), Thiago (29.), Harmati (33., 38.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Három-egyes vezetésnél ordító ziccereket hagytunk ki, ez pedig megbosszulta magát. Ezt követően egy egyéni hiba miatt mentálisan megtört a csapatunk. Ettől függetlenül minden játékosomra büszke vagyok, mert rengeteget dolgoztak, óriásit küzdöttek. Sajnos a pályaelőnyt eladtuk, s most nagy erőket kell mozgósítanunk, hogy visszaszerezzük.

Elek Gergő: – Az első félidő kísértetiesen hasonlított a hétfőn látotthoz: sok helyzetünk volt, de Spandler parádésan védett, míg nálunk akadt kapushiba. Ha 3-1-nél a Veszprém berúgja a helyzeteit, ugyanez lett volna a vége, mint legutóbb. Ezt a periódust azonban hősiesen kivédekeztük, s aztán jöttek a gólok is. A második félidőben kezdett kijönni, hogy többen vagyunk, így jobb döntéseket hoztunk. Összességében tehát a hosszabb kispadunk döntött.

Képek
Zatkalik Dávid
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 6 0 0 29 10 19 18
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 5 1 0 27 12 15 16
3. NYÍRBÁTORI SC 6 3 1 2 19 17 2 10
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 3 0 3 16 18 -2 9
5. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 20 15 5 8
6. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 2 1 2 13 12 1 7
7. ÚJPEST FC-220VOLT 5 2 1 2 18 19 -1 7
8. MAG-LOG MAGLÓDI TC 5 2 1 2 12 15 -3 7
9. DEAC 6 1 4 1 16 16 0 7
10. ARAMIS SE 6 1 2 3 18 21 -3 5
11. PTE-PEAC 5 0 1 4 7 17 -10 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 6 0 0 6 9 32 -23 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 25. 21:47
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
ma 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.