Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi győzelmével nemzetközi kupainduló az FTC

2022. május 29. 19:32
Éles Benedek tizenegy gólt lőtt, a kulcsembereit nélkülöző Fejér-B.Á.L. Veszprém nagyot küzdött, de négy góllal alulmaradt a vendég FTC ellen a férfi kézilabda NB I utolsó fordulójának vasárnapi záró meccsén.

Az utolsó fordulóhoz érkezett a férfi kézilabda élvonal 2021/2022-es kiírása, amelynek vasárnapi játéknapján a Fejér-B.Á.L. Veszprém a Ferencváros együttesét fogadta a Március 15. utcai sportcsarnokban. A bakonyiak számára már csak a presztízs szempontjából volt tétje a találkozónak, hiszen a végeredménytől függetlenül a tizedik helyen zárták az évet. A fővárosiaknak azonban legalább egy pontot kellett szerezniük a nemzetközi kupaindulást jelentő negyedik helyük megőrzéséhez.

Egyébként is a vendég gárda számított a találkozó favoritjának, az pedig tovább növelte az esélyüket, hogy a mieink két gólerős játékosa, Fazekas Gergő és Széles Ákos is hiányzott sérülés miatt.

Papírforma ide vagy oda, remekül kezdett a Veszprém, amely a 4. percben már 4-2-es vezetésnek örülhetett. Kristóf irányításával a folytatásban is bátran, felszabadultan kézilabdáztak a hazaiak, akik Éles Benedek vezetésével tovább növelték fórjukat. Elég volt aztán egy kisebb kihagyás a veszprémiektől, sorrendben Kovacsics, Bujdosó és Bognár is megzörgette Miklós hálóját (12. perc: 7-7).

Egyre inkább kiütköztek a mieink szerkezetei problémái, a jobbszélső Tóth Péter például jobbátlövőként szerepelt a találkozón. Nemcsak egyenlített, a veszprémi nevelésű Bujdosó révén fordított is a Fradi. Túl sokáig azonban nem örülhettek a vezetésnek, Éles gyönyörű góljával és a kiválóan beszálló Somogyi bombáival gyorsan visszavette fórját a házigazda (16. perc: 10-9).

A vendégeknél a csereként beállt Győri, a túloldalon Miklós védett fontos pillanatban. Éles és Hári tetszetős „kínai” gólját azonban már nem lehetett hárítani. Tovább hullámzott az egyébként kiváló hangulatú  mérkőzés: Nagy Bence hetesével és Füzi találatával ismét az FTC került előnyösebb helyzetbe (22. perc: 11-12).

A második büntetőjét is értékesítő Élesnek erre még volt válasza, aztán Bujdosó és Nagy is betalált, először vezettek kettővel a zöld-fehérek. Az Éles-csapat hét a hat elleni játékkal is próbálkozott, ám ez sem segített. Füzi kettővel a szünet előtt háromra növelte a differenciát, amiből Szmetán egyet le tudott dolgozni (14-16).

A szünetben a Fejér-B.Á.L. utánpótláscsapatainak játékosai, edzői, stábtagjai vehették át különböző bajnoki érmeiket. Látványra is impozáns volt a „sorakozó”, ami újabb ékes bizonyítéka az Éles-klubnál folyó kitűnő szakmai munkának.

 

Négy-nullás rohammal kezdte a második felvonást a Ferencváros, így hamar kinyílt az olló a felek között. A mieinknél Éles villogott, de a hosszabb kispaddal rendelkező rivális tovább robogott (38. perc: 16-23).

Az összecsapás háromnegyedéhez érve is hattal vezetett a Fehér-csapat. Ekkor aztán felcsillant a „kis Veszprém” számára a remény, Hári vezényletével ugyanis sikerült visszajönni mínusz négyre (21-25). A vendéglátó tovább faraghatta volna hátrányát, ám a lehetőség kimaradt, ehelyett Bognár duplázott a másik oldalon.

Az utolsó tíz perce fordulva (22-28) így már nem maradt esélye a mieinknek a pontszerzésre. Éles József több játékosát is beküldte, Podoba szép védésekkel, Szatmári pedig góllal tette emlékezetessé az estét. Szintén nagy tapsot kapott az ezerfős publikumtól a védekezőspecialista Bugyáki, aki kétszer is megzörgette a hálót. A mérkőzés legjobbja, Éles Benedek pedig tizenegyedszer is eredményes tudott lenni, beállítva a 28-32-es végeredményt.

Az FTC tehát nyert, s indulhat az Európa-liga selejtezőjében, ahol a Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém is érdekelt lesz.

A veszprémi klub a meccs után elbúcsúztatta távozó játékosait: Fazekas Gergőt, Borbély Ádámot, Kurucz Mátét, Tóth Mártont, Tóth Józsefet, Somogyi Bálintot és Vajda Hubát.

Férfi kézilabda NB I, 26. (utolsó) forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–FTC 28-32 (14-17)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Paska, Vastag
Veszprém: Miklós – Szmetán P. 1, Tóth P. 2, Kristóf 2, Vajda 1, Éles B. 11 (2), Hári 5 (3)
Csere: Podoba (kapus), Bugyáki 2, Somogyi 2, Tóth J. 1, Tóth M., Szatmári 1
Vezetőedző: Éles József
FTC: Zernovic – Bujdosó 6, Bognár 4, Debreczeni 2, Mikita 1, Kovacsics 4, Nagy B. 5 (3)
Csere: Győri (kapus), Ónodi 3, Füzi 5, Pordán 2, Bohács, Turák, Prainer, Imre
Vezetőedző: Horváth Attila
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3

Edzői értékelések

Éles József: – Megérdemelten nyert a Ferencváros. Most jött ki igazán, hogy mennyit jelent számunkra Fazekas Gergő és Széles Ákos elvesztése. Így sem vagyok elkeseredve. Azt, amit a csapat az év elején kitűzött, a nemzetközi szerepléssel túl is szárnyaltuk.

Horváth Attila: – A „kis Veszprémmel” mindig jó meccseket játszunk, változó kimenetellel. Ez a találkozó méltó befejezése volt a szezonnak. Ebben az évben jutottunk el addig, hogy végre kiegyensúlyozottan tudtunk kézilabdázni, ez vezetett a sikerhez. Úgy gondolom, méltóképpen fejeztem be a pályafutásomat a Ferencvárosnál.

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – FTC 28-32 (14-17)
Vkkft-Fradi (1)
Vkkft-Fradi (1)
Vkkft-Fradi (1)
zatkalikdavid
zatkalikdavid
zatkalikdavid
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Baumann Béla
Baumann Béla
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 30 26 1 3 845 703 142 53
2. Budai Farkasok-Rév 30 24 1 5 858 728 130 49
3. DEAC 30 20 3 7 862 785 77 43
4. Széchenyi University HT Veszprém 30 16 4 10 810 802 8 36
5. PV-CENTRAL Békési FKC 30 16 3 11 824 794 30 35
6. Veszprém Handball Academy U21 30 14 4 12 816 777 39 32
7. Ceglédi KK 30 15 2 13 889 852 37 32
8. DVTK 30 15 1 14 823 850 -27 31
9. Vecsési KKFT 30 14 1 15 774 795 -21 29
10. OTP Bank - Pick Szeged U21 30 13 1 16 895 908 -13 27
11. Mezőkövesdi KC 30 12 3 15 811 825 -14 27
12. Százhalombattai KE 30 11 4 15 863 872 -9 26
13. KK Ajka KFT 30 12 2 16 828 853 -25 26
14. Rákosmente 30 8 2 20 801 876 -75 18
15. Balatonfüred KA U21 30 4 1 25 749 867 -118 9
16. Csömör KSK 30 3 1 26 819 980 -161 7
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 15:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 3. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
25-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
32-33
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.