Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kedd este Sena és a Napfonat magyar és ghánai dalamokkal töltik meg a Hangvillát

2022. május 30. 9:59
Május 31-én a Napfonat és Sena közös koncertet ad a Hangvillában, a Találkozások Zenevárosban utolsó tavaszi eseményén, ahol szerelmi tematikájú énekekkel várják a közönséget.

Senának és a Napfonat öt énekesnőjének nem ez lesz az első találkozásuk, hiszen 2021 szeptemberében közösen énekeltek Ferenc pápának Budapesten. A később elmélyült barátságból közös dalok születtek, kedd este egy közösen alkotott produkciót hallhat a közönség. A szerelmi tematika köré font dalok a népdalok képi- és dallamvilágából építkeznek, új harmóniákat alkotva.                

Sena Dagadu ezúttal nem az Irie Maffia énekeseként érkezik, ahol egyedüli nőként szerepel a többi tizenkét férfi között; érdekes fordulat, hogy Veszprémben öt énekesnővel énekel majd. A Napfonat formációja sem ismeretlen a nagyközönség számára, az idei Dal versenyben is láthattuk őket a Mint a zápor című szerzeményükkel.

Sena  Fotó: Örsi AndrásSena Fotó: Örsi András

„Az énekhang mély és gyógyító ereje van a középpontban, polifonikus harmóniákba öltöztetett, tiszta, zsigeri élmény, mely a hat női hang által kelt életre különböző szerelmi történeteket” – így írja le az a capella koncert lényegét Szarka Anita a Napfonatból.

A Találkozások Zenevárosban korokon, kultúrákon és műfajokon átívelő sorozatát Veszprém UNESCO minősítése ihlette. Veszprém Magyarországon először nyerte el a Zene Városa címet az UNESCO Kreatív Városok Hálózatának tagjaként 2019-ben, és ad otthont a különleges zenei találkozásoknak. A koncertsorozat szervezője a Fórum a Népművészetért Alapítvány, a program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Szabó Eszter
további cikkek
Az utolsó negyedévben is kiemelkedő programokkal várja az érdeklődőket a Művészetek Háza Az utolsó negyedévben is kiemelkedő programokkal várja az érdeklődőket a Művészetek Háza A Simoga-ház emeletén, a felújított S-Stúdióba várta a sajtó képviselőit a Művészetek Háza szerda délután, hogy ismertessék az EKF évében még ránk váró őszi-téli programokat.   tegnap 22:10 Jazzfesztivál novemberben! Jazzfesztivál novemberben! Négy napon át csaknem harminc koncert, világsztárok, köztük Erik Truffaz, Bill Frisell, Manu Katché és Jojo Mayer fellépése várja a műfaj iránt érdeklődőket november 16-tól 19-ig a Veszprém Jazz Fesztiválon - hangzott el az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. tegnap 12:59 Mindenki másképp csinálja - Dubrovnik és Tartu városvezetői mesélnek az ő praktikáikról Európa Kulturális Fővárosa Mindenki másképp csinálja - Dubrovnik és Tartu városvezetői mesélnek az ő praktikáikról Dubrovnikban többek közt a Trónok harca miatt korlátozták az óvárosba a belépést. Tartuban pedig van egy hónap, amikor majdnem féláron lehet étterembe menni. Érdekes turisztikai megoldásokkal találkoztunk, amikor a két város vezetőivel interjúztunk veszprémi látogatásuk alkalmával. tegnap 11:53 “Az egónk kiteljesítése helyett a közösség felé kellene fordulni” irodalom “Az egónk kiteljesítése helyett a közösség felé kellene fordulni” Varga Richárd, az Európa Kulturális Fővárosa projekt kulturális menedzserének neve a legtöbb olvasónak ismerősen csenghet: sokan a slam poetry kiváló művelőjeként ismerték meg, sokan nagyszerű tanárként, vannak, akik a Godot Workshop frontembereként, és sokan költőként. Most elsősorban az Európa Kulturális Fővárosa projekt kulturális menedzserét kérdeztük arról, megmaradnak-e a nevéhez is köthető nagyobb fesztiválok, mint például a Holtszezon, de költő énjének is feltettünk néhány kérdést, hiszen a közelmúltban verses kötete jelent meg… 2023. szeptember 26. 16:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.