Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Drámai csatában, hosszabbítás után maradt alul a Veszprém

2022. május 30. 20:40
A Balaton Bútor FC Veszprém 4-0-s hátrányból egyenlített, a hosszabbításban azonban kikapott a DEAC vendégeként a futsal élvonal bronzpárharcának második meccsén.

Hét nap alatt harmadszor találkozott egymással a DEAC és a Veszprém NB I-es futsalcsapata. Múlt hétfőn, az alapszakasz záró körében 6-3-ra nyertek a mieink. Pénteken viszont, ugyancsak a Március 15. utcai sportcsarnok közönsége előtt a hajdúságiak győzték (3-5), akik így 1-0-s vezetést szereztek az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcában.

Nem sok idejük maradt azonban a bakonyiaknak sebeik nyalogatására, hiszen a hét elején folytatódott a bronzcsata: Fehér Zsolt legénysége arra készült, hogy a hajdúsági megyeszékhelyen visszaveszi pályaelőnyét.

A mérkőzés azonban nem a mieink elképzelései szerint kezdődött. A brazil Coito révén a 4. percben a hazaiak szereztek a vezetést, akik a folytatásban is uralták a találkozót, s több helyzetet is kialakítottak. Több esetben is Spandleren múlt, hogy nem nőtt tovább a különbség.

A DEAC eközben jól zárt, a Fehér-csapat nem tudott nagyobb lehetőségeket kidolgozni. A hazaiak mezőfölényét Fehér Zsolt időkéréssel próbálta megtörni, csapata játéka pedig meg is élénkült. Négy perccel a szünet előtt aztán ismét megakadt a veszprémi támadógépezet, Ton ugyanis combsérülést szenvedett, aki átmenetileg el is hagyta a pályát.

Nehéz helyzetben a veszprémiek (archív fotó)Nehéz helyzetben a veszprémiek (archív fotó)

A hajrához érve megduplázták előnyüket a fekete mezesek. Thiago tartotta a labdát nagyszerűen háttal az alapvonalnál, majd a középen érkező Szentes-Bíróhoz tálalt, akinek már könnyű dolga volt (2-0).

Kisvártatva Rutai húzta meg a jobb oldalon, Tataihoz passzolt, de Krajcsi és Thiago együttes erővel megakadályozta a csapatkapitányt a gólszerzésben. Nem sokkal később Pál tüzelt tizenkét méterről, ám Krajcsi ismét résen volt. A túloldalon Spandler sem maradt adós az újabb védéssel, a válogatott portás Coito löketét hatástalanította.

Két ígéretes lövéssel kezdte a második felvonást a Veszprém, de Krajcsi állta a sarat. Aztán jött a hidegzuhany: Berecz bal oldali szögletét követően ugyanis Coito jobbal átvette a labdát, majd ballal nagy erővel a bal alsóba bombázott (3-0).

A 25. percben láthattuk az addigi legnagyobb veszprémi helyzetet: Tatai elfektette Krajcsit, ráfordult, Faragó azonban blokkolt a gólvonalon állva.

A meccs háromnegyedéhez érve egy-egy kapufát is feljegyezhettünk: előbb Szentes-Bíró, aztán egy kontra után Pál találta el a lécet.

A Veszprém öt a négy elleni játékkal próbált visszajönni a meccsbe. Elsőre nem jött be a húzás. Harmati két veszprémi védő között Tatainak lőtt gólt (4-0).

Fehér Zsolt ekkor sem tágított: maradt a vészkapusos játék. Öttel a vége előtt Ton szerzett labdát, sarokkal Fridrcihnek passzolt, utóbbi Rutait találta meg, aki tíz méterről nagy gólt lőtt. Másodpercekkel később ismét Rutai villant meg, aki egy szép csellel becsapta Szentes-Bírót és újabb bombát vágott (4-2).

Elek Gergő időt kért, de folytatódtak a veszprémi rohamok. Krajcsi két bravúrt is bemutatott Ton, illetve Pál kárára. Tizenegy másodperc volt már csak vissza, amikor Pál löketével még közelebb lopódzott a Balaton Bútor.  Az igazi dráma azonban még hátra volt: Thiago nem tudott felszabadítani Ton blokkolt, s Pálhoz passzolt, aki két másodperccel a rendes játékidő előtt tizenkét méterről a bal alsóba bombázott (4-4).

Jöhetett a kétszer öt perc hosszabbítás, amelyben ismét az Elek-csapat szerzett vezetést. Coito szerelte az oldalvonal mellett Pált, akinek ráadásul beakadt a lába a hálóba, így lemaradt. A brazil megiramodott, majd kilőtte a hosszú felsőt (5-4). Tatai egy szabadrúgás után egyenlíthetett volna, ám Siska kivágta a gólvonalról.

A ráadás második felében jártunk, ismét vészkapussal rohamoztak Tataiék. Rutai találta meg középen Tont, a brazil ismét egalizát (5-5). Úgy tűnt, hogy következhetnek a büntetők. Negyvenhét másodperc volt már csak vissza, amikor Harmati remek átadása után Thiago megszerezte a győztes találatot (6-5).

A DEAC így már 2-0-ra vezet a párharcban, melyet pénteken akár le is zárhat Veszprémben.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2. meccs:
DEAC–Balaton Bútor FC Veszprém 6-5 (4-4, 2-0)
Debrecen, vezette: Muhari (Kiss, Goneth)
DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Tóth B. (kapus), Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Ton, Dorogi, Boromisza, Bognár, Bencsik Á., Molnár R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Coito (4., 22., 42.), Szentes-Bíró (17.), Harmati (34.), Thiago (50.), ill. Rutai (35., 35.), Pál (40., 40.), Ton (47.)
A párharc állása: 2-0, a DEAC javára

Zatkalik Dávid
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.