2022. augusztus 11.
//
Zsuzsanna névnap

Egyenlített a bronzcsatában a Balaton Bútor FCV

2022. június 6. 20:19
Tatai József mesterhármasával hátrányból felállva nyert a DEAC vendégeként a veszprémi futsalcsapat, amely hétfői sikerével 2-2-re módosította az egyik fél három nyert meccséig tartó párharcot.

A bajnoki cím sorsa már eldőlt – a Haladás „söpréssel”, 3-0-ra nyert a Berettyó ellen a fináléban –, az ugyancsak három nyert meccsig tartó bronzpárharcot azonban még nem vitték fűlőre a felek. Bár a DEAC már közel érezhette magát a dobogóhoz, hiszen két győztes találkozóval a háta mögött érkezett pénteken a királynék városába, ám ott a bakonyiak kiváló teljesítményt nyújtva 6-3-ra nyertek, 2-1-re módosítva az összetett állást.

Pünkösd hétfőn ismét a hajdúsági megyeszékhelyen „randevúzott” a két rivális. Az ütközet veszprémi lehetőséggel kezdődött: húsz másodperc sem kellett Pálnak az első labdaszerzéshez és kapura lövéshez, igaz, Krajcsi könnyedén védte a középre tartó labdát. A hazaiak még közelebb jártak a gólszerzéshez, Coito és Thiago passzai után Szabó a kapufát találta el. Kisvártatva ismét Szabó veszélyeztetett, előbb a kapu mellé lőtt, aztán Spandler védte a löketét.

Az 5. percben egy veszélyes kapura lövést is feljegyezhettünk Spandler neve mellé, a válogatott portás a saját portája elől tűzte kapura a játékszert, amit Krajcsi a kapu fölé ütött. A hazaiak a folytatásban is veszélyesebben játszottak, a 8. minutumban Berecz lőtt újabb kapufát.

Tatai mesterhármasával fordított a Veszprém (archív fotó)Tatai mesterhármasával fordított a Veszprém (archív fotó)

A játékrész derekánál Bencsik blokkolta Thiago távoli kísérletét, majd Thiago remek átadása után Siska durrantott a kapu fölé öt méterről. A túloldalon Rutai ívelt Fridrich elé, aki szép mozdulattal, kapásból lőtt, ám nem tudott túljárni Krajcsi eszén.

Héttel a szünet előtt üt a négy elleni játékra váltottak a vendégek, de nem sikerült helyzetet kialakítaniuk. Sőt, a hajdúságiak letámadtak, labdát szereztek, Coito pedig vezetéshez juttatta az övéit (1-0). Válaszként pontrúgásból veszélyeztetett a Balaton Bútor: Fridrich jobb oldali sarokrúgását követően Pál bikázta rá kapásból, ám Krajcsi védett.

Spandler-bravúrokkal kezdődött a második felvonás: Thiago távolról, Szabó közelről tette próbára a bakonyi kapus reflexeit. Krajcsi Pál labdáját spárgázta ki.

A 23. percben aztán összejött az egyenlítés a mieinknek: Tatai iramodott meg a jobb oldalon, majd elegáns bokamozdulattal átemelet Krajcsit. A hazai drukkerek még fel sem ocsúdtak, amikor Tatai tizenöt méterről újabb gólt szerezett, megfordítva az állást (1-2).

A 27. minutumban Ton duplázhatta volna meg a különbséget, de Krajcsi megakadályozta ezt. A jó iramú mérkőzésen egymást követték a helyzetek: a mieinknél Fridrich, a túloldalon Vass találta el a kapufát.

A meccs háromnegyedénél ismét a DEAC tudott nyomást helyezni vendégire. Egy gyors kontra után mégis a mieink növelték fórjukat, Fridrich ugratta ki Tatait, aki könnyed mozdulattal a hálóba pörgetett (1-3).

Elek Gergő időkérése után a DEAC húzta elő az öt a négy elleni játékelemet. A debreceniek minden erejüket mozgósítva támadtak, de a Veszprém szervezett védekezésével meggyűlt a bajuk. Negyven másodperccel a vége előtt Szentes-Bíró még szépített (2-3), de több gól már nem esett.

Következhet pénteken a mindent eldöntő csata a Március 15. utcai csarnokban.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 4. meccs:
DEAC–Balaton Bútor FC Veszprém 2-3 (1-0)
Debrecen, vezette: Szilágyi (Takács, Balla)
DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Tóth B. (kapus), Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Bognár, Ton, Dorogi, Boromisza, Bencsik Á., Molnár R., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Coito (16.), ill. Tatai (23., 24., 32.)
A párharc állása: 2-2

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. Nyíregyháza 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Aramis 0 0 0 0 0 0 0 0
3. DEAC 0 0 0 0 0 0 0 0
4. ELTE-BEAC 0 0 0 0 0 0 0 0
5. Haladás 0 0 0 0 0 0 0 0
6. MFA 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Berettyóújfalu 0 0 0 0 0 0 0 0
8. Nyírbátor 0 0 0 0 0 0 0 0
9. Rubeola 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Kecskemét 0 0 0 0 0 0 0 0
11. Újpest 0 0 0 0 0 0 0 0
12. Veszprém 0 0 0 0 0 0 0 0
Utolsó módosítás: 2022. július 26. 16:06
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2022/2023 3. 2022. szeptember 2. 19:00 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok Nyírbátor 1. Futsal Club Veszprém
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2022/2023 2. 2022. augusztus 19. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. Futsal Club Veszprém Haladás
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2022/2023 1. 2022. augusztus 15. 19:00 Nyíregyháza, Aréna Nyíregyháza 1. Futsal Club Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, bronzpárbaj, 2021/2022 5. 2022. június 10. 19:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV DEAC 1-4
futsal Férfi futsal NB I, bronzpárbaj, 2021/2022 4. 2022. június 6. 19:30 Debrecen, DESOK Csarnok DEAC Balaton Bútor FCV 2-3
futsal Férfi futsal NB I, bronzpárbaj, 2021/2022 3. 2022. június 3. 19:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV DEAC 6-3
előző események betöltése

További cikkek

Győzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra a futsalosok
Győzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra a futsalosok
A házigazda veszprémi futsalcsapat 8-1-es diadalt aratott a másodvonalban szereplő Tihany felett a Március 15. utcai sportcsarnokban rendezett felkészülési mérkőzésen hétfőn.
Könnyed diadal a felkészülési mérkőzésen
Könnyed diadal a felkészülési mérkőzésen
A veszprémi futsalcsapat 4-1-re nyert a házigazda Csömör elleni csütörtök esti felkészülési mérkőzésen.
Megkezdte felkészülését a futsalcsapat
Megkezdte felkészülését a futsalcsapat
A veszprémi futsalcsapat szerdán este megkezdte felkészülését a 2022/2023-as élvonalbeli idényre. A szakmai stáb változatlan maradt, három távozó mellett öt érkező a bakonyiak játékos mérlege.
Az újonc otthonában kezdik a bajnokságot a veszprémi futsalosok
Az újonc otthonában kezdik a bajnokságot a veszprémi futsalosok
A Magyar Labdarúgó-szövetség székházában hétfőn kisorsolták a férfi futsal NB I 2022/2023-as idényének menetrendjét; a veszprémi futsalcsapat az alapszakaszt augusztus közepén az újonc Nyíregyháza otthonában kezdi meg.
Klubtörténeti sikerrel zárta az idényt a Balaton Bútor FCV utánpótlása
Klubtörténeti sikerrel zárta az idényt a Balaton Bútor FCV utánpótlása
Országos szinten is kimagasló eredményt ért el a veszprémi futsalcsapat U17-es és U20-as csapata az élvonalban. Előbbi veretlenül nyerte meg a bajnokságot, míg utóbbi ezüstérmet szerzett. Mindkét korosztályban a kék-fehérek adták a gólkirályokat is, többen pedig a válogatottba is bekerültek.