Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jön a mindent eldöntő ötödik ütközet

2022. június 9. 16:51
Pénteken (18.30) Veszprémben zárul a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharca. A 2-0-s hátrányból felálló Balaton Bútor FCV tovább fogyatkozott kerettel, de töretlen hittel várja a DEAC elleni utolsó ütközetet.

Ennél izgalmasabban aligha alakulhatna a futsal élvonal harmadik helyért kiírt csatája. A Debrecen ugyanis előbb a bakonyi, majd a hajdúsági megyeszékhelyen is nyert, így karnyújtásnyira került a dobogótól. A Veszprém azonban – ahogyan megszokhattuk – ezúttal sem adta olcsón a bőrét, múlt pénteken hazai környezetben, három nappal később pedig idegenben is visszavágott a DEAC-nak, így egyenlített a párharcban.

Kapcsolódó cikk
Egyenlített a bronzcsatában a Balaton Bútor FCV
Tatai József mesterhármasával hátrányból felállva nyert a DEAC vendégeként a veszprémi futsalcsapat, amely hétfői sikerével 2-2-re módosította az egyik fél három nyert meccséig tartó párharcot.

– Honnan meríti a csapat ezt a mentális erőt? – kérdeztük Fehér Zsoltot, a Balaton Bútor FCV vezetőedzőjét a mindent eldöntő ötödik, hazai összecsapás előtt.

– A bronzpárharc második mérkőzésén 0-4-ről tudtunk egyenlíteni. Igaz, a hosszabbítást követően vesztesen hagytuk el a pályát, de az az élmény olyan mentális erőt adott mindenkinek, amivel elindultunk felfelé. Csoda, amit az elmúlt időszakban művel a csapatom.

– Ismét a Veszprémnél a lélektani előny…

– Én is így látom. A játékosok létszámát tekintve viszont a DEAC most még jobban áll, mint eddig. Éppen azért kulcskérdés lesz, hogy a meghatározó játékosaink végig bírják-e a mérkőzést. Ha igen, akkor biztos, hogy nyerni fogunk. Tatai József már jelezte, hogy ha kell, ő végig játssza a kétszer húsz percet. Szintén döntő tényező lehet, hogy a fiataljaink mennyit tudnak hozzátenni a játékhoz.

– Az ötödik meccsen sok újat már aligha mutathatnak a felek. A mentális tényezők viszont döntőek lehetnek.

– Ez egy döntő összecsapás a két együttes számára, minden játékosnak megtiszteltetés lesz pályára lépni. Már nemegyszer bizonyította a gárdánk, hogy mentálisan mi mindenre képes, péntek este ismét kék-fehér szív kell a győzelemhez.

– Az egész párharc során létszám problémákkal küszködött a veszprémi alakulat, ezúttal pedig Pál Patrik sem játszhat sárga lapos eltiltás miatt. Mivel lehet ellensúlyozni a rivális hosszabb kispadját éppen a szezon végén, amikor az ellenfél mellett már a fáradtsággal is meg kell küzdeni?

– Igazság szerint nem lehet ellensúlyozni. Nincs meg előre az a forgatókönyv, amivel ennyi hiányzót pótolni lehetne. Mégis hiszek a játékosaimban. Tudom, hogy a szívük vinni fogja őket előre. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megnyerjük a mérkőzést.

Zatkalik Dávid
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 0 0 0 0 0 0 0 7
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 0 0 0 0 0 0 0 5
3. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 0 0 0 0 0 0 0 4
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 0 0 0 0 0 0 0 3
5. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 0 0 0 0 0 0 0 2
6. DEAC 0 0 0 0 0 0 0 1
Utolsó módosítás: 2024. február 9. 9:09
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
holnap 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Új bajnokság kezdődik 1. Futsal Club Veszprém Új bajnokság kezdődik A Nyíregyháza vendéglátójaként kezd a futsal NB I felsőházában pénteken (18.30) a Veszprém, amelynek célja, hogy a rájátszás végén éremért küzdhessen. tegnap 15:17 Negyeddöntős a Magyar Kupában a Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Negyeddöntős a Magyar Kupában a Veszprém Továbbjutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában az 1. Futsal Club Veszprém, miután a vasárnapi nyolcaddöntőben 4-1-re nyerni tudott a másodosztályú Dunaújváros vendégeként. 2024. február 18. 21:10 Hazai pályán kezdi a rájátszást a Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Hazai pályán kezdi a rájátszást a Veszprém Elkészült a férfi futsal NB I rájátszásának menetrendje; az 1. Futsal Club Veszprém február 23-án, pénteken 18.30-kor a Nyíregyházát fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban a felsőház nyitófordulójában. A bakonyiak hazai mérkőzéseire 2024-ben is ingyenes a belépés! 2024. február 9. 9:51 A jövő futsalcsapatát Veszprémben építik 1. Futsal Club Veszprém A jövő futsalcsapatát Veszprémben építik A futsal NB I alapszakaszát tekintve a veszprémiek remekül teljesítettek: a harmadik pozícióban végezve négy pontot vihetnek magukkal a február végén rajtoló felsőházi rájátszásba. A klub ügyvezetője, Rajki Tamás rámutatott, elsődleges céljuk továbbra is az, hogy a fiatal játékosaik idővel húzóemberekké, vezérekké váljanak. 2024. február 7. 8:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.