Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Döntős a futsal Magyar Kupában a Veszprém

2024. május 11. 19:42
Félidei döntetlen után 5-1-re legyőzte a Maglódot a Veszprém a férfi futsal Magyar Kupa szombati, budapesti elődöntőjében. Fehér Zsolt együttese a címvédő Haladással találkozik a vasárnap délutáni (kezdés: 16.30) fináléban.

Nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal magyar Kupa négyes döntőjében a Veszprém. A NB I felsőházának utolsó helyén záró bakonyi együttes az alsóház hatodik helyén végző, tehát kieső Maglóddal csapott össze a szombati esti, másik elődöntőben. (Elsőként a címvédő Haladás jutott a vasárnapi fináléba, miután 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu ellen.)

Jó hír, hogy a 2022 novemberében súlyos térdsérülést szenvedő, majd újabb és újabb komplikációkkal küszködő Kártik Zsombor a kezdőcsapatban kapott helyet a mieinknél.

Kiegyenlített játékot láthattunk a találkozó első perceiben, nagyobb helyzetek nélkül. Előbb Fellembek távoli lövése szállt kevéssel a kapu fölé, majd Jenei kísérletét védte Spandler.

A Maglód már a játékrész derekánál előhozakodott az öt a négy elleni játékkal, de nem járt sikerrel. Sőt, egy kontra után Gerencsér szerzett vezetést csapatának (1-0).

A folytatásban sem játszottak alárendelt szerepet a Pest vármegyeiek. Néggyel a szünet előtt Seregy jobb oldali szöglete után a berobbanó Sallai kapából a jobb felsőbe durrantott (1-1).

Szoros első játékrész után könnyedén jutott tovább a Veszprém (archív fotó)Szoros első játékrész után könnyedén jutott tovább a Veszprém (archív fotó)

Hatalmas elánnal folytatta a játékot a pihenő után a Fehér-csapat. Előbb Dorogi ígéretes löketét blokkolta Milavecz, majd Lux középre tartó labdáját ütötte ki Bohony.

Futószalagon jöttek a veszprémi szögletek. Kártik kiválóan tartotta meg a játékszert, majd két védő között kilőtte a rövid alsót (2-1). Szemlátomást hatalmas érzelmek szabadultak fel a másfél éves kihagyás után visszatérő centerből.

A vezetés megszerzése után tovább nyomott az 1. FCV. Tatai is közel járt a gólszerzéshez, de a kapufát találta. Lux.,Tatai és Gerencsér szép összejátéka végén aztán utóbbi közelről sarokkal talált be (3-1).

A maglódiak vészkapussal támadtak, de nem tudtak túljárni a több nagy védést is bemutató Spandler eszén.

Az utolsó előtti percben jártunk, amikor az ellenfél labdavesztését kihasználva Fellembek is betalált a visszafutó kapus mellett (4-1).

Az utolsó minutum szomorú és örömteli pillanatot is tartogatott. Bohony ugyanis letarolta Juhászt, a kapus piros lapot kapott, a tizenhét esztendős veszprémi tehetség pedig sípcsontzúzódást szenvedett. Ez volt a Maglód ötödik szabálytalansága, büntetőt lőhettünk, Bognár Patrik magabiztosan a hálóba bombázott, beállítva az 5-1-es végeredményt.

A Veszprém–Haladás Magyar Kupa-döntő vasárnap 16.30-kor kezdődik, az M4Sport+ élőben közvetíti a találkozót.

Férfi futsal Magyar Kupa, elődöntő:
1. FC Veszprém–Maglód 5-1 (1-1)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont. Vezette: Wittner (Borbás, Aczél)
Veszprém: Spandler – Tatai, Kártik, Dorogi, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Juhász, Bognár P., Molnár D., Ábrahám, Gavrilovics, Bognár M., Fellembek, Gerencsér
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Maglód: Bohony – Milavecz, Sallai, Szabó D., Jenei
Csere: Hajnal (kapus), Németh G., Horváth R., Csóri L., Seregy, Érsek, Vékei, Csóri B., Papp
Vezetőedző: Tánczos Tibor
Gólszerzők: Gerencsér (11., 23.), Kártik (22.), Fellembek (39.), Bognár P. (40.), ill. Sallai (16.)
Piros lap: Bohony (40.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.