Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Egy félidőt bírt a címvédő vendégeként az 1. FCV

2024. március 8. 20:28
Két perc után már 2-1-re vezetett, végül azonban 7-2-re alulmaradt a címvédő, alapszakaszgyőztes Haladás vendégeként a 1. Futsal Club Veszprém pénteken az NB I felsőházi rájátszásában.

A férfi futsal NB I felsőházában az eddigi mindhárom találkozóját elveszítő Veszprémre a korábbiaknál is nehezebb feladat vár a címvédő Haladás vendégeként. Igaz ez állítás annak ellenére is, hogy az alapszakaszt utcahosszal megnyerő szombathelyiek a megszerezhető kilenc pontból csak négyet gyűjtöttek be a rájátszás első három fordulójában.

A bakonyiak helyzetét tovább nehezítette, hogy három kapusuk is hiányzott: a csapatkapitány Spandler Mátyás még a DEAC ellen szenvedett combsérülést, Koncsol Norbert a Berettyóújfalu elleni kiállítása miatt eltiltását töltötte, Oswald Dániel pedig egyetemi tanulmányai maradt távol. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kapusedző Sárdi Máté került a kezdőcsapatba.

Ráadásul Fehér Zsolt vezetőedző betegsége miatt nem tarthatott csapatával a vasi megyeszékhelyre, így a „beugró” szerepben többször is bizonyító Németh Gábor foglalhatott helyet a kispadon.

Negatív előjelek ide vagy oda, álomszerűen kezdődött a találkozó a mieink számára. Tizenkilenc másodperc telt el ugyanis a meccsből, amikor a balszélen meglóduló Dorogi beadása Rutain megpattanva a hálóba hullott (0-1).

Gyorsan „javított” aztán az exveszprémi játékos, aki Luiggi szöglete után közvetlen közelről varrta be a léc alá (1-1).

Dróth  Zoltán vezetésével magabiztosan nyert a Haladás a Veszprém ellen (archív fotó)Dróth Zoltán vezetésével magabiztosan nyert a Haladás a Veszprém ellen (archív fotó)

Mintha kézilabdameccset szemléltünk volna, olyan ütemben potyogtak a gólok. Ugyanis még mindig csak a 2. minutumban jártunk, amikor Fridrich oldalberúgását követően Tatai kapásból a hálóba durrantott (1-2).

A hazaiak meglepően pontatlanul játszottak, többször is labdát vesztettek, így a letámadásokkal operáló bakonyiak több kontrát is vezethettek. Tatai és Bognár Martin szép összjátékának végén a fiatal tehetség lőhetett, amit Alasztics bravúrral hárított.

A játékrész derekánál Tatai lőtt ismét, ám a magyar válogatott első számú hálóőre ismét védeni tudott. A túloldalon Dróth próbálkozott kétszer is, ám Sárdi eszén nem tudott túljárni.

A veszprémiek a folytatásban is szervezetten, bátran futsaloztak, remek színvonalú találkozót láhatott a publikum. A szombathelyieknél Henrique előbb a felsőlécet találta el, majd Knizst hozta kihagyhatatlan helyzetbe (2-2).

A hajrában öt a négy elleni játékkal rukkolt elő az 1. FCV, melynek kapujában Sárdi több nagy védést is bemutatott.

A második felvonás elején magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a házigazda. Két perc sem telt el, amikor Dróth átadása után Vatamaniuc-Bartha vezetéshez juttatta együttesét (3-2).

Sárdi továbbra is remekelt, a harmincnégy esztendős egykori kiválóság jelentős szerepet vállalt abban, hogy nem nőtt tovább a különbség. A 27. minutumban viszont már ő sem tudott segíteni alakulatán: Henrique átadása után Dróth alakította 4-2-re az állást.

A mieink ismét előhúzták tarsolyukból az emberelőnyös játékot, de így sem tudták feltörni a vasi reteszt.

A hajrában aztán kinyílt az olló. Hárommal a vége előtt az exveszprémi Vas köszönt be. Kisvártatva pedig emberhátrányba kerültünk, miután Dorogi fellökte a gólhelyzetben kilépő Luiggit. Vas révén ki is használta az emberfórt a Hali, majd Luiggi sarokkal szerzett gyönyörű gólt, beállítva a 7-2-es végeredményt.

A Veszprém tehát jól kezdett, de nem tudta elkerülni a kiütéses vereséget a címvédő otthonában.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Haladás VSE 7-2 (2-2)
Szombathely, vezette: Wittner (Kiss G., Mákos)
Haladás: Alasztics – Luigi, Henrique, Vatamaniuc-Bartha, Rutai
Csere: Homlok (kapus), Kovács M., Knizs, Hajmási, Dróth, Sipos, Körmendy, Hadházi, Vas Á.
Vezetőedző: Felipe Conde
Veszprém: Sárdi – Tatai, Fridrich, Dorogi, Gerencsér
Csere: Őri (kapus), Bognár P., Molnár D., Ábrahám, Gavrilovics, Bognár M., Fellembek, Kiss M., Lux
Edző: Németh Gábor
Gólszerzők Rutai (2.), Knizs (15.), Vatamaniuc-Bartha (22.), Dróth (27.), Vas (37., 39.), Luiggi (39.), ill. Dorogi (1.), Tatai (2.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.