Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Utolsó másodperces góllal bajnok a Szeged

2022. június 11. 19:43
A Telekom Veszprém 30-29-re kikapott a kézilabda NB I döntőjének második, hazai felvonásán szombaton. Igaz, összesítésben így egálra álltak a felek (58-58), ám idegenben lőtt több góllal a Pick Szeged megvédte a bajnoki címét.

A férfi kézilabda NB I idei kiírásának utolsó, de legizgalmasabb mérkőzéséhez érkeztünk szombaton este. A bajnoki finálé második felvonása következett, amelynek a telt házas Veszprém Aréna biztosított otthont. A múlt hétvégén Szegeden rendezett első találkozó az „Építők” diadalával zárult, ám Momir Ilics csapata nem dőlhetett hátra, hiszen mindössze egyetlengólos előnyt sikerült kialakítania magának.

Juan Carlos Pastor címvédő együttese elégtétel reményében lépett pályára, hiszen amellett, hogy a Telekomnak idén sikerült a kvalifikáció a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe, a Magyar Kupát is elhódította a vérvörös mezes gárda. A Tisza-partiak számára tehát ez volt az utolsó lehetőség az idényben a címszerzésre.

Szemügyre véve a nevezett keretek, a trénerek szinte az összes játékosukra számíthattak. Hazai oldalon a csapatkapitány-helyettes Lékai Máté, illetve a fiatal Dörnyei Borisz maradt ki, míg a vendégek a világbajnoki bronzérmes horvát válogatott átlövőt, Luka Stepancicot kényszerültek nélkülözni.

Szegedi akcióval kezdődött az összecsapás, ám hibáztak a kékmezesek. Nem úgy, mint Lauge a túloldalon. Marguc hétméterest rontott, ám a kipattanót könyörtelenül bevágta a veszprémiek szlovén szélsője. A szegediek Radivojevics értékesített hétméteresével szerezték meg az első találatukat (5. perc: 2-1).

Pár pillanattal később Mahé talált be szintén büntetőből, majd Bombac szerzett távoli bombát. Őrületes iramot produkáltak a felek, gyorsan potyogtak a gólok. A hetedik percben Henigman révén egalizált a Szeged (4-4). Corrales hárította Mackovsek távoli bombáját, Mahé jóvoltából pedig ismét a bakonyiaknál volt az előny.

Margucot lerántás miatt két percre kiállították a játékvezetők, az esetet követő hétméterest Radivojevics könyörtelenül értékesítette. Mikler védte Lauge próbálkozását, majd Corrales is bemutatott egy bravúrt. Bombac révén először vezetett a mérkőzésen a Pick (14. perc: 6-7). Elképesztő hangulat uralkodott az Arénában!

A veszprémiek hibáztak, így Bánhidi találata után már 6-8 állt az eredményjelzőn. Lauge hibázott, a szegediek eladták a labdát, Bodót kiállították. Nilsson remek helyzetfelismerésének köszönhetően egalizált az „Építők” (17. perc: 8-8). Bombac a negyedik gólját jegyezte, míg Lauge duplájával ismét a Telekomnál volt a fór.

Radivojevics a harmadik hétméteresét is bevágta, de Laugénak erre is volt válasza. Bodó hatalmas gólt dobott, ahogy Nenadics is a másik oldalon. Bánhidi kézmozdulatát ütésnek ítélték a játékvezetők, ezért azonnali piros lappal kizárták a találkozóról. Pár pillanattal később Bombac jóvoltából ismét egálra álltak a felek (24. perc: 12-12).

Nenadics visszaszerezte az előnyt, de Radivojevics a negyedik hétméteresét is gólra váltotta. A Veszprém ismét eredményes volt, ezt követően időt kért Juan Carlos Pastor (29. perc: 14-13). Martins távolról tüzelt, majd Momir Ilics is magához hívta az övéit. A felek viszont az első játékrészben már nem szereztek több gólt (félidő: 14-14).

A második felvonás Mackovsek kiállításával vette kezdetét (lerántás). Nenadics labdája megállíthatatlan volt, Corrales hibáját viszont kihasználta Bombac. Rosta jóvoltából már a Szegednél volt az előny (35. perc: 15-16). Jahja, majd Tönnésen is feliratkozott a gólszerzők közé, míg Mahé már negyedszer volt eredményes.

Henigmant kiállították, Strlek viszont nem tudta gólra váltani az adódó lehetőséget. Nem úgy, mint Martins, aki révén immár kétgólos volt a Pick fórja (38. perc: 17-19). A veszprémiek újabb hibáját Mackovsek bosszulta meg. A hazai kapu előtt Corralest a szerb válogatott Cupara váltotta, majd Momir Ilics időkéréshez folyamodott.

Blagotinsek az első gólját szerezte, ám Rosta is betalált. Jahja nem hibázott, Cupara bravúrral hárított. Mahé egyetlen találatra csökkentette a különbséget (43. perc: 20-21). Tönnésen távolról, de pontosan bombázott. Nilsson könnyedén volt eredményes. Rosta a harmadik gólját jegyezte , Nenadics hétméterest harcolt ki.

Mahé értékesítette a lehetőséget, ahogy Rosta is a túloldalon. Mahé újabb hetesét kivédte Mikler, de a kipattanót már bedobta a francia olimpiai bajnok. Rosta sikeresen tört át a veszprémi falon, Mahé próbálkozását hárította Mikler. Bombac is hibázott, Manaszkov viszont már gyönyörű gólt dobott (51. perc: 24-25).

Martins találata után Sipos is feliratkozott a gólszerzők közé. Ezt követően időt kért Juan Carlos Pastor. A szegediek viszont elpuskázták a támadásukat, így Marguc egyenlíthetett (54. perc: 26-26). A Veszprém védelmét nem tudta feltörni a Pick, Maqueda csakugyan nagy lehetőséget szalasztott el.

A hajrához érkezve hét a hat elleni játékra váltott a Szeged: Tönnésen rögvest eredményes is volt. Gaber betalált, a túloldalon viszont Maqueda, majd Manaszkov is (57. perc: 28-28). Ismét magához hívta övéit Juan Carlos Pastor. Bodó, majd Nenadics is bevágta. Bodó bombája a felsőlécen csattant, Momir Ilics időt kért (29-29).

A veszprémiek viszont nem tudtak újabb gólt szerezni. Egy támadásra ugyanakkor maradt még ideje a Szegednek: az utolsó másodpercben Rosta kapott labdát, majd be is talált Cupara kapujába (végeredmény: 29-30).

A Pick Szeged idegenben lőtt több góllal az ötödik magyar bajnoki címét szerezte meg.

Férfi kézilabda NB I döntő, második mérkőzés:
Telekom Veszprém–Pick Szeged 29-30 (14-14)
Veszprém Aréna, 5125 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann.
Telekom Veszprém: Corrales – Marguc 3, Jahja 2, Blagotinsek 1, Lauge 5, Strlek.
Csere: Cupara (kapus), Mahé 7 (2), Nilsson 2, Manaszkov 2, Nenadics 5, Ligetvári, Sipos 1, Maqueda 1
Vezetőedző: Momir Ilics
Pick Szeged: Mikler – Radivojevics 4 (4), Tönnésen 2, Gaber 1, Bombac 6, Mackovsek 2, Frimmel.
Csere: Alilovic (kapus), Henigman 1, Bánhidi 1, Garciandia, Martins 4, Bodó 2, Rosta 7
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/4
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Összesítés: 58-58 – A Szeged idegenben lőtt több góllal bajnok

Így értékelte a látottakat

Momir Ilics, a Veszprém vezetőedzője:

Nehéz, fájó pillanatokon vagyunk túl, amelyeket nagyon nehéz lesz feldolgozni. A mai estén a szerencse nem állt mellettünk. A vereség ellenére nem tehetek szemrehányást a játékosaim felé, hiszen szívvel-lélekkel küzdöttek. Sajnálom, hogy a szurkolóinkat ezúttal nem tudtuk kiszolgálni. Az előttünk álló napokban azon fogunk dolgozni, hogy a BL-négyes döntőben jó eredményt érhessünk el.

Rasmus Lauge, a Veszprém csapatkapitánya:

Lesújtó vereséget szenvedtünk. A mai este a szomorkodásé, de hétfőtől újult erővel készülünk arra, hogy Kölnben meglepetést szerezzünk.

Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője:

Izgalmas mérkőzést játszottunk a döntő mindkét felvonásán. A játékosaim ezúttal is az utolsó másodpercig küzdöttek, amelynek Rosta góljával meg is lett az eredménye. Nagyszerű hangulat volt az Arénában, köszönjük a szurkolóinknak, hogy elkísértek bennünket.

Rosta Miklós, a Szeged beállósa:

Kemény mérkőzésen vagyunk túl. Úgy jöttünk ide, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy megszerezzük a bajnoki címet. Nagyot küzdöttünk azért, hogy megvédjük a címünket. Úgy gondolom, ezúttal a jobb helyzetkihasználásunk döntött.

 

Galéria
Telekom Veszprém – Pick Szeged 29-30
Simon Dániel
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.