Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Az ínséges időkben is kenyeret tesznek az éhezők asztalára

2022. július 28. 13:02
Augusztus végéig gyűjtik a gazdák által rászorulók részére felajánlott búzát a Magyarok kenyere programban.

A program megyei rendezvényét csütörtök reggel tartották Tésen, ahol Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárkamara megyei elnökétől megtudtuk: a Veszprém megyei gazdák Küngösön és Mezőlakon adhatják le felajánlásaikat. Azok, akik nem gabonát termesztenek, pénzbeli felajánlást is tehetnek a jó ügy érdekében. A kamara elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik ezekben a nehéz időkben is gondolnak a rosszabb sorsúakra: mint mondta, az aszály miatt idén 20-30 százalékos veszteséget könyvelhetnek el a gazdák a tavalyi terméshozamhoz képest, és itt, a Dunántúlon még egész jól is jártunk ezzel: az ország keleti részében akkora a szárazság, hogy már az állatoknak szükséges takarmányt sem tudják megtermelni. 

Az aszályról, annak a keleti országrészben tapasztalható mértékéről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és Jakab István, a Magyar Gazdák Országos Szövetségének elnöke is beszámolt. Jakab szerint keleten csak azok tudnak kukoricát betakarítani, akik öntöztek is, minden más elszáradt, a földben mély repedéseket nyitott a szárazság, és valóban: már az állatoknak szükséges mennyiségű takarmányt sem tudják betakarítani. Győrffy hozzátette: a gazdálkodókat az aszály mellett az infláció is sújtja, az alapanyagárak az egekbe szöktek. Megjegyezte: a szűk esztendők is a javunkra válnak, mert általuk tanuljuk meg értékelni a gazdagabb éveket. 

A rendezvényen Ovádi Péter, a térség parlamenti képviselője a tésiek és a Veszprém megyei gazdák összetartó közösségeit dicsérte. A találkozónak helyt adó település gazdái több mint egy tonna búzával járultak hozzá a jótékonysági akcióhoz.
 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.