2023. június 3.
//
Klotild névnap

A Veszprém nyerte a megyei rangadót

2022. július 30. 21:54
A Practical VLS 2-0-ra nyert a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III szombati idénynyitó mérkőzésén.

Veszprém megyei rangadóval kezdődött a labdarúgó NB III 2022/2023-as kiírása: a nyugati csoport nyitó mérkőzésén a Balatonfüred az előző kiírásban bronzérmes Veszprémet fogadta. A tóparti városban ennek megfelelően szép számú közönség, több mint fél ezer néző gyűlt össze.

A publikum pedig már a 3. percben gólt láthatott: Major Norbert remek fejesével a bakonyiak kerültek előnybe (0-1).

A fürediek birtokolták többet a labdát, ám a 31. percben mégis a VLS került nagy helyzetbe. Egy szöglet után Major maradt le a hosszú oldalon a labdáról.

A 39. minutumban Szalai esett el a tizenhatoson belül. A hazaiak büntetőt reklamáltak, de a játékvezető a füredi játékosnak, Szalainak, majd a hevesen tiltakozó Borgulya István edzőnek adott sárga lapot.

A Veszprémben csereként pályára lépett a Haladás, a Mezőkövesd és a DVTK színeiben az NB I-ben is játszó Iszlai Bence.

A második játékrész veszprémi helyzettel kezdődött, de Erdélyi nagyot védett, kipattanót pedig Major lőtte a kapu mellé.

A 65. percben Somogyi, nem sokkal később pedig Horváth Hunor lőtt kapura, de Erdélyi mindkétszer hárított.

A 73. percben megfogyatkoztak a Balaton-partiak, Róth István könyöklés miatt kapott piros lapot.

A 89. percben aztán eldőlt a találkozó, Iszlai átadását követően Horváth adott be a bal oldalról, a középen érkező Molnár Balázs pedig a hálóba fejelt (0-2).

A Veszprém tehát győzelemmel kezdte az idényt.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 1. forduló:
Balatonfüredi FC-VLS Veszprém 0-2 (0-1)
Balatonfüred, 600 néző. Vezette: Bana (Király, Ország)
Balatonfüred: Erdélyi – Farkas, Eszlátyi, Csikós (Szabó I. B., 63.), Szalai, Róth, Leidl (Szabó II. B., 70.), Burucz, Pécseli, Bartha (Ott, 79.), Tóth G. (Bene, 79.). Edző: Borgulya István
Veszprém: Héninger – Gulyás, Ulbert (Horváth H., 62.), Major, Végh (Molnár B., 80.), Somogyi, Kovács D., Baldauf (Varga M., 91.), Krebsz, Zachán, Lőrincz (Iszlai, a szünetben). Edző: Pető Tamás
Gólszerzők: Pécseli (3. – öngól), Molnár B. (90.)
Piros lap: Róth (73.)

Képek
vehir.hu
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. PRACTICAL VLS VESZPRÉM 38 28 8 2 82 24 58 92
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 38 28 6 4 77 35 42 90
3. FC NAGYKANIZSA 38 28 3 7 105 41 64 87
4. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 38 20 10 8 77 35 42 70
5. III. KER. TVE 38 20 8 10 82 40 42 68
6. ÉRDI VSE 38 20 5 13 55 33 22 65
7. BICSKEI TC 38 18 9 11 59 41 18 63
8. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 38 18 6 14 58 44 14 60
9. BUDAÖRS 38 17 9 12 56 43 13 60
10. BALATONFÜREDI FC 38 15 11 12 50 52 -2 56
11. MOL FEHÉRVÁR FC II. 38 16 7 15 48 56 -8 55
12. KOMÁROM VSE 38 14 11 13 57 53 4 53
13. ETO AKADÉMIA 38 14 10 14 61 60 1 52
14. GYIRMÓT FC GYŐR II. 38 11 6 21 65 83 -18 39
15. ZTE FC II. 38 11 5 22 45 83 -38 38
16. KELEN SC 38 7 11 20 42 60 -18 32
17. CSORNAI SE 38 6 9 23 42 85 -43 27
18. TECHNOROLL TESKÁND KSE 38 7 4 27 50 111 -61 25
19. MÓRI SE 38 5 6 27 35 93 -58 21
20. ZSÁMBÉKI SK 38 3 4 31 33 107 -74 13
Utolsó módosítás: 2023. május 21. 23:10
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
labdarúgás Férfi labdarúgó NB II osztályozó, 2022/2023 2. holnap 17:00 Kisvárdai Várkerti Stadion Nyíregyháza Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB II osztályozó, 2022/2023 1. 2023. május 28. 17:30 Ajkai Városi Sportcentrum Practical VLS Nyíregyháza 0-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2022/2023 38. 2023. május 21. 17:00 Pápa, Perutz Stadion Practical VLS Tatabánya 2-2
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2022/2023 37. 2023. május 14. 17:00 Ajka, Városi Stadion Practical VLS Komárom 1-0
előző események betöltése

További cikkek

Pető Tamás: Kis pénzből is lehet becsületes focit játszani!
Pető Tamás: Kis pénzből is lehet becsületes focit játszani!
Egyszerű a képlet: ha a Practical VLS-nek sikerül győzelmet aratnia a házigazda Nyíregyháza elleni osztályozón, akkor a veszprémi labdarúgócsapat jövőre az NB II-ben bizonyíthat. A vasárnap esti (17.30) mérkőzés előtt – amelyet az M4 Sport élőben fog közvetíteni – Pető Tamással beszélgettünk.
Nem hirdettek győztest, a VLS-nek minden esélye megmaradt az osztálylépésre
Nem hirdettek győztest, a VLS-nek minden esélye megmaradt az osztálylépésre
A házigazda Practical VLS 0-0-s döntetlent játszott a Nyíregyháza FC-vel a labdarúgó NB II osztályozójának vasárnap esti, első mérkőzésén.
Élő közvetítés: Practical VLS – Nyíregyháza FC
Élő közvetítés: Practical VLS – Nyíregyháza FC
A nyíregyházi klub kollégái élő közvetítést biztosítanak a házigazda Practical VLS elleni NB II-es osztályozóról: a párharc első mérkőzése vasárnap 17.30-kor veszi kezdetét az ajkai stadionban.
NB II-osztályozó: Dávid és Góliát küzdelme következik
NB II-osztályozó: Dávid és Góliát küzdelme következik
A gazdasági feltételeket tekintve „bibliai ütközet” várható a labdarúgó NB II osztályozóján: a körülbelül 700 millió forintból gazdálkodó Nyíregyháza lesz az ellenfele az NB III nyugati csoportjában tized ennyiből bajnoki címet szerző Veszprémnek. A „fair play” szellemiségétől fényévekre járó párharc előtt a VLS vezetőedzőjével, Pető Tamással beszélgettünk.
A Nyíregyháza lesz a VLS ellenfele az osztályozón
A Nyíregyháza lesz a VLS ellenfele az osztályozón
A labdarúgó NB III nyugati csoportjának bajnoka, a Practical VLS az NB II utolsó osztályozós pozíciójában végző Nyíregyháza Spartacus FC-vel küzdhet meg az osztálylépésért. A párharc első mérkőzését május 28-án, vasárnap 17.30-kor rendezik Ajkán.