Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Hétgólos győzelem az Újpest ellen – továbbra is hibátlanul listavezető a Veszprém

2022. szeptember 8. 20:52
A házigazda 1. Futsal Club Veszprém könnyed, 7-0-s diadalt aratott az Újpest felett a futsal NB I hétközi játéknapján a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Hétközi fordulóval folytatódott a futsal élvonal: az eddig hibátlan mutatóval rendelkező, listavezető 1. Futsal Club Veszprém az Újpest együttesét látta vendégül csütörtökön a Március 15. utcai sportcsarnokban.

A fővárosi lila-fehéreket az egykori veszprémi játékos, Németh Péter irányította, akinek soraiban a tavaly még kék-fehérben szereplő brazil Serginho Paulista is feltűnt.

A vendégek jobban rajtoltak, ám nem tudták kihasználni az adódó lehetőségeiket: Spandler Mátyás több pazar védést is bemutatott. A hetedik percben jártunk, amikor Gerencsér labdát szerzett, majd a vezetést is megszerezte a veszprémieknek (1-0).

Láthatóan lélektani fölénybe kerültek a hazaiak, akik nem sokkal később meg is duplázták előnyüket Kártik révén (12. perc: 2-0). Pár pillanattal később ismét az 1. FCV örülhetett: a brazil Ton passzát a csapatkapitány Tatai József váltotta góla (14. perc: 3-0).

A félidei részeredményt Gerencsér önmaga második találatával állította be (4-0). A második felvonásban a lila-fehérek öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak, ám nem jártak sikerrel.

A vendégeknél szinte mindenki gyengén szerepelt, még a rutinos futsalosok is több hibát vétettek. A huszonötödikben jártunk, amikor Fridrich passzát Tatai juttatta a hálóba (5-0). Érezhető volt, hogy Németh Péter tanítványai motivációjukat vesztették.

A 31. percben Tatai szabadrúgása után a fiatal Molnár Raul is eredményes volt (6-0). Úgy tűnt, több találat nem esik a derbin, ám a lefújást megelőzően még a szerb válogatott Gavrilovics is bevette az újpestiek kapuját, ezzel beállítva a 7-0-s végeredményt.

Férfi futsal NB I alapszakasz, 4. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Újpest FC 7-0 (3-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Vas (Kubicsek, Horváth).
1. Futsal Club Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Bencsik Á., Gerencsér.
Csere: Soós (kapus), Fridrich, Molnár R., Kártik, Everton, Ábrahám, Gavrilovics, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Újpesti FC: Zsolnai- Lucas, Szeghy, Horváth B., Sergio.
Csere: Vámosi, Kinics (kapusok), Klacsák, Dunai, Suscsák, Horváth B., Östör, Lipl, Harnisch.
Vezetőedző: Németh Péter.
Gólszerzők: Gerencsér (7., 14.), Kártik (12.), Tatai (14., 25.), Molnár R. (31.), Gavrilovics (39.)

Edzői értékelés:

Fehér Zsolt: - Hálával tartozom a játékosaimnak, hiszen maradéktalanul betartottak mindent, amit a találkozót megelőzően kértem tőlük. Hatalmas sikernek tartom, hogy ilyen komoly arányban és kapott találat nélkül sikerült felülmúlnunk az Újpestet. Vendégeink kiválóan alkalmazták az emberelőnyös taktikát, ám a játékosaim tudták, hogy mi a dolguk. Örülünk a győzelemnek, de innentől már csak előre tekintünk.

Galéria
1. Futsal Club Veszprém - Újpest 7-0
vehir.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! 1. Futsal Club Veszprém Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! Az 1. Futsal Club Veszprém a Maglódi TC-vel találkozik a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőjében, melyet május 11-én, szombaton 18.00 órakor a budapesti Koltay Jenő Sportközpontban rendeznek. 2024. április 9. 11:42 Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a DEAC együttese a futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfői találkozóján. Fehér Zsolt legénysége ezzel visszacsúszott a tabella utolsó helyére és távol került az éremszerzés lehetőségétől. 2024. április 8. 21:17 Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben magyar futsalválogatott Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben A decemberi Eb-selejtezőkre készülő férfi futsalválogatott áprilisban szlovákiai felkészülési tornán vesz részt, amely során három nemzetközi mérkőzésen lép pályára. Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány ezúttal egy veszprémi játékosnak, Lux B. Gábornak szavazott bizalmat. 2024. április 8. 11:17 Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat 1. Futsal Club Veszprém Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat Az 1. FC Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt szerint a DEAC a hétfői (kezdés: 18.30) felsőházi bajnoki esélyese, de tudja, hogy az övéi hazai környezetben mivel kerekedhetnek a rivális fölé. 2024. április 6. 14:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.