Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C

A veszprémi kulturális folyóiratok mutatkoztak be a Cserháti Könyvszalon rendezvényén

2022. november 29. 4:00
Hétfő délután a Kölcsey Ferenc Könyvesboltban beszélgettek a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és a könyvesbolt közösen szervezett Cserháti Könyvszalon rendezvény-sorozatának vendégei.

Az eseményre igencsak nagy volt az érdeklődés, a helyszín hamar megtelt érdeklődőkkel, olvasókkal, szerzőkkel, egykori szerzőkkel, és ahogy a beszélgetésen szóba került, talán leendő szerzőkkel is. A vendégek között köszönthettük Fenyvesi Ottót, a Vár Ucca Műhely főszerkesztőjét, dr. Földesi Ferencet, a Veszprémi Szemle főszerkesztőjét, Géczi Jánost, a Séd szerkesztőjét, valamint Szűts István Gergelyt, az Új Horizont irat hagyatékának gondozóját.

A beszélgetést Herth Viktória újságíró vezette, aki ahelyett, hogy bemutatta volna vendégeit, őket kérte arra, beszéljenek néhány mondatban arról, kik ők és milyen úton kerültek az általuk képviselt lapokhoz.

Fenyvesi Ottó huszonhárom éve vezeti a Vár Ucca Műhelyt, ezalatt különböző periódusai voltak a lapnak. Főként szépirodalmat közöl, egy évben négy szám jelenik meg, összesen háromszáz példányban nyomják. A Vár Ucca Műhely keletkezési körülménye egy olyan szituációhoz vezethető vissza, ami Fenyvesi felismeréséből fakad: szomorúan tapasztalta, hogy a legtöbb irodalmi lap ugyanolyan. Többek között ezért is alakult úgy, hogy a Vár Ucca a világirodalom felé, azon belül is a Közép-európai irodalom felé fordult.

Ma a lap egyik jelentős célja, hogy minél több lehetőséget adjon a fiatal tollforgatóknak, természetesen amennyiben úgy látják a szerkesztők, érdemes teret adni írásaiknak. Ezért is adták ki Éltető Erzsébet, fiatal költőnő verseskötetét, de további tervek is vannak, hiszen többek között Varga Richárd, Somogyi Csaba és Korinek Janka is azon tehetségek közé tartoznak, akiknek az írásait a közeljövőben a kezünkben tarthatjuk.

Dr. Földesi Ferenc 2019 óta vezeti, az egyébként 1993-ban alakult Veszprémi Szemlét. Évente négy számmal jelentkeznek, s büszkék arra, hogy egyedülálló módon csak várostörténeti témákkal foglalkoznak. A jövő évben, vagyis épp 2023-ban lesz harmincéves a lap, ezért sok-sok eseménnyel készülnek a jeles évfordulóra. Földesi kiemelte, rendkívül fontosnak tartják könyvkiadványaikat is.

Szűts István Gergely az Új Horizont irat hagyatékának gondozója különleges helyzetben volt, hiszen a beszélgetésen, a többi vendéggel ellentétben egy már nem létező lapot képviselt. Gergely hosszú éveken keresztül a Veszprémi Levéltár munkatársa volt, végül úgy érezte, váltania kell. Azóta Pesten dolgozik, s a kérdésre, hogy a jövőben készül-e bármilyen formában feldolgozni az Új Horizont történetét úgy felelt, semmi sincs kizárva, de nem ígéri meg. A lap egyébként már több mint tíz éve megszűnt, az iratok között számos szerkesztőségen belüli levelezés is fellelhető, de körülbelül kilencven irattal teli dobozt kellene átnézni ahhoz, hogy rendszerezni lehessen.

Géczi Jánost nem véletlen nem főszerkesztőként tűntették fel, hiszen ő maga ragaszkodik ahhoz, hogy a Sédnek egyenrangú szerkesztői vannak. A lapot nem ők szerkesztik, hanem – találóan megfogalmazva – a veszprémi kulturális események. A Sédben nem csupán a szöveg, de a kép is központi elem. Nyolc éve létezik az egyébként kritikai lap, noha mára már tudósítások is helyet kaphatnak benne. Évente hat lappal jelentkeznek, s a szerkesztők oly annyira szabad kezet adnak a szerzőknek, hogy előfordult már olyan is, hogy egy témát négyen is feldolgoztak, teljesen már megközelítésből. Tehát a kritikai cikkeknél a vélemény szabad, senki nem szól bele.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A 21. század szerzetesei már nem kódexmásolók A 21. század szerzetesei már nem kódexmásolók „A szerzetesrendek olyan közösségek, akik bezárkóznak a világ elől, mindig morcosak és a nap legnagyobb részében zsolozsmáznak és másolják a kódexeket.” – Legalábbis a máig élő sztereotípiák sokszor ezt mondják róluk. A valóság pedig teljesen más a 21. században. Erről Mihályi Jeromos atya, a Tihanyi Bencés Apátság perjelje mesélt múlt héten az ActiCity-ben a Balaton 2024 konferencián. ma 14:45 Müller Mihály: Nem égtem ki az EKF-ben, mindennap örömmel mentem be az irodába Müller Mihály: Nem égtem ki az EKF-ben, mindennap örömmel mentem be az irodába Müller Mihály a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program sajtófőnöke, legalábbis még bő egy hónapig. Akik nem a sajtó világában élik munkás napjaikat, valószínűleg nem tudták, ki az a személy, aki végig egy kézben tartotta az EKF sajtókommunikációját, aki megbízható személyiségével minden kérdést megválaszolt. Kitartó típus, még az El Camino-t is megjárta. Müller Mihály újságíróként kezdte pályafutását, dolgozott a BBC-nél is, és akárhol járt eddigi életében, oda mindig a kíváncsiság vitte… ma 22:27 A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését. tegnap 22:05 Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Gizella-napok Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese, a Veszprém megyei Prima-díjas Gizella Nőikar 2024. évi ünnepi hangversenye a hagyományok szerint a Gizella Napok zárókoncertje is egyben. Az idei évben azonban rendhagyó helyszínen, a Szent Mihály Főszékesegyházban csendül fel a kórushangverseny. tegnap 10:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.