Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A foghíjas Veszprém nem bírt a címvédővel

2022. december 2. 20:12
A négy alapemberét is nélkülöző 1. Futsal Club Veszprém simán alulmaradt a címvédő Haladás vendégeként az NB I péntek esti összecsapásán.

Csúcsrangadóval folytatódott az első osztályú futsalbajnokság, amelynek pénteki játéknapján a címvédő, az idei kiírásban is top favoritnak számító Haladáshoz látogatott a várakozáson felül teljesítő, listavezető Veszprém.

A bakonyiak – akik az őszi „odavágót” 7-3-ra megnyerték – meglehetősen foghíjasan utaztak a vasi megyeszékhelyre, hiszen Boromisza Dániel, Tatai József és Kártik Zsombor sérülés, a brazil Ton pedig öt sárga lapos eltiltása miatt maradt távol. Ráadásul Fehér Zsolt vezetőedző is eltiltását töltötte, így ezúttal Németh Gábor másodedző dirigálta a gárdát.

Óvatosan, tapogatózva kezdtek a felek, az első öt perc különösebb helyzet nélkül telt el. A 6. percben Fridrich belépője után ígéretes szögből, tíz méterről végezhetett el szabadrúgást a Haladás. Az exveszprémi Vas Ádám állt a labda mögé, aki a rövid alsóba juttatta azt (1-0).

Nem sokkal később ismét Vas veszélyeztetett egy távoli bombával, amit Spandler bravúrral hárított. A brazil Arnon kapásból tüzelt, Spandler ezt is fogta. A Veszprém kontrázhatott, Kiss Milán került nagy helyzetbe, de Alasztics hárított.

Visszavágott a Haladás a Veszprémnek az augusztusi vereségéért (archív fotó)Visszavágott a Haladás a Veszprémnek az augusztusi vereségéért (archív fotó)

Nyomtak a szombathelyiek. A játékrész derekánál Vatamanuc-Bartha lökete után a kapufa mentette meg a mieinket. Vatamanuc-Bartha aztán javított, ugyanis egy gyors ellentámadás végén Henrique-hez passzolt, a brazil szép mozdulattal alábökött a labdának, ami Spandler fölött a hálóba szállt (2-0).

Továbbra is a hazaiak játszottak veszélyesebben. Előbb Fridrich mentett a gólvonalról, majd Hajmási lőtt kapufát. A mieink ismét egy kontra végén veszélyeztettek: Spandler iramodott meg, Gerencsérhez passzolt, a korábbi szombathelyi tüzelt, ám Alasztics eszén nem tudott túljárni.

A szünet előtti utolsó percekre is maradtak a helyzetek. Gerencsér távoli löketét Alasztics ütötte fölé. A túloldalon pedig Dróth próbálkozását hatástalanította Spandler.

Veszprémi lehetőségekkel indult a második felvonás, de nem sikerült szépíteni. A másik térfélen Arnon szerzett labdát, s lőtte el keresztbe a labdát. A bal oldalon érkező Dróthnak már csak az üres kapuba kellett pofoznia a labdát (3-0).

Pontosan fél óra telt a mérkőzésből, amikor az exveszprémi Rutai és Kovács szép összejátéka után már 4-0 állt az eredményjelzőn.

A kék mezesek küzdöttek, hajtottak a szépítő gólért – Fellembek két kapura lövést is eleresztett –, de nem sikerült faragni a különbségből. Sőt, néggyel a vége előtt Nagy remek passzát Henrique helyezte a hosszú alsóba (5-0).

A hatodikat is belőhették volna a szombathelyiek. Molnár Raul szabálytalan szerelése után ugyanis Dróth végezhetett el büntetőt, de a válogatott center a kapu fölé lőtt.

Hétfőn (18.30) a Nyírbátor vendéglátójaként javíthat a Fehér-csapat.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 13. forduló:
Haladás VSE–1. Futsal Club Veszprém 5-0 (2-0)
Szombathely, vezette: Kovács G. (Wittner, Karsai)
Haladás: Alasztics – Hajmási, Dróth, Arnon, Vas
Csere: Homlok (kapus), Kovács M., Szalmás, Knizs, Nagy K., Henrique, Sipos, Vatamanuc-Bartha, Rutai
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Veszprém: Spandler – Fridrich, Bencsik, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Koncsol (kapus), Molnár R., Schalbert, Bognár, Soós, Molnár D., Fellembek, Bartha, Kiss M.
Megbízott edző: Németh Gábor
Gólszerzők: Vas (6.), Hemrique (11., 36.), Dróth (27.), Kovács (31.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 5 5 0 0 24 10 14 15
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 5 4 1 0 21 11 10 13
3. NYÍRBÁTORI SC 5 3 1 1 18 11 7 10
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 13 3 9
5. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 2 1 2 13 12 1 7
6. ÚJPEST FC-220VOLT 5 2 1 2 18 19 -1 7
7. MAG-LOG MAGLÓDI TC 5 2 1 2 12 15 -3 7
8. DEAC 5 1 3 1 13 13 0 6
9. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 1 2 2 15 15 0 5
10. ARAMIS SE 5 1 1 3 15 18 -3 4
11. PTE-PEAC 5 0 1 4 7 17 -10 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 5 0 0 5 9 27 -18 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 12:02
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.