Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elszenvedte idei első vereségét a VPSE

2022. december 5. 11:20
A szünetben még két góllal vezetett, végül egyetlen találattal alulmaradt a Veszprém Pannon SE a vendég Büki TK ellen a női kézilabda NB II észak-nyugati csoportjának hétvégi rangadóján.

A listavezető Veszprém Pannon SE a szintén bajnoki címért küzdő, csakugyan hibátlan mérleggel rendelkező Büki TK együttesét látta vendégül a női kézilabda III. osztály vasárnapi fordulójában. Vérbeli rangadóra volt kilátás, hiszen mindkét csapat remek játékosokat tudhat a sorai között.

A házigazda kezdte jobban az összecsapást: a tizedikben Ács Anna találata után már háromgólos volt az előnye a VPSE-nek (7-4). A vendégek gyorsan összeszedték magukat, Tamási vezetésével egalizálniuk is sikerült (18. perc: 8-8). Ezt követően ismét átvették az irányítást a veszprémiek, akik végül kétgólos fórral vonulhattak a szünetre (félidei részeredmény: 17-15).

A második felvonás Zvolenszky értékesített hétméteresével vette kezdetét: ismét hárommal vezetett a Veszprém. A vendégek rögvest felszívták magukat és 4-0-s sorozatot produkáltak (36. perc: 19-20). A folytatásban fej fej melletti játék következett (45. perc: 23-23). A mérkőzés utolsó negyedéhez érkezve a Pannon SE megint ellépett (54. perc: 30-27).

A hajrában ugyanakkor „rövidzárlat” érte a vendéglátót: a VPSE az utolsó hat percben nem szerzett találatot, míg a bükiek egymást követően négyszer is eredményes voltak, amelynek köszönhetően végül a mérkőzést is megnyerték (végeredmény: 30-31).

A VPSE idei első vereségével listavezető pozícióját is elvesztette. Némethné Sulyok Erzsébet tanítványai december 10-én (15.00) a vendég sárváriak ellen javíthatnak.

Női kézilabda NB II Észak-nyugati csoport, 9. forduló:
Veszprém Pannon SE - Büki TK 30-31 (17-15)
Veszprém, Városi Sportcsarnok. Vezette: Simon, Weinert.
A VPSE legeredményesebb gólszerzői: Ács 9, Takács 8, Németh 7
Edzők: Némethné Sulyok Erzsébet, Pischné Bankó Zsuzsanna
A Büki TK legeredményesebb gólszerzői: Tamási 10, Schimmer-Szabó 6, Tar-Pukler 6
Edző: Baranyai Enikő Judit
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/4
Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Simon Dani
Szalai Csaba
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Szentendrei NKE 2 2 0 0 73 49 24 4
2. Vasas SC U21 2 2 0 0 76 59 17 4
3. Red Velvet KC Budapest 2 1 0 1 54 49 5 2
4. ÓKSI KKFT-Bicske 2 1 0 1 57 54 3 2
5. Veszpém Pannon SE 2 1 0 1 53 53 0 2
6. Alba Fehérvár KC U21 2 1 0 1 57 67 -10 2
7. Tatai AC 2 0 0 2 48 63 -15 0
8. Gárdony-Pázmánd NKK U21 2 0 0 2 53 77 -24 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:04
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
Bük
Vendég
VPSE
Időpont
2023. május 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
VPSE
Vendég
Lébény
Időpont
2023. április 30. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-19
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
VPSE
Vendég
VKLSE Győr
Időpont
2023. április 22. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
37-31
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
Győri ETO U22
Vendég
VPSE
Időpont
2023. április 16. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
21-29
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
VPSE
Vendég
Répcelak
Időpont
2023. április 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
SZESE Győr
Vendég
VPSE
Időpont
2023. március 26. 11:00
Helyszín
Győr, Egyetemi Sportcsarnok
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Vasas U21
Időpont
2023. szeptember 30. 15:00
Helyszín
Március 15. utcai csarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
Szentendre
Vendég
VPSE
Időpont
2023. szeptember 23. 11:00
Helyszín
Szentendre
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Red Velvet KC Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 11:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
21-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Bicske
Időpont
2023. szeptember 9. 14:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
Sárvár
Vendég
VPSE
Időpont
2023. május 20. 18:00
Helyszín
Sárvár, Aréna
Eredmény
22-31
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.