Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újpesten is nyerni tudott a Veszprém

2022. december 10. 22:36
A listavezető Veszprém az Újpest vendégeként is begyűjtötte a bajnoki pontokat az első osztályú futsalbajnokság szombati találkozóján.

Folytatódott a decemberi meccsdömping a futsal NB I-ben, a Veszprém nyolc nap alatt már a harmadik bajnokiját játszotta. A tizennegyedik forduló szombati játéknapján az éllovas a hetedik helyen álló, de a felsőházi rájátszásba vágyó Újpesthez látogatott.

Jó iramú, lüktető játékot hozott a késő esti találkozó, amelyen az első lehetőség a mieink előtt adódott. Ton szép csellel csapta be Szeghyt a bal oldalon, éles szögből kapura is lőtt, de Vámos védett. A kontrából Suscsák iramodott meg, ám Spandler eszén nem tudott túljárni.

A 6. percben Ton szerzett labdát Lipltől, Szeghy sem tudta szerelni a brazilt, aki elegánsan a kapuba emelt Vámos fölött (0-1).

Három pontot szereztek a fővárosban a veszprémi futsalosokHárom pontot szereztek a fővárosban a veszprémi futsalosok

A játékrész derekánál Spandler merészkedett előre, senki sem lépett ki a kapusra, aki tizenöt méterről hatalmas gólt vágott a bal alsó sarokba (0-2).

Lendületes támadásokat vezettek a lila-fehérek, de továbbra sem tudták feltörni a veszprémiek szervezett védekezését. Hattal a szünet előtt Vámos is előrehúzódott támadni az újpestieknél, akik labdát vesztettek. Gerencsér lecsapott a játékszerre és a saját térfele közepéről az üres kapuba ívelte azt (0-3).

Spandler hátul is rendkívül magabiztos volt. A 17. percben előtt Lipl lőtt kapaura, Spandler védett. A kipattanó Horváth elé került, ám a magyar válogatott hálóőr hatalmas bravúrral ebbe is belekapott.

A szünethez közeledve jobbára a veszprémi térfélen folyt a játék, mégis nekünk adódott újabb lehetőségünk. Egy perc volt már csak a játékrészből, amikor Bencsik szerzett labdát, aki Tont indította. A brazil házi gólkirály lerázta Szeghyt és belőtte önmaga második, csapata negyedik gólját (0-4).

Dorogi szabálytalansága után Suscsák lőhetett hatméterest, aki Spandler fejét is érintve a hálóba bombázott (1-4).

Veszprémi lehetőséggel indult a második felvonás, amikor is Gerencsér lökete jócskán a kapu fölé szállt.

A 23. minutumban jártunk, amikor Fridrich passzát a Harnisch fülelte le. A játékszer Suscsák elé pattant, aki közelről a hálóba is juttatta azt. S ezzel még nem volt vége, húsz másodperccel később ugyanis Szeghy is betalált (3-4).

A vendéglátó mindent bevetett az egyenlítésért. Harnisch a 32. percben egy sarokrúgás után senkitől sem zavartatva lőhetett, de nem találta el a kaput.

A játékvezető úgy látta, hogy Östör szabálytalanul buktatta Fridrichet, ez pedig már a fővárosiak hatodik szabálytalansága volt a játékrészben. Ton végezte el a kisbüntetőt, amit nagy erővel be is vágott (3-5).

A végjátékban öt a négy ellen rohamoztak a hazaiak. Suscsák lépett oda Spandlernek, így újabb tízméterest lőhetett az 1. FCV. Ismét Ton végezte el a kisbüntetőt, aki most sem hibázott (3-6). A végén a bakonyiaknak is összegyűlt a hatodik szabálytalanságuk, az újpestiek is tízméterest lőhettek, csakhogy Lipl a kapufát trafálta telibe.

A Veszprém tehát győzött, amivel megerősítette vezető helytét a tabellán. Folytatás egy hét múlva a DEAC vendégeként.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 14. forduló:
Újpest–1. FC Veszprém 3-6 (1-4)
Budapest, vezette: Tamási (Deme, Fábián)
Újpest: Vámos – Szeghy, Suscsák, Lipl, Harnisch
Csere: Farsang, Klacsák, Dunai, Horváth B., Östör, Zsolnai, Tyukász
Vezetőedző: Németh Péter
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Dorogi, Schalbert, Boromisza, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Suscsák (19., 23.), ill. Ton (6., 19., 32., 39.), Spandler (10.), Gerencsér (14.)

Zatkalik Dávid
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 6 1 0 32 13 19 19
2. HALADÁS VSE 7 6 0 1 30 14 16 18
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 4 1 2 23 14 9 13
4. NYÍRBÁTORI SC 7 4 1 2 23 20 3 13
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 4 0 3 21 20 1 12
6. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 3 2 2 24 16 8 11
7. ÚJPEST FC-220VOLT 7 3 1 3 24 21 3 10
8. MAG-LOG MAGLÓDI TC 7 2 1 4 16 28 -12 7
9. DEAC 7 1 4 2 19 20 -1 7
10. ARAMIS SE 6 1 2 3 18 21 -3 5
11. PTE-PEAC 7 0 1 6 8 28 -20 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 6 0 0 6 9 32 -23 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 29. 21:11
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
A Haladás botlott, a Veszprém nyert és élre állt! 1. Futsal Club Veszprém A Haladás botlott, a Veszprém nyert és élre állt! Hét fordulót követően immáron az 1. Futsal Club Veszprém vezeti az első osztályú bajnokság tabelláját, miután a pénteki játéknapon 5-1-re nyert a Pécs vendégeként, miközben az eddigi éllovas Haladás simán kikapott Nyíregyházán. 2023. szeptember 29. 20:46 Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák 1. Futsal Club Veszprém Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák A vendég Nyírbátor harminc percig jól tartotta magát a Veszprém vendégeként. A házigazda aztán felőrölte riválisát, meg sem állt fél tucat gólig, így újabb győzelemnek örülhetett  a futsal NB I-ben. 2023. szeptember 25. 20:55 A betegség után a Nyírbátorral is megküzdenek a veszprémi futsalosok 1. Futsal Club Veszprém A betegség után a Nyírbátorral is megküzdenek a veszprémi futsalosok Kéthetes válogatott szünet után folytatódnak a küzdelmek az első osztályú futsalbajnokságban: a hatodik forduló hétfői (18.30) rangadóján a második helyezett Veszprém a harmadik Nyírbátort fogadja Március 15. utcai csarnokban. 2023. szeptember 23. 12:00 Két veszprémi újonccal a soraiban Vietnámba utazik a futsalválogatott futsal Két veszprémi újonccal a soraiban Vietnámba utazik a futsalválogatott A Sergio Cabrera vezette magyar férfi futsalválogatott pénteken és vasárnap a házigazda vietnámiakkal játszik felkészülési mérkőzést Ho Si Minh-városban. 2023. szeptember 11. 11:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.