Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C

Szép ajándék a veszprémi futsalközösségnek

2022. december 22. 20:37
Csaknem ezer fős közönség előtt, szép játékkal búcsúztatta az évet a Veszprém, amely 7-2-re verte a vendég ELTE-BEAC gárdáját az első osztályú bajnokság idei utolsó fordulójának csütörtök esti meccsén.

A sereghajtó ELTE-BEAC ellen zárta az NB I idei küzdelmeit a veszprémi futsalcsapat, amely csütörtök este annak tudatában vonult ki a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére, hogy győzelme esetén pontszámban beéri az éllovas Haladást.

Bő egy perc kellett a Tatai Józsefet és Kártik Zsombort sérülés miatt nélkülöző veszprémieknek, hogy megmutassák, nem véletlenül alakult ki a két csapat közti harmincnégy pont különbség az eddigi tizenhat forduló alatt a tabellán. A brazil Ton beadását követően Gerencsér lőtt közelről a hálóba (1-0).

A csaknem ezer fős publikum még nagyobb tapsban részesítette Boromisza Dánielt, aki súlyos sérülését követően tizenegy hónap után térhetett vissza ismét a pályára.

Ton ezúttal is roppant agilisan kezdett, aki előbb Oswald kapust dolgoztatta meg, majd hét méterről harcolt ki ígéretes szabadrúgást. A brazil végül akcióból volt eredményes, miután kilenc méterről a kapu közepébe durrantott (2-0).

A veszprémiek nemcsak eredményesen, szépen is játszottak. Még mindig csak az 5. percben jártunk, amikor Bartha sarokkal tálalt Dorogi elé, aki elhúzta a labdát Oswald mellett, s könnyed mozdulattal a kapuba gurított (3-0).

Időt is kért a vendégek mestere, Béni Zoltán, csapata pedig rendezte sorait, de a folytatásban is a mieink játszottak lényegesen veszélyesebben. Gerencsér a játékrész derekánál, Boromisza pedig héttel a szünet előtt lőtt kapufát. Ton is meglőhette volna a negyedik hazai gólt, de ordító helyzetben elszórakozta a lehetőséget. A fővárosiak pedig „büntettek”: Boros passzából Tarjáni volt eredményes egy gyors kontra után (3-1).

Gerencsér ismét kapufát talált, míg Dorogi kísérletét Oswald hatástalanította. Molnár tizenkét méterről eleresztett szabadrúgásánál aztán már a kapus sem tudott segíteni együttesén (4-1).

A végjátékban is a bakonyiak diktálták a tempót, záporoztak a lehetőségek a vendég hatos előtt, Ton is kapufát lőtt, újabb gólt azonban már nem láthattunk az első felvonásban.

A szünet után viszont mindössze huszonöt másodperc kellett az újabb hazai gólhoz, Ton éles szögből tüzelt, a játékszer pedig Spáthról a gólvonal mögé pattant (5-1).

Azt azért érezni lehetett, hogy húsz nap alatt ez már az ötödik összecsapása a feleknek. A mieink visszább vettek a tempóból, s bizony a koncentráció is csökkent. Héttel a vége előtt időt is kért Fehér Zsolt, aki újabb gólokkal szerette volna kiszolgálni a közönséget.

Fokozták is az iramot a kék-fehérek, s a gól sem váratott sokáig magára: Ton átadását Fridrich pofozta a hálóba. Igaz, gyorsan jött a válasz is: Boros mattolta a túloldalon a csereként beállt Koncsolt (6-2).

Az utolsó percben jártunk, amikor Gerencsér lökete Sajbenről Horváthra, onnan pedig a kapuba pattant, a 7-2-es végeredmény tehát egy újabb öngóllal alakult ki.  

Az 1. FCV szép győzelmet ajándékozott szurkolóinak, így kedvező helyzetből várhatja a januári folytatást.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 16. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–ELTE-BEAC 7-2 (4-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Kubicsek (Kondákor, Morzsa)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós, Koncsol (kapusok), Molnár, Dorogi, Boromisza, Bognár, Ábrahám, Bencsik, Bartha
Vezetőedző: Fehér Zsolt
ELTE-BEAC: Oswald – Gémesi, Fülöp, Spáth, Dauner
Csere: Sajben (kapus), Vadászi, Boros, Tarjáni, Károly, Horváth D., Lugosi, Szekér
Vezetőedző: Béni Zoltán
Gólszerzők: Gerencsér (2.), Ton (4.), Dorogi (5.), Molnár (15.), Spáth (21. – öngól), Fridrich (36.), Horváth D. (40. – öngól), ill. Tarjáni (14.), Boros (37.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – A végeredménynek örülök, hiszen itthon tartottuk a három pontot, így kedvező helyzetből várhatjuk a januári folytatást. A második félidőben mutatott játékunkkal viszont nem vagyok elégedett, mert átvettük az ELTE játékstílusát, amely próbálta ölni az időt és a játékot, miközben újabb gólokkal kellett volna kiszolgálnunk a publikumot. Köszönöm a játékosaimnak, hogy ilyen csodálatos szezonnal ajándékoztak meg minket. Köszönöm a szurkolóknak az egész éves buzdítást.

Béni Zoltán: – Tudtuk, hogy mire számíthatunk a veszprémiek ellen, akik az első helyért küzdenek. Mi ezer sebből vérzünk, hiszen rengeteg sérültünk, betegünk van. Szerettünk volna tisztességesen helytállni, a végeredmény ellenére voltak pozitívumok a játékunkban. Próbálunk ebből építkezni, s tovább fejlődni. Ránk az alsóházban várnak nagy feladatok. Örülök, hogy ilyen remek közönség előtt játszhattunk.

 

Galéria
1. Futsal Club Veszprém – ELTE-BEAC 7-2
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 14 13 0 1 75 18 57 39
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 15 10 2 3 64 35 29 32
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 9 3 3 52 25 27 30
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 2 4 68 41 27 29
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 15 9 2 4 55 38 17 29
6. NYÍRBÁTORI SC 16 7 1 8 55 56 -1 22
7. DEAC 15 5 5 5 44 37 7 20
8. ÚJPEST FC-220VOLT 15 5 2 8 47 62 -15 17
9. ARAMIS SE 16 5 2 9 46 65 -19 17
10. MAG-LOG MAGLÓDI TC 15 3 2 10 33 65 -32 11
11. PTE-PEAC 16 3 2 11 31 82 -51 11
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 1 1 13 27 73 -46 4
Utolsó módosítás: 2023. december 1. 22:01
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.