Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újult erővel tértek vissza a futsalosok

2023. január 4. 11:34
A januári program is mozgalmasnak ígérkezik az 1. Futsal Club Veszprém számára, amely az NB I második pozíciójából várhatja az alapszakasz folytatását.

Tizenegy napnyi pihenő után, kedden ismét edzésbe állt az 1. FCV, amely január 9-én a kupasorozatban is bizonyíthat. Fehér Zsolt együttese a második fordulóban a fővárosi TF otthonába látogat. A továbbjutás sorsa egyetlen mérkőzésen fog eldőlni.

A válogatott programja miatt ezt követően rövidebb szünet következik: Turzó József szövetségi kapitány alakulata nemzetközi felkészülési tornára látogat. A veszprémiek soraiból a kapus Spandler Mátyás mellett Fridrich Dávid is meghívást kapott.

Az alapszakaszban öt küzdelem vár még a bakonyiakra, akik három esetben hazai közönségük előtt bizonyíthatnak: január 19-én 18.30-kor a Rubeola Csömör érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba, míg négy nappal később Kecskeméten vizitálnak Spandlerék.

A január 27-i (18.30), az Aramis elleni hazai összecsapás valódi rangadónak számít, míg február 3-án (18.30) az újonc MFA lesz a vendége a 2020/2021-es idény kupagyőztesének. A kék-fehérek február 13-án, a jó erőt képviselő Berettyóújfalu otthonában zárják az alapszakaszt.

Boromisza Dániel felépült sérüléséből, a csapatkapitány Tatai József, illetve a nyáron Berettyóújfaluból érkező Kártik Zsombor visszatérése még várat magára. Fontos az eredményes folytatás a veszprémieknek, ha továbbra is versenyben akarnak maradni az alapszakasz „bajnoki címéért” folytatott küzdelemben.

Képek
vehir.hu
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 5 5 0 0 24 10 14 15
2. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 5 4 1 0 21 11 10 13
3. NYÍRBÁTORI SC 5 3 1 1 18 11 7 10
4. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 13 3 9
5. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 2 1 2 13 12 1 7
6. ÚJPEST FC-220VOLT 5 2 1 2 18 19 -1 7
7. MAG-LOG MAGLÓDI TC 5 2 1 2 12 15 -3 7
8. DEAC 5 1 3 1 13 13 0 6
9. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 1 2 2 15 15 0 5
10. ARAMIS SE 5 1 1 3 15 18 -3 4
11. PTE-PEAC 5 0 1 4 7 17 -10 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 5 0 0 5 9 27 -18 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:02
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.