2023. június 10.
//
Margit névnap

Karnyújtásnyira volt a győzelemtől, de kikapott a Veszprém

2023. január 23. 20:34
A listavezető, ám továbbra is erősen foghíjas veszprémi futsalcsapat hatalmas csatában, fordulatos mérkőzésen maradt alul a bajnokesélyes Kecskemét vendégeként hétfő este az élvonalban.

Szuperrangadóval folytatódott az első osztályú futsalbajnokság, hiszen a listavezető Veszprém hétfő este a bajnoki cím egyik fő várományosához, az egyébként is erős keretét az elmúlt hetekben tovább acélosító – az exveszprémi Dávid Richárd mellett a brazil bajnok és gólkirály Maicót is leigazoló – Kecskeméthez látogatott.

A bakonyiakat ráadásul a visszavágás vágya is fűthette, hiszen idénybeli egyetlen hazai vereségüket éppen az alföldiek ellen szenvedték el tavaly októberben. Korántsem várták azonban könnyű helyzetből a mieink az összecsapást. Fehér Zsolt vezetőedző ugyanis továbbra is távol maradt betegsége miatt, így – akárcsak pénteken a Csömör ellen megnyert találkozón – ezúttal is Németh Gábor másodedző dirigálta a társaságot, amelyből Tatai József, Kártik Zsombor, Molnár Raul, Bognár Patrik és a brazil légiós, Ton is hiányzott sérülés miatt.

Jobbára hazai lábakon járt a játékszer a találkozó elején, a mieink elsősorban a védekezésre összpontosítottak. A folytatásban is a Kecskemét bizonyult aktívabbnak, de igazán nagy lehetőséget nem tudott kialakítani.

A 7. percben jártunk, amikor egy gyors kontra végén Kiss Milán lőhetett kapura kissé kisodródva, ám Rigó védeni tudott. A túloldalon Mánya tűzte rá távolról, de nem tudott kifogni Spandleren.

A játékrész derekánál újabb gyors ellentámadást vezethetett az FCV, Fridrich szerzett labdát, majd a kilenceshez érve egy gyönyörű csel után hasonlóan szép gólt vágott a hosszú felsőbe (0-1).

Nagyon közel álltak a bravúrhoz a veszprémiekNagyon közel álltak a bravúrhoz a veszprémiek

Hattal a szünet előtt Soltész Levente időt kért, amivel fel is rázta az övéit. Dávid jobb oldali szögletére a Veszprémtől igazolt Pál érkezett a bal oldalon, aki kapásból a hosszú alsóba zúdította a labdát (1-1).

A hajrához közeledve még inkább megélénkült az egyébként is jó iramú mérkőzés. A veszprémiek birtokolták többet a játékszert. A 17. minutumban egy gyors kontra végén Mánya lőhetett a bal oldalon, jó ütemben érkezett azonban a kapujából Spandler, aki újra hárítani tudott. A végén Maico is célba vette Spandler kapuját, ám ezúttal is a válogatott portás akarata érvényesült.

A második felvonás 3. percében a korábbi kecskeméti Gavrilovics labdát szerzett, egy alagútcsellel becsapta Hadnagyot. Dorogival az oldalán kettő az egy ellen vezethette a labdát, ám passz helyett lőtt, Rigó pedig védett.

Fellembek kétszer is ígéretes helyzetbe került, előbb a kapu mellé lőtt, majd Rigót tornáztatta meg.

A Bács-Kiskun vármegyeiek rohamoztak, a mieink rendkívül szervezetten védekeztek. A meccs háromnegyedénél Gavrilovics szerzett labdát félpályánál az oldalvonal mellett, majd ügyesen szöktetve magát tíz méterről Rigó mellett a kapuba nyesett (1-2).

Néggyel a lefújás előtt két korábbi veszprémi futsalos hozta össze a vendéglátó egyenlítő találatát: Bencsik Roland lövését Dávid továbbította mellkassal a gólvonal mögé (2-2).

Kis híján a vezetést is megszerezték a fekete mezesek, ám Maicó ordító helyzetben a kapufát trafálta telibe. Ráadásul a kipattanót szabálytalanul próbálta megszerezni a rivális, s mivel ez már a hatodik szabálytalanságuk volt, kisbüntetőt lőhettünk. Gerencsér durranthatta rá a tízméterest, amit Rigó bravúrral kiütött.

Az utolsó percben öt a négy elleni játékra váltott a Soltész-csapat, ami eredményre is vezetett: Bíró juttatta vezetéshez együttesét ötvennégy másodperccel a vége előtt (3-2). Németh Gábor időt kért, ezúttal az övéi támadtak vészkapussal, de már nem tudtak egalizálni.

Folytatás pénteken (18.30) hazai környezetben, az Aramis ellen.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 19. forduló:
SG Kecskemét Futsal–1. Futsal Club Veszprém 3-2 (1-1)
Kecskemét, 200 néző. Vezette: Kovács G. P. (Wittner, Kovács G.)
Kecskemét: Rigó – Bencsik R., Öreglaki, Mánya, Hadnagy
Csere: Nyerges (kapus), Bíró, Kajtár, Dávid, Haász, Pál, Maico
Edző: Soltész Levente
Veszprém: Spandler – Fridrich, Dorogi, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós, Koncsol (kapusok), Schalbert, Boromisza, Lengyel, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Edző: Németh Gábor
Gólszerzők: Pál (14.), Dávid (36.), Bíró (40.), ill. Fridrich (11.), Gavrilovics (32.)

Zatkalik Dávid
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 4. 2023. június 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-1
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. 2023. június 2. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 2-3
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. 2023. május 29. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-3
előző események betöltése

További cikkek

Visszavonultatták Boromisza Dániel mezszámát
Visszavonultatták Boromisza Dániel mezszámát
Az 1. Futsal Club Veszprém csapatkapitány-helyettesét közel háromszáz mérkőzés és több mint száz találat után elbúcsúztatta az egyesület. A klub bejelentette, Boromisza Dániel tizenötös mezszámát visszavonultatja: többé már senki sem viselheti a felnőttek között.
Két diadal egy időben
Két diadal egy időben
Dúskálhattak az izgalmakban a veszprémi sportbarátok. Vasárnap az NB III-as bajnok Practical VLS az osztályozó visszavágóját játszotta a másodosztályba jutásért. Hétfőn este pedig egy időben lépett pályára az 1.FCV a futsal NB I bronzérméért a Március 15. utcai csarnokban, ugyanakkor nem messze onnan, a telt házas Veszprém Arénában a Telekom a Szegeddel csapott össze a férfi kézilabda magyar bajnoki döntő második felvonásában.
Bronzérmes az 1. FC Veszprém!
Bronzérmes az 1. FC Veszprém!
A házigazda 1. FC Veszprém 4-1-re nyert az SG Kecskemét ellen a futsal NB I bronzdöntőjének negyedik, hétfő esti felvonásán, így összesítésben 3-1-re diadalmaskodott a párharcban, azaz megszerezte története harmadik bronzérmét.
Pontot tehet a párharc végére a Veszprém
Pontot tehet a párharc végére a Veszprém
Amennyiben sorozatban harmadszor, hétfőn (kezdés: 18.30) a Március 15. utcai sportcsarnokban is nyerni tud a Kecskemét ellen, megszerzi az NB I bronzérmét az 1. Futsal Club Veszprém.
Spandler vezetésével fordított a Veszprém a bronzpárharcban!
Spandler vezetésével fordított a Veszprém a bronzpárharcban!
Az 1. FC Veszprém hosszabbítás után 3-2-re nyert a SG Kecskemét otthonában a futsal NB I bronzérméért vívott párharc péntek esti, harmadik mérkőzésén. Fehér Zsolt együttese hétfőn (18.30), hazai környezetben akár pontot is tehet a küzdelem végére.