Mit is mondhatnék? Újságíróként kötelességünk véleményt formálni bizonyos helyzetekről. Ugyanakkor akadnak pillanatok, amikor nekünk, a „megmondóknak” is keresnünk kell a szavakat. Többek között ilyen téma maga a szülőség kérdése is, főleg akkor, ha a saját bőrünkön tapasztaljuk azt. Huszonöt évesen, másfél hónap tapasztalatait latba vetve foglalom össze a gondolataimat.
Igazából pont az életkorom az, amellyel először foglalkoznék. Mondhatni a jelen kor sajátossága már, hogy az emberek a karrierüket sokkalta inkább előtérbe helyezik, mintsem családot alapítsanak. Én máshogy láttam ezt a helyzetet, s végül beigazolódott a döntésem: talán még soha nem éreztem magamban akkora motivációt az alkotásra, mint amióta megszületett a gyermekem.
Nincs ehhez fogható doppingszer. Olyan, akár a gravitáció: többé már nem a Föld vonzása köt ide. Egyszerre érzel varázslatos nyugalmat és kirobbanó energiát. Utóbbira olykor szükség is lehet, hiszen idő és türelem is kell ahhoz, hogy mindannyian alkalmazkodni tudjunk egymáshoz, valamint a fogalomhoz, miszerint a családot immár más jelenti számunkra.
De említethetném a pillanatot, amikor a kedvesünket, feleségünket látjuk édesanyává válni. Mindnyájunkban olyan ajtók nyílnak a csöppség által, amelyek létezéséről korábban nem is tudtunk. A kérdés csupán az, hogy sikerül-e együttes erővel megmásznunk azokat a lépcsőfokokat, amelyek odáig vezetnek. Meggyőződésem, ha hiszünk egymásban, bármilyen akadályt leküzdhetünk.
Emlékszem, amikor örömmámortól ittasan újságoltam a barátoknak, ismerősöknek, hogy édesapa leszek. Természetesen az etikett ehhez hasonló helyzetekben megköveteli a boldogságban való osztozást, de már-már a szakmánk sajátosságának számít, hogy felismerjük a kétkedőket. „Tök jó, hogy már fiatalon szülő leszel!” – tisztán éreztem, hogy alkalmatlannak tartanak a feladatra.
Nem érintettek meg különösképp az effajta megjegyzések, hiszen mindig is tisztán láttam magam előtt a célomat. Teremteni valamit, amit később továbbadhatunk majd. Egy gyermek születését követően merőben megváltozunk. Abban a pillanatban, amikor a kezünkbe helyezik a babát, a korábbi értékrendünk semmissé válik. Onnantól kezdve már érte működünk.
Talán ez a mi földi küldetésünk is. Szerelemből szerelembe esni, szívdobogásból szívdobogást teremteni. Létrejön a burok, amely a kívülálló számára örökké érintetlen marad. Amely csak rólad, a másik feledről és az utódodról szól. Egy láthatatlan kapocs, amely végigkísér az úton.
Mit jelent az apaság? – olvasni a sorok között.
