Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Fordítás után fontos futsalsiker

2023. január 27. 20:51
A szünetben még hátrányban volt, a második felvonás elején aztán fordított és végül nyerni tudott az 1. Futsal Club Veszprém a vendég Aramis ellen az első osztályú bajnokság péntek esti találkozóján.

A hajrájához érkezett a tizenkét csapatos futsal élvonal alapszakasza, a 20. forduló péntek esti találkozóján a második helyen álló Veszprém a szintén a felsőházi rájátszásra készülő, ötödik Aramist fogadta.

Akárcsak az előző két találkozón, Fehér Zsolt vezetőedző betegsége miatt ezúttal is Németh Gábor másodedző dirigálta az együttest, amelyből Tatai József, Kártik Zsombor, Molnár Raul, Bognár Patrik és Ton is hiányzott sérülés miatt.

Csaknem ezer veszprémi sportbarát előtt kezdődött az összecsapás, amelyen a Veszprémnél jegyezhettük fel az első lehetőséget: Fridrich löketét Gémesi védte, majd Gavrilovics is megtornáztatta a vendégek hálóőrét.

A 8. minutumban Gerencsér ugrott ki roppant ígéretes helyzetben, de a kapu mellé emelt. Megélénkült a mérkőzés. Előbb Fellembek kapufájánál zúdult fel a publikum, majd újabb bravúrt láthattunk Gémesitől, aki Boromisza közeli lövését hárította.

A játékrész felénél – Kövesdi révén – a budaörisek is kapufát lőttek, ezúttal tehát a mieink kezét fogta Fortuna istenasszony. Nem úgy öttel a szünet előtt, amikor Vattamány beadására Sámson érkezett jó ütemben a hosszú oldalon, aki meg is szerezte a vezetést az övéinek (0-1).

A második felvonás elején Fekete Olivér lőtt újabb kapufát „nullszögből”. Kisvártatva Spandler indította kiváló érzékkel Gerencsért. A csatár lövését Gémesi védte ismét, ám a felpattanó labda Fridrich elé került, aki kíméletlenül bevágta azt (1-1).

A 25. percben aztán a vezetést is megszerezte az FCV. Fridrich szabadrúgásból Gavrilovicshoz passzolt, aki Boromiszát játszotta meg, a csapatkapitányhelyettes pedig közelről a hálóba durrantott (2-1).

Záporoztak a hazai helyzetek. Dorogi újabb kapufát lőtt, majd Gémesi akadályozta meg több ízben is a bakonyiak gólszerzését.

Héttel a vége előtt már vészkapussal rohamoztak a vendégek, de így sem tudták feltörni a veszprémi reteszt. Fekete Olivér kapufáig jutott, a legvégén pedig Spandler két nagy védése segített a házigazdán.

Az alapszakasz végelszámolása szempontjából fontos győzelmet aratott az 1. FCV, amelyre február 6-án újabb hazai bajnoki vár, méghozzá a Magyar Futsal Akadémia ellen.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 20. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Aramis SE 2-1 (0-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Zimonyi (Muhari, Urgyán)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Dorogi, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós (kapusok), Lengyel, Boromisza, Meczner, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Edző: Németh Gábor
Aramis: Gémesi – Horváth N., Vattamány, Fekete O., Bognár B.
Csere: Bukodi (kapus), Molnár G., Kövesdi, Horváth Sz., Mersich, Moga, Sámson
Vezetőedző: Flavius Moga
Gólszerzők: Fridrich (21.), Boromisza (25.), ill. Sámson (15.)

Edzői értékelések

Németh Gábor: – Gyengébb első félidő után a szünetben rendeztük a sorokat, megbeszéltük, hogy min kell változtatni. Melengeti a szívemet, hogy amit kértem, a szünet után meg is valósult. A második félidő helyzetei alapján több góllal kellett volna nyernünk, a vége így „meleg” lett, de itthon tartottuk a pontokat.

Flavius Moga: – Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattunk, a másodikban aztán az apró figyelmetlenségeink, kihagyásink megpecsételtük a sorsunkat. Két felkészült együttes jó mérkőzését láthattunk. A szerencsésebb csapat győzött, de ez semmit sem von le a Veszprém érdemeiből.

Galéria
1. FC Veszprém – Aramis 2-1 (0-1)
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.