Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 13. Szervác
2025. május 13. Szervác

Tatai bombagóllal tért vissza, de kikapott a Veszprém

2023. február 13. 20:45
Ellentétes félidők után kétgólos vereséget szenvedett a Berettyóújfalu vendégeként az 1. Futsal Club Veszprém, amely így a negyedik helyen zárta az NB I alapszakaszát.

Az utolsó fordulót rendezték hétfő este a futsal élvonal alapszakaszában. Az már korábban eldőlt, hogy mely együttesek jutnak a felső-, illetve az alsóházba; a helyezéskért és az azokkal járó bónuszpontokért azonban még nagy csata zajlott. Ami a Veszprémet illeti, a Berettyóújfalun vendégszereplő gárdának legalább egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy megőrizze második helyét.

A bakonyiak helyzetét nehezítette, hogy Kártik Zsombor és Everton Felipe sérülés, Gerencsér Antal pedig öt sárga lapos eltiltása miatt hiányzott. Ott volt azonban már a keretben a csapatkapitány Tatai József, aki térdsérülése miatt legutóbb szeptember 30-án lépett pályára.

Nagyot hajrázott, de kikapott a Veszprém (archív fotó)Nagyot hajrázott, de kikapott a Veszprém (archív fotó)

Nem indult jól a találkozó a mieink számára, Iszák révén már a második percben vezetést szerzett a négyszeres bajnok. A folytatásban kiegyenesedett a Veszprém, de nem tudta értékesíteni a helyzeteit. A hajrába lépve aztán megtorpantak a vendégek: Rafinha két perc alatt duplázott (a másodikat tizenhat méterről vágta be), majd Iszák villant meg ismét az utolsó percben (4-0).

Erdei találata után, a 25. percben már öt volt közte, majd nem sokkal később Tatai szépített egy bombagóllal. A Fehér-csapat mindent elkövetett a szépítésért, öttel a vége előtt Bencsik és Kiss is betalált, de közelebb már nem sikerült jutni (5-3).

A Veszprém vereségével a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, így három ponttal kezdheti a felsőházi rájátszás küzdelmeit.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 22. (utolsó) forduló:
MVFC Berettyóújfalu–1. FC Veszprém 5-3 (4-0)
Berettyóújfalu, vezette: Szilágyi (Takács, Balla)
Berettyóújfalu: Sándor – Nagy I., Iszák, Takács Z., Rafinha
Csere: Mezei (kapus), Mező, Duró, Korcsmáros, Erdei Sz., Erdei K., Magyari, Gál, Tifán
Vezetőedző: Trencsényi János
Veszprém: Spandler – Fridrich, Dorogi, Gavrilovics, Kiss M.
Csere: Soós (kapus), Tatai, Molnár, Boromisza, Ábrahám, Bencsik, Fellembek
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Iszák (2., 20.), Rafinha (16., 18.), Erdei (25.), ill. Tatai (29.), Bencsik (36.), Kiss M. (36.)

Így kezdik a felsőházi rájátszást

1. Haladás 7 pont
2. Berettyóújfalu 5 pont
3. Kecskemét 4 pont
4. Veszprém 3 pont
5. Aramis 2 pont
6. DEAC 1 pont

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 5 5 0 0 32 12 20 19
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 5 3 0 2 16 19 -3 14
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 5 3 1 1 16 11 5 12
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 5 2 0 3 15 17 -2 9
5. HALADÁS VSE 5 0 1 4 9 24 -15 8
6. ÚJPEST FC 5 1 0 4 26 31 -5 4
Utolsó módosítás: 2025. május 8. 21:33
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
5-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
5-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. május 4. 19:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
A bajnoki döntő küszöbén a Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém A bajnoki döntő küszöbén a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-0-ra nyert a szintén remek játékerőt képviselő ScoreGoal Kecskemét vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétközi rangadóján. A veszprémiek újabb győzelmükkel a bajnoki döntő „küszöbére” léptek. 2025. május 8. 20:08 Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Futsal Magyar Kupa: ezüstérmes a Veszprém Óriásit harcolt, öt perccel a lefújás előtt még vezetett a VEHIR.HU Futsal Veszprém, ám a házigazda Berettyóújfalu egy perc alatt fordított a vasárnap esti fináléban, így megnyerte a Magyar Kupa idei kiírását. 2025. május 4. 21:26 Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém Hatalmas csatában jutott kupadöntőbe a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém színvonalas, kiélezett csatát követően 6-5-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntőjének szombati elődöntőjében, így vasárnap az aranyéremért szállhat harcba. 2025. május 3. 17:25 Futsal Magyar Kupa : izgalmas csaták várhatók Berettyóújfalun férfi kézilabda Magyar Kupa Futsal Magyar Kupa : izgalmas csaták várhatók Berettyóújfalun Szombaton és vasárnap a berettyóújfalui Pálfi István Rendezvénycsarnok ad otthont a futsal Magyar Kupa négyes döntőjének, a nőknél és a férfiaknál is izgalmas csata várható a trófeáért. 2025. május 2. 18:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.