Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Petőfi élete színpadon

2023. február 16. 23:07
A Veszprémi Petőfi Színház névadójáról készült előadás, Petőfi kétszázadik születésnapja alkalmából. A Petőfifjút Szomor György állította színpadra.

A Petőfi 200 alkalmából idén számos kulturális program által kerülhetünk közelebb Petőfihez. A Veszprémi Petőfi Színház ősbemutató-musicaljének alcíme, Anyám, az álmok nem hazudnak. Címszerepben Ragány Misát, valamint vele váltásban Kádár Szabolcs Jánost láthatjuk, előbbi most először lép fel a teátrumban, mint főszereplő.

Petőfi édesanyját Módri Györgyi, édesapját pedig Kőrösi Csaba formálja meg. A darab egyik érdekessége, hogy Petőfi gyermek énje is megjelenik, Pingiczer Zsombor és Farkas Ágoston közreműködésével. A Veszprémi Petőfi Színház névadójáról szóló előadás egyik célja, hogy méltók legyenek a tizenkilencedik századi költő nagy örökségéhez.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

A darab műfaja musical, a dalok szövegei pedig Petőfi verseiből állt össze, a dallamokért Szomor György, a rendező felel. Többféle zenei irányzat is teret kapott, színesítve ezzel az előadás világát.

Ha valaki 200 év után olyan valóságosan tud jelen lenni mindennapjainkban, mint ő, Petőfi Sándor, költő, színész, forradalmár, Színházunk névadója, aki innen Veszprémből indult el nagy útjára, amely a magyar történelem legnagyobb hősei közé emelte őt, akkor nagysága számunkra példa és iránytű, igazodási pont és remény is, hogy amíg hozzá méltók leszünk, erősek maradhatunk és életképesek.  – írja a fülszöveg

Az előadásról bővebben itt olvashat.

vehir.hu
további cikkek
Gálaműsoron mutatkozott meg a színház gyógyító ereje kultúra Gálaműsoron mutatkozott meg a színház gyógyító ereje Gálaműsor nyitotta meg a Lélektől Lélekig fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. tegnap 21:28 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.