Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Eddigi legjobb meccsét játszotta az El-ben az Éles-Veszprém

2023. február 21. 22:22
A bátor, felszabadult játékkal előrukkoló Fejér-B.Á.L. Veszprém mindössze négy góllal maradt alul a kétszeres BL-győztes francia Montpellier vendégeként az Európa-liga keddi csoportmeccsén.

Utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta a férfi kézilabda Európa-liga A csoportjában a sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely kedd este az éllovas Montpellier-vel csapott össze.

A régóta sérült csapatkapitány Kristóf Mátyás mellett ezúttal is hiányzott Stranigg János, valamint a hétvégi, Budakalász elleni bajnokin kilenc akciógólt szerző Pulay Gábor.

Az esélyeknek megfelelően villámrajtot vett a kétszeres BL-győztes, amely Yanis Lenne vezetésével öt perc alatt ellépett 6-2-re. Éles hetesből, Tóth átlövésből villant meg, amire hárommal feleltek a franciák (11. perc: 10-4).

Ekkor Miklós kivédte Yanis Lenne ziccerét, elöl pedig Molnár és Tóth villant meg. Pellas jóvoltából a játékrész derekánál még öttel vezetett a Montpellier, ám ezúttal a mieink lőttek zsinórban hármat (20. perc: 12-10).

Fotó: Cseh Péter - Fejér-B.Á.L. Veszprém FacebookFotó: Cseh Péter - Fejér-B.Á.L. Veszprém Facebook

A házigazda gyengén védekezett, a Fejér-B.Á.L. felszabadultan, bátran támadott. Tóth Péter különösen elemében volt, a jobbátlövő pozícióban szereplő jobbszélső szebbnél szebb találatokkal vetette észre magát. A vendégek jól tartották magukat, de héttel a szünet előtt villámgyorsan ellépett néggyel a gall pontvadászat listavezetője (16-12).

Konkoly Csaba időt kért, s áttért a hét a hat elleni játékra. Ez is jó húzásnak bizonyult, gyorsan visszakapaszkodott a Magyar Kupa ezüstérmese. A veszprémiek olyannyira jól játszottak, hogy két perccel a pihenő előtt a mínusz egyért támadhattak. A lehetőség kimaradt, ehelyett Bos talált be, kialakítva a 19-16-os félidei állást.

A fordulás után is nagyszerűen tartotta magát a Konkoly-csapat, sokáig három-négy gól között ingadozott a különbség (38. perc: 24-21). Bár Miklós Yanis Lenne újabb ziccerét is megfogta, Pellas duplájával már öt lett közte.

A veszprémiek fáradni látszottak, miközben Patrice Canayer sorra cserélte be klasszisait. Éles Benedek akcióból és hetesből is eredményes volt, a 48. minutumban Hári is feliratkozott a gólszerzők közé, amire Panic két gyors kontragóllal felelt, így 30-24-es állásnál kezdődött az utolsó tíz perc.

Az ellenállhatatlanul kézilabdázó, tizenegy góllal záró Pellas jóvoltából öttel a lefújás előtt már 33-26-ra vezetett a francia sztárcsapat. A hajrában viszont ismét összekapta magát a minden dicséretet megérdemlő bakonyi gárda, amely a duplázó Éles Zsombor vezetésével végül mínusz négyre zárkózott (34-30).

A most már matematikailag is biztosan kieső Veszprém jövő kedden a címvédő portugál Benfica vendéglátóajként zárja a második számú európai klubsorozatot.

Férfi kézilabda Európa-liga, A csoport, 9. forduló:
Montpellier HB– Fejér-B.Á.L. Veszprém 34-30 (19-16)
Montpellier, 3000 néző. Vezette: Weijmans, Wolbertus (hollandok)
Montpellier: Desbonnet – Y. Lenne 6, Porte 3, Skube 2, Nacinovic 2, Villeminot 1, Pellas 11 (6)
Csere: Bolzinger (kapus), Panic 2, Konan 1, Holst 3, Bos 3, Berthier, Simonet, A. Lenne
Vezetőedző: Patrice Canayer
Veszprém: Miklós – Szmetán P., Tóth P. 6, Ludmán, Gál 4, Éles B. 8 (3), Molnár B. 3
Csere: Balogh T. (kapus), Bugyáki, Szatmári B. 1, Machac 3, Vetési 1, Hári 2, Rubos, Éles Zs. 2
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/3

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.