Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bátor játék és vereség a címvédő ellen

2023. február 28. 18:41
Befejeződött az európai „utazás” a Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata számára, amely az Európa-liga csoportkörének utolsó, keddi fordulójában kilenc góllal alulmaradt a címvédő Benfica vendéglátójaként.

Véget ért az európai kaland a Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata számára. Utolsó mérkőzését játszotta ugyanis a kontinens második számú kupasorozatában az egy győzelmével és nyolc vereségével már biztosan az A csoport utolsó helyén záró bakonyi együttes, amely a negyedik helyen végző portugál Benficát fogadta kedd este az arénában.

A sérült Kristóf Mátyás mellett Éles Benedeket és Pulay Gábort is nélkülöző házigazda bátor, felszabadult játékkal rukkolt elő a mindkét fél számára tét nélküli találkozón. A kiválóan kezdő Stranigg révén a 7. percben a vezetést is sikerült megszerezni (4-3). Capdeville a beálló Szrnka két ziccerét is védte, fordított a címvédő. Gyorsan potyogtak a gólok, és sűrűn változott az állás is, Stranigg és Vetési gólja után immáron a mieinknél volt az előny (11. perc: 6-5).

Sranigg János hét gólt lőtt a címvédőnek - a cikk alján képgaléria nyílikSranigg János hét gólt lőtt a címvédőnek - a cikk alján képgaléria nyílik

Egyik fél sem helyezett igazán nagy hangsúlyt a védekezésre, továbbra is sok gólt láthatott a publikum. Ami ennél is fontosabb, a házigazda egy pillanatig sem játszott alárendelt szerepet a jóval esélyesebb, egészen más célokért küzdő rivális ellen. A vendégek kétszer is fordítottak, a bakonyiak kétszer is egalizáltak a játékrész első felében (16. perc: 10-10).

Vetési és Stranigg jóvoltából először nőtt kettőre a különbség a találkozón. Ha nem is az állás miatt, de a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a Telekom korábbi klasszis irányítója, Chema Rodriguez szinte a teljes csapatát lecserélte. Vissza is jöttek a lisszaboniak, a 22. percben 13-13-as állásnál időt kért Konkoly Csaba.

A nagy rohanás után támadásban megtorpantak a felek, négy percig egyik háló sem rezzent. Stranigg révén a mieink tudtak elmozdulni a holtpontról, a végjáték azonban sajnos a rivális elképzelései szerint alakult, amely 4-0-s szériával zárta az első felvonást (14-17).

A pihenő után magasabb fokozatba kapcsoltak a feszesebb védekezést előhúzó piros-fehér mezesek, akik a négy sikeres átlövéssel nyitó Djordjics vezetésével hat perc alatt hatra növelték fórjukat (16-22). Hári technikás pörgetésével és Ludmán életerős bombájával zárkózott a Fejér-B.Á.L., majd a találkozó háromnegyedénél Gál is feliratkozott a gólszerzők közé (19-22).

A fiatal veszprémi csapat a folytatásban is küzdött, harcolt, de a portugálok rutinosan őrizték négy-ötgólos előnyüket. A Konkoly-csapat a játék szépségére is ügyelt, a 47. minutumban gyönyörű kínai találatot hozott össze Hári és Szmetán (23-27).

A három védéssel záró Balogh helyére Miklós érkezett, aki azonnal védte Semedo ziccerét. Kiválóan teljesített azonban a túloldalon Hernandez is, akinek az eszén hetesből sem sikerült túljárni. Hármat dobott zsinórban a Benfica, amely plusz héttel fordulhatott az utolsó tíz percre. Szrnka és a hét góllal záró Stranigg „csent” a távolságból (55. perc: 25-30), de Rubos hetese kimaradt, pontszerzési esélye így már nem maradt a vendéglátónak. A végére kinyílt az olló, az El-címvédő végül kilenccel nyert (26-35).

A veszprémiek tehát két ponttal és rengeteg élménnyel, tapasztalattal zárták az európai „utazást”.

Férfi kézilabda Európa-liga, A csoport, 10. (utolsó) forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–SL Benfica 26-35 (14-17)
Veszprém Aréna, 600 néző. Vezette: Boricsics, Markovics (szerbek)
Veszprém: Balogh – Szmetán P. 2, Tóth P. 2, Szrnka 2, Vetési 4, Stranigg 7, Molnár B. 3 (1)
Csere: Miklós (kapus), Gál 2, Ludmán 1, Bugyáki, Fercsik 1, Machac, Hári 1, Rubos, Szatmári B. 1 (1)
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Benfica: Capdeville – C. Martins 3, Grigoras 5, Borges, V. Vranjes 1, A. Garcia 1, Izquierdo 4
Csere: Hernandez (kapus), Djordjics 7 (2), Bingo 4, Rahmel, Moreira 3, Moreno 3, Semedo 2, Kljun 2, Ferraz
Vezetőedző: Chema Rodriguez
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2

Edzői értékelés

A végeredménytől függetlenül tetszett, ahogy a csapatom taktikusan, fegyelmezetten támadott és védekezésben is rendben voltunk. Aztán jöttek a buta hibáink, amelyekért a nemzetközi mezőnyben dupla árat kell fizeni. A meccs végére kicsúcsosodott, hogy messze vagyunk az európai szinttől. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a támadásbefejezéseknél, a kapus elleni párharcokban még fejlődnünk kell. Örülök, hogy itt lehettünk. A nemzetközi szereplés olyan tükröt tart elénk, ami megmutatja a valóságot. Hinni kell azonban magunkban, a sorozatban szerzett tapasztalatoknak nyomot kell hagyniuk bennünk. Összességében szép emlék lesz számunkra a sorozat

– összegzett Konkoly Csaba.

Galéria
Fejér-B.Á.L. Veszprém – SL Benfica 26-35 (14-17)
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 30 26 1 3 845 703 142 53
2. Budai Farkasok-Rév 30 24 1 5 858 728 130 49
3. DEAC 30 20 3 7 862 785 77 43
4. Széchenyi University HT Veszprém 30 16 4 10 810 802 8 36
5. PV-CENTRAL Békési FKC 30 16 3 11 824 794 30 35
6. Veszprém Handball Academy U21 30 14 4 12 816 777 39 32
7. Ceglédi KK 30 15 2 13 889 852 37 32
8. DVTK 30 15 1 14 823 850 -27 31
9. Vecsési KKFT 30 14 1 15 774 795 -21 29
10. OTP Bank - Pick Szeged U21 30 13 1 16 895 908 -13 27
11. Mezőkövesdi KC 30 12 3 15 811 825 -14 27
12. Százhalombattai KE 30 11 4 15 863 872 -9 26
13. KK Ajka KFT 30 12 2 16 828 853 -25 26
14. Rákosmente 30 8 2 20 801 876 -75 18
15. Balatonfüred KA U21 30 4 1 25 749 867 -118 9
16. Csömör KSK 30 3 1 26 819 980 -161 7
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 15:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 3. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
25-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
32-33
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.