Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ha anya boldog, mindenki boldog

2023. március 7. 19:58
Amikor gyerek születik, azt valószínűleg mindenki máshogyan éli meg. A szerencsésebbek áldásnak és életük legszebb eseményeként könyvelik el. Én a szerencsésebbek közé tartozom, viszont teljes mértékben képes vagyok azonosulni azokkal a nőkkel, akik szerint a két legjobb dolog az életben: a gyerekünkkel lenni, és nem a gyerekünkkel lenni. Komplikáltan hangzik, és az is, mert nem sok ennyire összetett, a mindennapjainkat huszonnégy órában felölelő édes teher van még ezen kívül.

Ahhoz, hogy a nagykönyvekben illően, Montessori-módszerekkel, vagy dán-gyereknevelés, esetleg svéd-modell szerint, vagy kötődő és nem kötődő, melegszívűen és drámamentesen fegyelmezzünk, ahhoz legalább egy óvodapedagógusi végzettség és a Dalai Láma bölcsessége, türelme mellé még egy Duracell-nyuszi energiája kellene. Az összes tiszteletem és csodálatom azoké a szülőké, – és főleg az anyáké, mert az ő cipőjükben járok – akik képesek wc-papír gurigából várat építeni, meg gombokból és lakatokból tapifalat készíteni és mindennap négy féle egészséges meleg ételt főzni, hogy a szívük kis cukorfalata mindent megkapjon, ami egyébként alanyi jogon jár neki. Ezt nem véletlenül hívják úgy, hogy főállású anya vagyok, mert ezt onnantól kezdve, hogy reggel hatkor szétfeszíti a szemhéjadat az öt éves, hogy „Anya ébren vagy ugye?”, odáig tart, hogy este előbb ájulsz be melléjük az ágyba, minthogy a Kis Vakond végére érnél.

Ezek mellé még csapjuk oda, hogy valahol ott tart a társadalom, hogy dolgozz úgy, mintha nem lenne gyereked, neveld úgy a gyereket, mintha nem lenne munkád, és nézz ki úgy, mintha egyik sem lenne. Néha bevágnám a sarokba és megtaposnám az emancipációt meg a feminizmust, mert valahol azokat az elvárásokat, amik alatt csettintésre össze tud roskadni az ember, mi akartuk, de péntek délután már simán tudok azért sírni, hogy bárcsak kommunában élve, és maximum a házimunka mellett nevelném életem kis ragyogó napsugarát. Munka után rohannék Mancs-őrjárat versus Jurassic Park gyurmavilágot építeni, és éjjel alvás helyett a tizenötezer babafotót pörgetem a telefonomban arról a gyerekről, akivel előtte élet-halál harcot vívtunk, mert rossz színű poharat kapott a reggelije mellé.  A visítós meltdown mellől meg vágyom az irodába, ahol felnőtt emberekkel beszélgetek és néha még egy melegen megivott kávé is belefér.

Az anya-csoportokat ajánlom nagy ívben elkerülni, mert tényleg nehéz úgy panaszkodni, hogy közben meg életed legszebb kis puzzle-darabjától kapsz napi háromszor agyvérzést, és ez valami véres kardként lóg a fejed felett, ha hangot mersz neki adni – mer’ minek szültél akkor. Nem szégyen bevallani, hogy nehéz, életed szakmájában is lehetnek olyan napok, amikor azt mondod, hogy kész, vége, feladom, és beállok a Kardashian-nővérek közé, hogy inkább a tartalom nélküli félpucér képeim miatt pörögjenek a dollárok a bankszámlámon. Vekerdy Tamás pszichológus is felismerte és saját hitvallásomnak érzem, hogy: "A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja - és persze apja is! - legyen neki."

Sokszor a saját városomtól is elvárnám, hogy a lehetőségeihez képest segítsen egy picit ezen az úton, egy totális win-win alapon. Mert mikor mindent beleadsz, és te vagy az anyukák Martha Stewart-ja, – csak kevesebb piával – akkor is nehezebb heti hét nap folyamatosan kreatívan szórakoztatni egy togyogóst, aki egyébként élete jerk-szakaszát éli, túlzás nélkül. Az örök elégedetlen főnökök ez a korosztály, aki, ha beszorul a panel tizedikre, mert már százszor végig sétáltad vele a várat, a Haszkovót, meg bejártad az összes játszóteret, akkor is igényli a konstans figyelmet, és a legapróbb dologtól is kiborul.

Veszprémben egyre több a játszótér, és egyre színvonalasabbak, szép és zöld környezetben, amiért őszintén hálásak lehetünk, mert bár ötvenszer meg kell nézni, hogy „Anya nézd milyen ügyes vagyok, hogy egy lábon pörgök!”, de legalább le tudsz ülni egy padra, és onnan kell figyelni, nem a járólapon térdelve legózni. Arról nem beszélve, hogy lefáradnak – talán – és mindezt a szabad levegőn, nem a rányitott erkély-ajtó mellett.

Van egy Európa-színvonalú állatkertünk, szintén az egyik legizgalmasabb játszótérrel, Dino-parkkal és simogatni való kisállatokkal. Ez már inkább pénztárca-kérdés, de, ha valamire szívesen áldoz egy szülő – az ép elméjéért cserébe – az egy tényleg élményt-nyújtó közös program a szíve csücskével. A nagybetűs rész ilyenkor a „program” és az „élmény”.  A család, akkor marad család, és főleg boldog, ha a gyereknevelést nem kötelezőként kell lehozni napról napra, hanem megerősíti a kötelékeket, és egy új szintre emeli a szürke hétköznapokat. Ehhez a társadalom egészének is hozzá kell járulnia, mert mikor otthon elégedettek vagyunk, a munkánkban is jobban teljesítünk, és az egyéb társas kapcsolatainkat is könnyedebbén kezeljük. Erre muszáj figyelni, mert ez a duplo-vár alapja, amitől nem omlik össze a tökéletes világunk.

A vágyunk és szükségletünk hiába irányul erre, ha a lehetőségek viszont foghíjasak. Egy egyszerű gyereknapot lehetne erre felhozni példának, amikor a városunknak zizegnie kéne a gyerekzsivajtól, és a legnagyobb problémánknak arról kéne szólnia aznap, hogy nem tudjuk lekövetni, hogy a kis angyalbögyörőnk éppen balra rángat az Alma-zenekarra vagy jobbra az ugrálóvárba. Helyette az arcunkba kapunk egy másfél órás Hangvilla előtti, tömegnyomoros tinglitanglit, aztán megint ott állunk, hogy ahelyett, hogy apával tudna anya négy darab összetett, értelmes mondatot beszélni végre kicsit arrébb vonulva, törheted a fejed, hogy most mivel szórakoztasd azt, aki öt percig nem tud a fenekén megülni. Egy ekkora városnak, - ami az élhetőségéről lett híres- egy ekkora réteget minden erejével igyekeznie kell kiszolgálni, és itt nem az önkormányzatra mutogatunk az összes ujjunkkal, hanem mindent intézményre, ami piaci alapon mozog. Pontosan érezheti a nem gyerekes is, hogy mekkora különbség van akár csak egy étteremben, ahol nem az asztalok között rohangálnak visítozva a kisemberek, hanem gondolva rájuk is, játéksarok van kiépítve, vagy már eleve az asztalon várja őket a színező, vagy egyéb kreatív „lefoglalom, hogy a felnőtt is élhessen kicsit” lehetőség.

Az EKF-nyitó programsorozat kereteiben a teltházas PomPom-party is felhívta erre a figyelmet, hogy az igények megvannak, csak a kiszolgálás marad el sokszor. Amikor tömött sorokban állnak a szülők, a nagyszülők a türelmetlen kicsikkel, mert végre történik valami, ami új, ami érdekes, és ami nem korhatáros, akkor ezt az eddig úgy tűnik nem kellően kiaknázott vágyálmot meg kell ragadni és addig építeni rá, amíg a szülők csak bírják szusszal. Ezt meglátta például a 7 Mesedomb Játszóház, hogy létezik olyan, hogy anya-apa a gyerekkel együtt is fel tud töltődni, vagy akár a Kabóca Bábszínház, ami elég színvonalas ahhoz, hogy felnőttként is ne csak a puszta ténynek örüljek, hogy van egy gyönyörű és okos gyerekem, hanem annak is, hogy mi ketten közösen „szórakozni” is el tudunk menni.

Hatvanezren élünk ebben a városban, egyszerűen nehéz elképzelni, hogy egyedüliként írom heti szinten a google-be segélykiáltásként, hogy „gyerekprogramok a közelben”. Amire az arcomba kapom, hogy Tropicarium Budapesten, meg háromféle szabadulószoba, mikor azt játszom mindennap a saját nappalimban a három évesemmel. Valahol minden szülő csak arra vágyik, hogy ne csak túléljen, hanem átéljen is.

Balogh Dóra
további cikkek
A coaching szerepe az önálló fejlődésben – interjú Császi Mariannával A coaching szerepe az önálló fejlődésben – interjú Császi Mariannával A személyes és szakmai fejlődés iránti vágy mindenki életében jelen van, ám gyakran kihívást jelent a célok meghatározása és elérése. A mai dinamikus világban gyorsan amortizálódnak az ismeretek, a korábban elsajátított viselkedési formák nem működnek, egyetlen megoldás az élethosszig tartó tanulás. Ezt a folyamatot támogatja a coaching, ami egy eszköz a fejlődéshez, egy segítő beszélgetés, amely teret ad az ügyfélnek, hogy elgondolkodjon, mit szeretne változtatni az életében, hogy kitűzze a céljait, mérlegelje a lehetőségeit, megtervezze, hogyan tudja azt megvalósítani.  2024. december 9. 14:20 A magyarok ötöde szerint az egyedül élők magányosak és boldogtalanok életmód A magyarok ötöde szerint az egyedül élők magányosak és boldogtalanok Minden ötödik ember gondolja azt, hogy az egyedül élők többnyire magányosak és boldogtalanok, és közel ugyanennyien vélik úgy, hogy egyedül élni kiszolgáltatottsággal jár, mert baj esetén nincs kihez fordulni – derül ki az Egyedülfekvők.hu megbízásából készült reprezentatív felmérésből. 2024. november 11. 10:45 Tabusítás helyett legyen közügy a demencia! egészség Tabusítás helyett legyen közügy a demencia! Ma Magyarországon 250-300 ezer ember is érintett lehet a demencia tüneteiben, ennek felismerésében pedig az egyik legnagyobb szerepe az idős emberek hozzátartozóinak van. Persze léteznek olyan szakmai szervezetek is, akik azt a célt tűzték ki, hogy a társadalomban széles körben felhívják a figyelmet a demenciára. A közelmúltban Veszprémbe látogatott a Feledhetetlen Alapítvány Ne feledd! Napja, itt beszélgettünk a demenciáról dr. Kázár Ágnessel, az alapítvány elnökével és a téma szakértőjével. 2024. november 5. 21:14 Egy-másfél évvel megelőzik kortársaikat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét közélet Egy-másfél évvel megelőzik kortársaikat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét Egy-másfél évvel megelőzik az életkoruknak megfelelő fejlődési elvárásokat azok az általános iskolások, akiknek rendszeresen olvastak mesét – többek között ilyen „kézzelfogható” előnye van annak, ha egy család beilleszti a meseolvasást a mindennapokba. 2024. november 4. 12:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.