2023. június 1.
//
Tünde névnap

Parázs csata végén igazságos pontosztozkodás

2023. március 10. 20:43
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is izgalmas, küzdelmes, közönségszórakoztató meccset vívott egymással a Veszprém és a vendég DEAC a futsal NB I-ben, amely igazságos, 1-1-es döntetlennel zárult.

Első hazai mérkőzését játszotta a futsal NB I felsőházi rájátszásában péntek este a Veszprém, amely régi nagy riválisával, a DEAC-cal csapott össze a Március 15. utcai csarnok parkettjén. A két gárda ez elmúlt években mindig kiélezett csatákat vívott, ezúttal is izgalmas ütközetre volt kilátás.

Az előjelek a vendégek mellett szóltak, akik a nyitó körben 2-1-re legyőzték a Kecskemétet, míg a bakonyiak 1-0-ra alulmaradtak a címvédő Haladás otthonában. A hazai pálya előnyét viszont ezúttal a mieink élvezhették, s az is jelentősen javított az esélyeiken, hogy januári térdsérülését követően visszatérhetett a gárda brazil légiósa, Everton Felipe.

A hagyományokhoz hűen ezúttal is lüktető, nyílt sisakos küzdelmet láthatott a csaknem ezer fős publikum. Mindössze harminc másodperc telt el az első helyzetig: Tóth Attila löketét könnyedén védte Spandler. A Veszprém sem maradt le riválisa mögött. Fridrich szép pörgetése után Kiss Milán durrantott a kapu mellé.

Az 5. percben már Tóth Benedeknek is hárítania kellett, miután Fridrich „megkínálta” egy bombaerős, de középre tartó lökettel. A közönség nagy örömére máris beszállt Ton, aki azonnal helyzetbe került, ám az emelését leszedte Tóth.

A játékrész derekánál Tóth Attila húzott el a balszélen, s dolgoztatta meg Spandlert, aki továbbra is magabiztosan őrizte portáját. A túloldalon Fellembek előtt kínálkozott egy lehetőség, ám a fiatal tehetség fölé durrantott.

A folytatásban is jó iramú találkozó zajlott, mindent bevetett a két alakulat, hogy megszerezze a vezetést, de jól zártak, szervezetten működtek a védelmek.

Már csak két és fél perc volt vissza a játékrészből, amikor Dorogi estében is pontosan passzolt Gavrilovicsnak. A szerb légiós egy szép csellel leültette Tóth Benedeket, kapura is tűzte a játékszert, ám a brazil Deiby kifejelte a gólvonalról azt.

A 25. minutumban jártunk, amikor Ton parádés mozdulattal fordult le védőjéről. A brazil kitűnőség Gerencsérhez passzolt, aki átemelte a kifutó kapust, de Vass az utolsó pillanatban kifejelte a gólvonalról a labdát. Kisvártatva viszont már senki sem segíthetett a hajdúságiakon. Fridrich bal oldali berúgását a túloldalon érkező Gerencsér kapásból bevágta a jobb alsóba (1-0).

Kis híján aztán kettő lett közte, csakhogy Boromisza kapáslövését elképesztően nagy bravúrral kitornázta Krajcsi.

Lassanként felszabadult a nyomás alól a Debrecen, újra kiegyenlítetté vált az összecsapás. A 32. percben Krajcsi indított ígéretes akciót. A csereként beállt kapus Harmatihoz passzolt, akinek a belőtt labdáját Nagy Bence közelről kíméletlenül bevágta (1-1).

A feszült, helyenként paprikás hangulatú találkozó hajrájához közeledve a Veszprém mozgósított nagyobb energiákat az előny megszerzésére. Jól állta azonban a sarat Krajcsi, aki öttel a vége előtt Bognár löketét, a hajrában pedig Boromisza újabb kapáslövését is hatástalanította.

Az izgalmas, közönségszórakoztató találkozó így döntetlennel zárult.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 2. forduló:
1. FC Veszprém–DEAC 1-1 (0-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Kovács G. (Vass I., Héra)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Dorogi, Gavrilovics, Kiss M.
Csere: Soós (kapus), Tatai, Molnár, Ton, Boromisza, Bognár, Ábrahám, Fellembek
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Tóth B. – Deiby, Thiago, Tóth A., Szabó J.
Csere: Krajcsi (kapus), Bazsányi, Vass O., Nagy B., Harmati, Szatmári, Rácz, Sándor, Tóth B.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Gerencsér (25.), ill. Nagy B. (32.)

Edzői értékelés

Fehér Zsolt: – Igazságos döntetlen született. Az első félidőben többet birtokolta a labdát a DEAC, de a nagyobb helyzeteket mi alakítottuk ki. A második játékrészben nálunk volt többet a játékszer, ám a helyzetkihasználásunk ezúttal sem volt megfelelő. Sokat dolgoztunk azért, hogy itthon tartsuk a három pontot, ami nem sikerült. Abban azonban biztos vagyok, hogy a kilátogató szurkolóink jól szórakoztak. Egy ízig-vérig rangadót, remek mérkőzést láthattak a nézől.

Elek Gergő: – Nem volt olyan kiemelkedő egyéni teljesítmény nálunk, amivel ma nyerni tudtunk volna. A védekezésünk jól működött, támadásban viszont nem tudtunk megfelelően teljesíteni. Igaz, az öt a négy elleni játékunk jól szuperált, ebből szereztük a gólunkat is. Mindkét csapat megnyerhette volna a találkozót, így igazságos döntetlen született. Egy pontot elvinni Veszprémből nagy fegyvertény, de ez csak akkor igaz, ha otthon győzni tudunk ellenük.

Képek
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I rájátszás, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 10 9 0 1 45 20 25 34
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 6 1 3 31 29 2 24
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 3 2 5 23 31 -8 15
4. 1. FC VESZPRÉM 10 2 4 4 25 30 -5 13
5. ARAMIS SE 10 3 1 6 40 43 -3 12
6. DEAC 10 2 2 6 30 41 -11 9
Utolsó módosítás: 2023. május 22. 22:28
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 4. 2023. június 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 3. holnap 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 2. 2023. május 29. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Kecskemét 4-3
futsal Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023 1. 2023. május 26. 18:30 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskemét 1. FC Veszprém 6-3
futsal Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023 10. 2023. május 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 1. FC Veszprém Berettyóújfalu 5-3
előző események betöltése

További cikkek

Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
Nagy csatában nyert és egyenlített a bronzpárharcban az FCV!
A Veszprém egyenlített a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcában, miután a hétfői második találkozón saját közönsége előtt legyőzte a Kecskemétét.
Máris folytatódik a bronzpárharc
Máris folytatódik a bronzpárharc
„A tűréshatárt kijjebb kell tolnunk még akkor is, ha minden sebből vérzünk. Mindent meg fogunk tenni hétfőn, hogy kiegyenlítsük a párharc állását” – fogalmazott a veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Fehér Zsolt a Kecskemét elleni „kis döntő" hétfői (18.30) második, hazai találkozója előtt.
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
Nagy lehetőséget szalasztott el a Veszprém
A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Győzelemmel zárt, megküzdhet a bronzéremért a Veszprém!
Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Felszabadult játékot vár a Veszprém mestere a Berettyóújfalu ellen
Egyszerű a képlet: ha az 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18.30) nyer a négyszeres bajnok Berettyóújfalu vendéglátójaként, idén is bronzpárbajt vívhat az első osztályban.