2023. június 1.
//
Tünde névnap

A képek, amik csak a valóságban léteznek

Joanna Nowicka lengyel fotóművész januárban, az Európa Kulturális Fővárosa nyitóünnepsége idején öt napot töltött Veszprémben, és ez idő alatt több képet is készített analóg fényképezőgépével. Munkáiból kedden nyílt kiállítás a Papírkutyában.

Nowicka kiállítása az első eleme az Interurban program katowicei művészeket felvonultató sorozatának. A programban kéthetente más-más város alkotói mutatkoznak be Veszprémben és az EKF többi érintett településén.

Nowicka One People Story című művészeti projektjének érdekessége, hogy képei analóg fényképezőgéppel készülnek. A készülékben 12 kockából álló filmet használ – így szemben a digitális technikával dolgozó fotósokkal, neki nincs lehetősége többször próbálkozni, az elkattintott képnek azonnal sikerülnie kell. A fényviszonyokat egy külön fénymérő eszköz segítségével méri fel, és az alapján állítja be a fényképezőgépet – azt pedig, hogy az elkészült kép egyáltalán sikerült-e, csak hetekkel később, az előhíváskor tudja meg. 

A képeket 10x10 centiméteres, teljesen matt papírra hívja elő, és saját maga készítette borítékban juttatja el a portré alanyának, a saját példányát pedig otthon, egy – szintén saját gyártású – díszdobozban tárolja. Azt mondja, számára fontosak a fizikai tárgyak, ezeknek a képeknek a papír a felületük, ezért nem is teszi közzé őket a közösségi médiában – a honlapján is csak egyetlen fotó látható a sorozatból. A képek csak a valóságban léteznek, a folyamatnak nincs digitális mozzanata.

Joanna NowickaJoanna Nowicka

Az analóg fotózásban leginkább az vonzza, hogy kiszakadhat a mai, rohanó világ ritmusából. Le kell lassulni hozzá, meg kell találni a tökéletes beállítást, a tökéletes látványt, erre pedig időt kell szánni, hiszen – mint azt már említettük – nem lehet hibázni. A lassúság az egész folyamatra jellemző: a képek előhívásáig hetek, néha hónapok telnek el, és maga az előhívás is órákig tartó folyamat. A fotó alanyának így sokat kell várnia, mire kézbe veheti a végeredményt: volt, aki öt év után vehette át az őt ábrázoló alkotást. 

Nowicka a művészeti projektjei mellett hivatásos fotósként keresi a kenyerét – mint mondja, természetesen a hétköznapi munkájához digitális készüléket használ. A két technológia összevetésében érdekes filozófiai különbséget is tesz: az analóg képekben nem zavarják a hibák, ha a képen valamiféle folt keletkezik vagy nem tökéletesen éles, a tökéletlenség műfaji sajátosság. A digitális fotókon azonban – legyen szó akár munkáról, akár másik művészeti projektjéről, a Beautiful People portrésorozatról – nincs helye a hibáknak.

A One People Story fotósorozatot már bő tíz éve készíti, ezidáig több mint kétszáz darabosra bővült a gyűjteménye. Képeit eddig két nagyobb kiállításon mutatta be, a Papírkutyában most látható, szerényebb méretű és alapvetően a veszprémi élményekre és arcokra koncentráló tárlat a harmadik a sorban. 

 

KATOWICE, LENGYELORSZÁG

A 285 ezres lakosú Katowice a történelmi Szilézia központja. Az elmúlt ezer évben Szilézia többször gazdát cserélt: kezdetben a Német-Római Birodalom tartománya volt, majd Habsburg kézre került, onnan pedig az örökösödési háború révén 1742-ben Poroszországhoz csatolták. A második világháborút követően vált Lengyelország részévé. Már a 19. századtól ipari központnak számított a bányászat révén, a szocializmusban pedig tovább erősítették ezt a vonalat. A rendszerváltást követően a hangsúly mindinkább a kultúra és a kreatív ipar felé tolódik, számos országos jelentőségű művész él a településen, amit az UNESCO a zene városa címmel ismert el. Érdekes kezdeményezés, hogy a régi iparterületeket is igyekeznek bevonni a kulturális életbe: a Szilézia Múzeumot például az egyik egykori bányában rendezték be, legnagyobb terme két futballpálya hosszúságú, 14 méter mélyen található.

» A következő megálló » Liverpool, UK

Előtte azonban még említsük meg, hogy a jövő héten még marad Katowice: szerdán a Marek Pospieszalski Oktett ad jazzkoncertet a Hangvillában, majd a sort szombaton a 100nka koncertje zárja Magyarpolányban. Liverpool 27-én mutatkozik be, ekkor nyílik meg a Kunsztban Chris Routledge fotókiállítása 17 órakor, és ugyanezen a napon 16 órától a Wine&Vinylben előadást hallgathatunk meg a város történelméről. 30-án 21 órától a Stealing Sheep koncertezik az Expresszóban, 31-én 19 órától pedig a Dogshow a Wine&Vinylben. Másnap ugyanők bolondos zenés kerékpáros felvonulást rendeznek 19 órától a Kossuth utcán. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

További cikkek

Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Vérpezsdítő tánc, nagy szerelmi hódításokat bemutató operák – Sevilla érzéki arcát mutatta meg a veszprémieknek.
Olasz ízek a királynék városában
Olasz ízek a királynék városában
Valószínűleg sokan kíváncsiak vagyunk, milyen is egy igazi bolognai? Moreno Continnal három fogásos menü elkészítésére vállalkoztak.
Hosszasan tekergett a biciklis techno-felvonulás
Hosszasan tekergett a biciklis techno-felvonulás
A liverpooli Dogshow DJ-duó szombaton különleges kerékpáros felvonulásra invitálta a veszprémieket: a sort a két zenész vezette, akik kerékpáros utánfutóra szerelt hangszereiken játszottak. A bolondos megmozduláshoz rengetegen csatlakoztak.
A kultúra folyton újra remixeli önmagát
A kultúra folyton újra remixeli önmagát
Temesvár a különböző nemzetiségek békés együttélésére építette fel 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programját, és ezt az a népi motívumokat a modern táncba olvasztó mozgásszínházi produkció is szépen megmutatta, amit az Agórában láthatott a közönség szombaton.
Hogyan lesz egy fangirl a Marvel képregényírója?
Hogyan lesz egy fangirl a Marvel képregényírója?
Marvel kapitány és Pókember történeteit is írta, a Star Wars és a Star Trek univerzumában is dolgozott a kanadai Sam Maggs, aki kedden vendégeskedett a Pannon Egyetem E épületében. Pedig állítja: gyerekkorában nem tudott azonosulni a képregényhősökkel.