Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

Sorozatban harmadszor játszott döntetlent az 1. FCV

2023. március 27. 21:11
A vendég kecskemétiek kétszer is vezettek, a több helyzetet kialakító veszprémiek kétszer is egyenlítettek a futsal élvonal felsőházi rájátszásának hétfői rangadóján.

A címvédő Haladás otthonában elszenvedett vereség, valamint a Debrecen és az Aramis elleni döntetlen után első rájátszásbeli győzelme reményében lépett pályára hétfő este az ötödik helyen álló veszprémi futsalcsapat. Fehér Zsolt legénysége a tabella harmadik pozícióját elfoglaló, ám a döntőbe igyekvő Kecskemétet látta vendégül a Március 15. utcai katlanban.

A feladat tehát korántsem ígérkezett könnyűnek, az pedig tovább nehezítette, hogy Kártik Zsombor, Bognár Patrik és Molnár Raul sem játszhatott sérülés miatt. Igaz, a vendégek sem tudtak teljes kerettel kiállni: a házi gólkirály Hadnagy István, illetve az exveszprémi Bencsik Roland sérülés, Öreglaki Norbert pedig piros lapos eltiltása miatt hiányzott.

Kapkodva, sok hibával kezdtek a felek. A mieink rögtön a meccs elején labdát vesztettek, amiből kis híján vezetést szerzett a rivális. Az alföldiek is bizonytalankodtak, Gerencsér lőhetett kiváló helyzetben, de a kapufát trafálta telibe.

Újabb bakonyi hiba után Maico lőhetett, aki nem tudott túljárni Spandler eszén. A 4. percben ismét a brazil próbálkozott, aki ezúttal már sikerrel járt (0-1).

Gyorsan felocsúdtak a veszprémiek. Boromisza erőszakosan szerzett labdát az alapvonal közelében, majd pontosan adott be Fridrichnek, aki kíméletlenül bevágta a labdát (1-1).

A 8. minutumban az egykori veszprémi kedvenc, Pál eresztett el egy hatalmas bombát tizenhárom méterről, amit Spandler bravúrosan kiütött a hosszú felsőből.

A folytatásban is kiegyenlített mérkőzést, nyíltsisakos küzdelmet láthatott a publikum. Mindkét fél magához ragadhatta volna a vezetést, de a hálók érintetlenek maradtak a szünetig.

A második felvonás elején Ton villogott, aki kétszer is helyzetbe került, ám nem tudott túljárni Rigó eszén.

A 25. minutumban centik választották el a bakonyiakat az újabb góltól, Kiss Milán remek lövése ismét a kapufán csattant. Jóval szerencsésebbek voltak a vendégek. Risztics bolondította meg a teljes veszprémi védelmet, a hatoson belül vissza is pattant hozzá a labda, amit Spandler mellett a hálóba gurított (1-2).

Továbbra is nagy elánnál rohamozott a veszprémi csapat, igaz, a nagy igyekezet mellé többször is pontatlan megoldások társultak. Záporoztak a veszprémi helyzetek – Gavrilovics és Tatai is közel járt a gólszerzéshez –, de nem sikerült egyenlíteni.

Héttel a vége előtt Ton szerzett labdát a félpályánál, s egy nagy szóló után a vendég kapu előtt termett, passzolhatott is volna, ehelyett lőtt, Rigó pedig védett.

Kisvártatva még nehezebb helyzetbe került a Veszprém, Tatai ugyanis megkapta a második sárgáját, s az azzal járó pirosat. Emberelőnyben rohamozhatott a Kecskemét, Maicon löketét hatalmas bravúrral védte Spandler, s a kiállításból hátralévő időt is sikerült kihúzni.

A bakonyiak mindent beleadtak a hajrában is, ami eredményre is vezetett. A 38. percben elpattant Bírótól a labda a hatoson belül, Fridrich csapott le rá, s durrantott a hálóba (2-2).

A végén Pál vezethette egy az egyben a labdát Spandlerre, ám mellé lőtt. Az állás így már nem változott, az FCV zsinórban harmadszor is döntetlent játszott a bajnokságban.

Szerdán ismét összecsap a két gárda a Március 15. utcai csarnokban, ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
1. FC Veszprém–SG Kecskemét Futsal 2-2 (1-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Muhari (Kiss G., Mákos)
Veszprém: Spandler – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Dorogi, Fridrich, Boromisza, Molnár D., Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Kecskemét: Rigó – Bíró, Dávid, Pál, Maico
Csere: Nyerges (kapus), Kajtár, Risztics, Haász, Mánya
Vezetőedző: Soltész Levente
Gólszerzők: Fridrich (6., 38.), ill. Maico (4.), Risztics (25.)
Piros lap: Tatai (35.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – A hozzáállással, küzdőszelemmel nem volt problémánk, nem úgy a helyzetkihasználással. Ha csak a helyzeteink felét értékesítjük, akkor is öt góllal nyerünk. Voltak nehezítő tényezői a mai találkozónak. Bosszús vagyok, mert ezek felpaprikázták a játékosaimat, akik nem tudtak megfelelően koncentrálni a feladatukra. Sajnos továbbra is várat magára az első győzelmünk a rájátszásban.

Soltész Levente: – Tudtuk, hogy remek hangulat vár ránk és egy olyan Veszprém, amely nem adja könnyen magát. Három alapemberünk hiányában a megszokottól kissé eltérő taktikai hadrendben kellett felállnunk, ami azt eredményezte, hogy a második félidőt végig kellett védekeznünk. Nagyon benyomott minket a házigazda, abszolút megérdemelt az egyenlítésük. Összességében igazságos a döntetlen.  

Galéria
1. FC Veszprém - Kecskemét 2-2 (1-1)
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 4 4 0 0 27 10 17 16
2. MVFC BERETTYÓÚJFALU 4 3 1 0 14 6 8 12
3. SG KECSKEMÉT FUTSAL 4 2 0 2 13 17 -4 11
4. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 4 2 0 2 13 14 -1 9
5. HALADÁS VSE 4 0 1 3 5 16 -11 8
6. ÚJPEST FC 4 0 0 4 18 27 -9 1
Utolsó módosítás: 2025. április 4. 21:29
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. március 21. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
6-10
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 21. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 3. 15:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 12. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
további cikkek
Sorozatban tizenharmadik győzelmét aratta a VEHIR.HU Futsal Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Sorozatban tizenharmadik győzelmét aratta a VEHIR.HU Futsal Veszprém A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 10-6-ra nyert az Újpest vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának péntek esti mérkőzésén.  2025. április 4. 19:49 A közösségben rejlik a veszprémi futsalcsapat ereje VEHIR.HU Futsal Veszprém A közösségben rejlik a veszprémi futsalcsapat ereje A VEHIR.HU Futsal Veszprém vezetősége a BEAR-szektorral karöltve köszöntötte a klub spanyol trénerét, Javi Rodríguezt, aki a napokban ünnepelte 51. születésnapját.  2025. március 28. 10:55 Veszprémi játékossal kezdi meg Eb-selejtezős szereplését az U19-es futsalválogatott VEHIR.HU Futsal Veszprém Veszprémi játékossal kezdi meg Eb-selejtezős szereplését az U19-es futsalválogatott A férfi U19-es futsalválogatott március 24. és 29. között hazai pályán, Telkiben és Esztergomban méreti meg magát Európa-bajnoki selejtezőn. 2025. március 26. 12:55 Sorozatban tizenkettedik győzelmével listavezető a VEHIR.HU Futsal Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém Sorozatban tizenkettedik győzelmével listavezető a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-1-re nyert a szintén bajnoki álmokat dédelgető ScoreGoal Kecskemét ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának végletekig kiélezett, péntek esti rangadóján a közel telt házas Március 15. utcai sportcsarnokban.   2025. március 21. 22:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.