2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Konkoly Csaba távozott, az Éles-Danyi páros veszi át az irányítást

A kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém vezetősége felmentette Konkoly Csaba vezetőedzőt a munkavégzés alól. Éles József klubtulajdonos megkeresésünkre elmondta, hálával tartozik a trénernek, hiszen irányításával történelmi győzelmet aratott a csapat az Európa-ligában.

A döntés már az elmúlt hétvégén megszületett, Konkoly Csaba azóta el is búcsúzott a stábtagoktól, játékosoktól, akikkel remek viszonyt ápolt. A helyzet hátteréről Éles József klubtulajdonost kérdeztük, aki köszönetet mondott a trénernek.

Konkoly Csaba búcsúzott Veszprémből (archív fénykép)Konkoly Csaba búcsúzott Veszprémből (archív fénykép)

Sajnáljuk, hogy így kellett történnie. Konkoly Csabát egy teljesen más struktúrájú csapathoz képzeltük el, de az élet megváltoztatta a keret minőségét. A sérüléshullámok miatt az idény során egyetlen alkalommal sem játszhattunk abban a felállásban, amelyet korábban elképzeltünk. A célunkat eddig nem sikerült elérnünk, ezért úgy döntöttünk, megpróbálunk új színt vinni a csapat életébe. Köszönettel tartozunk Csabának, hiszen irányításával történelmi tettet hajtottunk végre: sikerült mérkőzést nyernünk az Európa-liga csoportkörében.

Konkoly Csaba tavaly nyáron érkezett a bakonyiak kötelékébe. A Fejér-B.Á.L. Veszprém Éles József és Danyi Gábor irányításával folytatja szereplését az NB I-ben, ahol továbbra is a bennmaradás az együttes elsődleges célja.

Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. tegnap 18:00 Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol Csurgó Fejér-B.Á.L. Veszprém 33-23
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 19. 18:15 Budaörs, Sportcsarnok Budai Farkasok Fejér-B.Á.L. Veszprém 31-30
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 24. 2023. május 12. 18:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém NEKA 31-27
előző események betöltése

További cikkek

Vereséggel zárta az idényt a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vereséggel zárta az idényt a Fejér-B.Á.L. Veszprém
A már biztos bennmaradó Fejér-B.Á.L. Veszprém tíz góllal alulmaradt a Csurgó vendégeként a férfi a kézilabda NB I idénybeli utolsó játéknapján, szombaton
Kikaptak Élesék, de így is karnyújtásnyira a bennmaradás
Kikaptak Élesék, de így is karnyújtásnyira a bennmaradás
A sereghajtó Budai Farkasok egyetlen góllal verte pénteken a Fejér-B.Á.L. Veszprémet, amely így matematikailag még nem tudta bebiztosítani bennmaradását a férfi kézilabda NB I-ben.
Franciaországban folytatja a veszprémi átlövő
Franciaországban folytatja a veszprémi átlövő
Stranigg János a Fejér B.Á.L.-Veszprém férfi kézilabdacsapatától nyáron az US Créteil HB együtteséhez igazol.
A sport és a matematika
A sport és a matematika
Közeledik a bajnoki hajrá a népszerű csapatjátékokban, ezért ami korábban még helyrehozhatónak tűnt, egyre nehezebbé válik, hiszen a versenykiírások szerint meghatározott mennyiségű csapatnak ki kell esni az adott osztályból.
Nagy lépést tett a bennmaradás felé az Éles-Veszprém!
Nagy lépést tett a bennmaradás felé az Éles-Veszprém!
Idénybeli utolsó hazai bajnokiján négy góllal legyőzte a NEKA-t a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely így két fordulóval a végelszámolás előtt megelőzte a Dabas vendéglátójaként vereséget szenvedő Ceglédet pénteken a férfi kézilabda NB I-ben.