Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

A pénzügyi stabilitást emelte ki az MKSZ búcsúzó elnöke

2023. április 14. 20:33 // Forrás: MTI
A többi között a pénzügyi stabilitást emelte ki búcsúbeszédében Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) távozó elnöke.

"Nyolc évvel ezelőtt célul tűztük ki, hogy a sportág rendezett pénzügyi háttérrel rendelkezzen, mert akkoriban a támogatói háttér esetleges volt, az MKSZ alapvetően eladósodott, az egyesületeknél a pénzügyi tervezés pedig nehézkesen működött" - mondta a pénteki tisztújító küldöttgyűlésen Kocsis, aki szinte napra pontosan nyolc éve, 2015. április 17. óta irányította az MKSZ-t, de ezúttal nem indult újra a tisztségért.

Kapcsolódó cikk
Ilyés Ferenc a Magyar Kézilabda Szövetség új elnöke
Ilyés Ferenc korábbi 229-szeres válogatott játékost választotta elnökké a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) küldöttgyűlése pénteken.

Hozzátette, a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett rendkívül fontos, hogy minden forintot korrekt és átlátható módon költöttek el, és azzal elszámoltak.

A távozó elnök elmondta, felkarolták és megerősítették a kézilabdához kapcsolódó parasportokat, a kerekesszékes kézilabdát és a csörgőlabdát. Létrehozták azt a határon túli rendszert, ami szervezetek támogatásából és öt kézilabda-akadémia kialakításából, fejlesztéséből áll. Mint kiemelte, ebben a munkában oroszlánrésze volt Ilyés Ferencnek, az MKSZ új elnökének.

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség megválasztott elnöke (b) és Kocsis Máté korábbi elnök a szövetség tisztújító küldöttgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2023. április 14-én. Az egyetlen jelöltként induló korábbi 229-szeres válogatott játékosra a 140 megjelent küldött közül 139-en szavaztak. MTI/Kovács TamásIlyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség megválasztott elnöke (b) és Kocsis Máté korábbi elnök a szövetség tisztújító küldöttgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2023. április 14-én. Az egyetlen jelöltként induló korábbi 229-szeres válogatott játékosra a 140 megjelent küldött közül 139-en szavaztak. MTI/Kovács Tamás

Kocsis Máté azzal folytatta a felsorolást, hogy újra van magyar tagja az európai szövetség elnökségének, van magyar versenybíró a világversenyeken, amelyeken újra tevékenykednek magyar játékvezetők.

Hozzáfűzte, a tömegesítés és a népszerűsítés érdekében 17 nemzetközi versenyt rendeztek, illetve rendeznek utánpótlás és felnőtt szinten, "a magyar kézilabdacsalád létszáma pedig a négyszeresére emelkedett az elmúlt nyolc évben".

Az infrastruktúra-fejlesztés kapcsán közölte, a létesítmények építésével, felújításával az volt a céljuk, hogy mindenki, aki kézilabdázni szeretne, a lakóhelyéhez elérhető közelségben, színvonalas körülmények között tehesse meg ezt. Elmondása szerint 2015 óta megvalósult vagy folyamatban van 572 építési vagy fejlesztési beruházás: 277 egyesületi létesítmény-fejlesztés, 154 tornaterem-felújítás, 126 kültéri pálya fejlesztés, illetve megépült 11 munkacsarnok és négy világszínvonalú versenyaréna.

Kapcsolódó cikk
llyés Ferenc: nem egyéni ambíciók vezérelnek
Ilyés Ferenc kijelentette, nem egyéni ambíciók vezérlik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztján, amelyre pénteken választották meg.

"Külön köszönetet mondok a kormánynak a hathatós támogatásért, hiszen ennek a rengeteg infrastruktúra-fejlesztésnek a végpontján a sport iránt elkötelezett kormányzat áll" - szögezte le.

Kocsis összegzése szerint a teremkézilabda utánpótlás-válogatottak nyolc arany-, két ezüst- és hat bronzérmet nyertek a világversenyeken az előző nyolc esztendőben, strandkézilabdában pedig hat aranyat, három ezüstöt és egy bronzot. Hangsúlyozta, hogy a férfi és a női felnőtt válogatott minden alkalommal kijutott a világbajnokságra és az Európa-bajnokságra, sőt, a nők ott voltak és hetedikek lettek a 2021-es tokiói olimpián.

"Hazánkban van a sportág legjobb, legszínvonalasabb, legnagyobb tudományos és képzési központja" - mondta a leköszönő elnök a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiáról, majd a diagnosztikai központról is említést tett.

"Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg befektetett energia, a rengeteg pénz, a rengeteg ember, a rengeteg dolgos kéz meg fogja hozni az eredményét" - fogalmazott Kocsis Máté.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.