Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki

2023. április 29. 11:38
Május 15-21. között rendezik a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, a részletekről péntek délután tartottak sajtótájékoztatót a Pannon Várszínházban.

Jubilál a fesztivál, hiszen pontosan huszonöt évvel ezelőtt volt az első tánc köré szerveződő rendezvény, akkor még a Petőfi Színház volt az anyaintézmény, három év elteltével viszont és azóta is a Pannon Várszínház. Vándorfi László, a teátrum igazgatója huszonöt éve azon dolgozik, hogy évről évre minél színvonalasabb repertoárból választhasson a közönség. A fesztivál még soha nem maradt el, noha nem volt mindig megfelelő anyagi háttér.

A fesztivál idén is törekszik az összművészeti jellegre, és ebben az évben a nemzetköziség hangsúlyosan megmutatkozik, hiszen nyolc külföldi előadás is látható lesz, számos kültéri darabbal. A szervezők még arra is figyeltek, hogy minden korosztály megtalálhassa a neki illő előadást. Vándorfi megköszönte Veszprém város önkormányzatának a támogatást, amely kiemelt fesztiválként kezeli a programot.

Horváth Csaba, a Forte Társulat és a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál művészeti vezetője három évvel ezelőtt került a szervező stábba, noha versenyzőként, később koreográfusként a kezdetektől részt vett a fesztiválon. Kifejtette, a tánc nem valami elitista műfaj, amit csak bizonyos körökben érthetnek, hanem a legbefogadóbb műfaj, ami mindenkinek szól, s nyitott a társművészetek felé.

Németh Rajmund, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program kulturális projektmenedzsere bízik abban, hogy idén is sokan felismerik majd, hogy a kortárs tánc mindenkihez és mindenkinek szól. Kozma András a Nemzeti Színház dramaturgja is részt vett a sajtótájékoztatón, hiszen az EKF mellett a X. Színházi Olimpia is támogatja a fesztivált. Kiemelte, bár az olimpiáról sokaknak a versenyzés jut az eszébe, a színháznál a legfontosabb inkább a találkozás. A fesztivál szakmai tanácsadója Szabó György, a zsűri tagjai: Pongor Ildikó, Fuchs Lívia, Zsótér Sándor, Kerekes Blanka, M. Tóth Géza, Hegyeshalmi László.

A program itt olvasható.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Megkezdődtek a Magdi próbái kultúra Megkezdődtek a Magdi próbái A hétfői olvasópróbával elindultak a litéri vértanú, Bódi Mária Magdolna történetét feldolgozó misztériumjáték színpadra állításának előkészületei. ma 13:30 Bejelentették az Utcazene időpontját kultúra Bejelentették az Utcazene időpontját Közösségi oldalán villantott dátumot a Veszprémi Utcazene Fesztivál. tegnap 21:42 „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Life&Style „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Trokán Anna színésznő jelenleg a Magyar Színház tagja, de pályája elején évekig játszott a Veszprémi Petőfi Színházban is, mely időszakra a mai napig úgy hivatkozik: a legszebb évek. Jelenlegi színházában beszélgettünk vele, amelynek falai rendkívül meghatározóak a színésznő számára, hiszen gyerekként ott várta édesanyját, Papadimitriu Athinát, mert akkoriban ő is a Magyar Színházban játszott.  ma 11:35 Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Veszprémi Érsekség Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Több száz éves könyveket, díszes bibliákat, páratlan gyűjteményeket is tartalmaz a veszprémi Érseki Palotában található Koller-könyvtárszoba. A helyiséget a várnegyed megújításának részeként restaurálják, a munka lassan a végéhez közeledik, és a könyvritkaságok is visszatérhetnek helyükre. A több mint 250 éves épület impozáns könyvtárszobáját és annak kincseit a tervek szerint kiemelt alkalmakon, vezetett sétákon a látogatók is megcsodálhatják majd.  tegnap 12:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.