Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C

A sport és a matematika

2023. május 16. 6:01
Közeledik a bajnoki hajrá a népszerű csapatjátékokban, ezért ami korábban még helyrehozhatónak tűnt, egyre nehezebbé válik, hiszen a versenykiírások szerint meghatározott mennyiségű csapatnak ki kell esni az adott osztályból.

Amíg matematikai esély van a bennmaradás kiharcolására, addig van mibe kapaszkodni, addig senki sem adja fel – legalábbis látszólag. A veszprémi születésű és nevelésű, az olasz SSC Napolit is megjárt Novothny Soma öt fordulóval a labdarúgó NB I zárása előtt azt nyilatkozta, hogy igenis van esély az utolsó öt mérkőzés megnyerésére, amivel megmenekülhetne a kiesés elől csapata, a Vasas. Ennek valószínűségét nagyban csökkentette, hogy a patinás fővárosi csapat az egész bajnokság során kétszer sem tudott nyerni egymás után, és most már tudjuk, hogy – mivel azóta csak döntetlenekre volt képes – egy év után nem sikerült megkapaszkodnia az élvonalban, így ősztől ismét a másodosztályban csatázhat a feljutásért. De a sportembernek mindig, a kilátástalannak tűnő helyzetben is hinnie kell magában, az elvégzett munka sikerében, ellenkező esetben pályára se lépjen. Az más kérdés, hogy: miért is változna meg a bajnokság hajrájában gyökeresen az, amin az azt megelőző háromnegyed év során az edzőváltásokkal és újabb erősítésekkel sem sikerült változtatni?

A NEKA legyőzésével nagy lépést tett a bennmaradás felé a Fejér-B.Á.L. VeszprémA NEKA legyőzésével nagy lépést tett a bennmaradás felé a Fejér-B.Á.L. Veszprém

Matematikailag nyitott még a kiesés kérdése a férfi kézilabda NB I-ben is. Az újonc Budai Farkasok együttese már elbúcsúzott az élvonalbeli mezőnytől, a másik távozó a Cegléd és a veszprémi Fejér-B.Á.L közül kerül ki. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy Éles József klubja megkapaszkodik a hazai legjobbak között, ugyanis a még hátralévő két fordulóban ellenlábasa a bronzéremért csatázó Ferencvárossal és a Telekommal csap össze, míg a „Kisveszprém” előbb a már kiesett Farkasokkal találkozik, végül pedig Csurgóra utazik. Szóval, alaposan fejre kellene állnia a papírformának ahhoz, hogy a Cegléd élni tudjon a matematikai esélyével…

Darcsi István
Baumann Béla
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
további cikkek
Kilenc elvesztett bajnoki után ismét nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Kilenc elvesztett bajnoki után ismét nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Nyolcvannégy nap, kilenc elvesztett találkozó után győzött ismét a férfi kézilabda NB I-ben a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely az idei utolsó forduló szombati mérkőzésén három góllal nyert az újonc Eger vendéglátójaként. 2023. december 9. 19:43 Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Továbbjutott a Magyar Kupában a Fejér-B.Á.L. Veszprém A vendéglátó, harmadosztályú Csömör csak az első félidőben tudta megnehezíteni az NB I-es Fejér-B.Á.L. Veszprém dolgát a férfi kézilabda Magyar Kupa keddi mérkőzésén. Danyi Gábor legénysége végül kilenc góllal nyert és bejutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban. 2023. december 5. 20:25 A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit Telekom Veszprém A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit A listavezető Telekom Veszprém 54-27-re nyert a városi rivális, sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén. 2023. december 2. 19:25 Véget ért Szmetán Péter idénye Fejér-B.Á.L. Veszprém Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. 2023. november 28. 20:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.