Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 18. Frigyes
Veszprém
25°C
2024. július 18. Frigyes
Veszprém
25°C

A magyar virtus a kulcs – jön a hatodik Operett Fesztivál

2023. május 17. 22:50
A Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál hatéves történetében első alkalommal saját bemutatóra is készül a Veszprémi Petőfi Színház társulata, méghozzá a Csárdáskirálynővel. Június 15-18. között tehát az operetté lesz a főszerep.

A szerda délelőtti programbejelentőn nem csupán a tavalyi fesztivál kisfilmjének levetítése teremtett operett hangulatot, de közben a stúdióban valóban a Csárdáskirálynő próbái folytak. Kálmán Imre híres operettje a fesztivál második napján kerül a közönség elé, aki pedig lemaradna, a következő évadban megtekintheti, hiszen rajta lesz a repertoáron.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

A sajtótájékoztatón Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta: az operett műfaja az, amit minden pályán lévő rendező rendezni akar, és minden színművész játszani szeretne benne karrierje során. Nem véletlen, hiszen az emberek szeretik a kedves dolgokat, noha az egyik legösszetettebb műfajról beszélünk. Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója szerint nem könnyű most, az EKF évében új rétegeket becsalogatni a színházba, noha örömmel nyugtázta, hogy a fesztiválra remekül kelnek a jegyek. Nem lesz minden program fizetős, így gyakorlatilag mindenki számára elérhető a fesztivál.

Hegedűs Barbara alpolgármester a város képviseletében kiemelte, örömmel támogatják a fesztivált, mely már évek óta bizonyítja, hogy helye van Veszprém kiemelt fesztiváljai között. Hegedűs elmondta, nem csupán célzottan a fesztiválra érkezők kedvelik a rendezvényt, de természetesen a helyiek is. Örül annak, hogy a szervezők minden korosztályt megszólítanak, közelebb hozva ezzel a színház műfaját. Mike Friderika, az EKF programfejlesztési igazgatója is többek között a generációk közti híd erősítését emelte ki, mint a fesztivál egyik legjobb tulajdonságát.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

Keller János színművész, a fesztivál művészeti vezetője ismertette az ide fesztivál programját. A csütörtöki nyitóceremónia ismét egy izgalmas estet ígér, a várból a színházig vonulnak majd fel a színészek, hogy aztán a fesztiválnyitó gála is kezdetét vehesse. Pénteken többek között Népmesemondó Jurta várja a legkisebbeket, ahogy a Kelekótya haramiák című bábelőadás is. Pénteken beszélgetés lesz Galambos Erzsivel, mely után hét órakor a várva várt Csárdáskirálynő kerül színre. Szombaton Eisemann ligetavató, valamint Zerkovitz téravató lesz, fél öttől pedig Derzsi György Lehár című zenés játéka lesz látható. Fél hattól a Kolozsvári Operettisimo Együttes a Te rongyos élettel érkezik a Zeneiskolába. Szombat este hét órakor a Csókos asszony lesz a teátrum színháztermében.

Vasárnap nap közben zenés utazásra a város területén kisvonattal, valamint rajzpályázat eredményhirdetésére kerül sor. Délután beszélgetés lesz Esztergályos Cecíliával és Drahota Andreával. Este hétkor nemzetközi operettgála, majd azt követi a záró operett karnevál.

A program tehát rendkívül színes, ráadásul a megnyitón vagy személyesen, vagy az online térből bejelentkezve Kálmán Imre lánya.

Szabó Eszter
további cikkek
Új közösségi tér született a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban – itt a BLOKK Art&Design Hybridart Új közösségi tér született a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban – itt a BLOKK Art&Design Június 21-én hivatalosan is megnyílt Veszprém minden bizonnyal legszínesebb helyszíne, a BLOKK Art&Design. A színes konténerekből kialakított közösségi tér a kreativitás és a művészet különös találkozásának origója. A szervezői megálmodtak egy pop-up helyszínt, amellyel új színt hozhatnak a veszprémi nyárba és a Gyárkertbe. Egy olyan találkozási pont jött létre, ahol a kortárs művészet iránt érdeklődők, a környékbeli fiatalok, a családosok, vagy épp a városba érkező pihenni vágyók egyaránt megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő programokat.  2024. július 16. 14:15 A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet. 2024. július 16. 22:02 Szeptemberben jön a Gyárkertbe Azahriah Gyárkert Szeptemberben jön a Gyárkertbe Azahriah Veszprém kártya-tulajdonosok kedden délelőtt 10 órától válthatnak jegyet a koncertre, a többiek csütörtöktől csak. 2024. július 15. 12:45 Frissítő italok és üdítő koncertek a rekkenő hőségben Rozé Rizling Jazz Napok Frissítő italok és üdítő koncertek a rekkenő hőségben Péntek esete megnyitotta kapuit az Óváros téren a veszprémi nyár egyik legjobban várt fesztiválja, a Rozé Rizling Jazz Napok. 2024. július 13. 15:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.