Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén sem tudták legyőzni a Lovassy csapatát

2023. május 24. 22:36
Toronymagasan nyerte az idei tájfutó diákolimpiát a Lovassy László Gimnázium, amely zsinórban immár harmadszor lett az ország legeredményesebb középiskolája.

Idén Szegeden és Ópusztaszeren rendezték a tájékozódási futás diákolimpia országos döntőjét.

Az iskolák képviseletében induló 464 tanulónak szombat délelőtt Odessza városrész lakótelepi környezetében kellett a sokpontos pályákon gyorsan és pontosan futnia. A feladatot több VHS versenyző is sikerrel teljesítette értékes helyezéseket szerezve, sőt, egyes kategóriákban kifejezetten dominálva a pódiumot.

Délután az Erzsébet-liget adott otthont a váltóversenynek, mely során a három (különböző korosztályhoz tartozó) futóból álló csapatok már a megyék színeiben indultak. Az izgalmakban és helycserékben gazdag verseny végén a veszprémi női váltó nyakába került az ezüstérem a különleges helyszínen – az újszegedi szabadtéri színház színpadán – megtartott eredményhirdetésen.

A Lovassy zsinórban harmadszor lett az ország legeredményesebb középiskolájaA Lovassy zsinórban harmadszor lett az ország legeredményesebb középiskolája

Vasárnap a hirtelen berobbant nyári melegben egy tipikus nyiladékhálós alföldi terepen, az Ópusztaszer mellett elterülő sövényházi erdő buckái között folytatódtak a küzdelmek. A veszprémiek itt is kitűnően helyt álltak. A Lovassy László Gimnázium toronymagasan nyert, zsinórban harmadszor lett az ország legeredményesebb középiskolája.

Természetesen a szeniorok sem csak szurkolni vagy az éppen zajló borfesztivál kedvéért érkeztek – ha már ilyen messzire utaztak, ők is begyűjtöttek néhány jó helyezést.

Eredmények

Rövidtáv:
N-V: 2. Ódor Laura
N-VI: 3. Lantai Lili

F-V: 3. Bálint Gergő
F-VI: 3. Bálint Ádám

Hosszútáv:
N-III: 2. Gaschler Janka
N-V: 3. Ódor Laura

F-V: 2. Bálint Gergő
F-VI: 2. Bálint Ádám, 3. Barát Miklós

Lány váltó: 
2. Heizer Alíz, Gaschler Janka, Lantai Lili

Szeged Kupa
N55: 1. Németh Zsoltné Bors Melinda
N70: 3. Kunecz Rózsa

F65: 3. Honfi Gábor
F70: 1. Horváth Tivadar
F75: 2. Andrási Lajos

vehir.hu
további cikkek
Tájold magad kalandokra! tájfutás Tájold magad kalandokra! Aktív hétvége a természetben, helyi értékek felfedezése a kincskeresés izgalmával az egész család számára. 2023. szeptember 15. 16:55 Hatalmas siker Veszprémnek a vb-rendezés tájfutás Hatalmas siker Veszprémnek a vb-rendezés Magyarországra jöhetnek a világ legjobb tájékozódási futói – erről döntött a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnöksége Svájcban, ahol kijelölték a 2027-es felnőtt világbajnokság helyszínét. A tájékozódási futó sport legnagyobb világversenyének központja Veszprém lesz. A magyar pályázat sikerének értékét növeli, hogy a tájfutás őshazája, Svédország is pályázott, a grémium azonban hazánk mellett tette le a voksát. 2023. július 20. 5:02 A veszprémi tájfutó, Máramarosi Rita háromszoros világbajnok lett! tájfutás A veszprémi tájfutó, Máramarosi Rita háromszoros világbajnok lett! Máramarosi Rita, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület még ifikorú versenyzője megállíthatatlan: csupán tíz nappal a bulgáriai Eb-érmei után eggyel magasabb korosztályban is fényesen bizonyította tehetségét. A tájékozódási futók július 3-8. között Nagybányán, Romániában megrendezett junior világbajnokságán Rita öt számból háromban szerzett aranyérmet. 2023. július 16. 10:56 Megszületett a döntés: Veszprémben rendezik a 2027-es tájfutó vb-t! tájfutás Megszületett a döntés: Veszprémben rendezik a 2027-es tájfutó vb-t! A Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökségének pénteki döntés értelmében 2027-ben a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség rendezheti a felnőtt világbajnokságot Veszprém központtal. 2023. július 15. 6:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.