Gyerekkoromban sokat játszottam nagyszüleim kertjében. A párás levegőjű fóliasátorral, árnyas szőlőlugassal, megmászásra termett gyümölcsfákkal és felfedezésre váró kis élőlényekkel ez a kis terület maga volt a paradicsom.
Nagyapám – látva a természet iránti érdeklődésemet – igyekezett megismertetni velem a kertben lakó állatokat. Mivel a békák hamar kedvenceimmé váltak, kihasználva a közös elfoglaltságra adódó lehetőséget, cinkosommá válva kis kerti expedíciókat szervezett számomra a felkutatásukra.
A 80-as évek derekáról beszélünk, így nem volt nehéz dolga. Elég volt pár perc keresgélés a növények, zegzugos búvóhelyek között, és máris találtunk unkákat, varangyokat, leveli- vagy ásóbékákat.
Pedig természeti értékek tekintetében nem volt kiemelkedő jelentőségű a környék. Debrecen belső, utakkal és vadonatúj lakótelepekkel övezett területéről van szó.
Eltűnnek a békák számára élhető területek.
Az eltelt 40 év alatt azonban sokat változott a világ. Napjainkban ugyanazon a környéken egy lelkes nagyszülőnek békát felkutatni egy kíváncsi unoka számára lehetetlen küldetés lenne.
Miért tűnnek el a békák, gőték és társaik?
„Magyarország a vizek országa” – szoktuk hallani, de ez felszíni vizeinket tekintve ma már egyáltalán nem igaz.
A régmúltban hazánknak különleges, egyedi természeti adottságai voltak. A környező hegyvidékről érkező, a sík vidéken megszelídülő folyók többlet vize szétterült a tájban kisebb-nagyobb vizes élőhelyeket létrehozva, a sokszínű állat- és növényvilág számára biztosítva az ideális feltételeket és megélhetést nyújtva az itt élő, a táj jellegéhez alkalmazkodott embereknek is.
Azonban a modernizálódó Magyarország a végtelen szántóföldek, búzatáblák művelésében látta a jövőt, ehhez pedig hatalmas terület kellett, így az alföldi vizek szabad kiáradásának a 19. században vége szakadt.
Erdei béka petecsomója.
A folyószabályozás és a lecsapolások megtették a magukét, néhány emberöltőn belül drasztikusan megfogyatkoztak a tavak, mocsarak, lápok, és eltűntek a nagy kiterjedésű árterek.
A „lecsapolás” a klímaváltozás okozta kihívások ellenére a mai napig zajlik.
A múltból fennmaradt levezető csatornahálózat miatt hazánk jelenleg is folyamatosan veszíti el kincset érő vízkészletét. Emellett folyóink tavaszi árhulláma szűk töltések közé kényszerítve szalad át rajtunk.
A víznek már nincs meg a természet adta helye a tájban. Szántóföldek, lakóparkok, iparnegyedek és bevásárlóközpontok sorakoznak ott, ahol valaha elképzelhetetlenül gazdag élővilág volt fellelhető. Kevéske maradványterülettől eltekintve ez a csodálatos biológiai érték eltűnt, vagy csak szerény árnyéka múltbéli önmagának.
A radikális változásokat nyilvánvalóan a vízhez közvetlenül kötődő fajok szenvedték meg legjobban, köztük a kétéltűek, azaz a békák, a gőték, a szalamandrák. Hiszen még a szárazföldi fajok sem képesek víz hiányában szaporodni.
A ma is zajló élőhelypusztítás és környezetszennyezés miatt már így is kihalás felé sodródó, védett kétéltűink számára a klímaváltozás gyakorlatilag a szemünk előtt viszi be a kegyelemdöfést.
Hó hiányában a tavaszi olvadás okozta vízbőség elmarad, a böjti szelek, majd a korábban érkező nyári meleg hamar felszárítja a tavacskákat, pocsolyákat.
Ha mégis kialakulnak kisebb vízgyülemek, akkor gyakran a vízügyi igazgatóságok vagy maguk a gazdálkodó területtulajdonosok vezetik le a csatornákba, káros belvíznek nyilvánítva őket.
Szántóföldek hódítják meg az élőhelyeket.
Ha mindez így még nem volna elég, akkor gondoljunk azokra a békákra is, amelyek – sokszor épp szaporodásra készen, köztük peték ezreitől duzzadó nőstényekkel – az autók kerekei alatt végzik a minden régiónkat behálózó aszfaltutakon.
Miért baj ez nekünk?
A kétéltűek úgynevezett indikátor fajok. Jelenlétük vagy hiányuk jól mutatja egy terület ökológiai állapotát. Egyszerre vízi és szárazföldi állatok, így mindkét közegben nagy szerepet töltenek be. Emellett ragadozók és prédák is egyben. Hiányuk például a szúnyogok elszaporodását, illetve a kedvelt gólyáink ritkulását segíti elő.
Érdemes észben tartani, hogy nem vagyunk függetlenek a természeti környezettől, hiszen a mi életünk és civilizációnk is erre épül. Ennek az ökológiai „kártyavárnak” a tetején ülünk mi is, így jól felfogott érdekünk, hogy alapvetően változtassunk a szemléletünkön, és segítsük, hogy a természetes rendszerek regenerálódhassanak, és élhető jövő várjon ránk, mert jelenleg Magyarországon súlyos ökológiai összeomlás zajlik.
De ettől függetlenül is kötelességünk lenne, hogy vigyázzuk, óvjuk a természeti örökségünket.
Hogyan tudunk segíteni a kétéltűeken és a vízi élővilágon otthon, a kertünkben?
Az általunk beindított negatív folyamatok érezhetően visszahatnak ránk, ahogy ezt a 2022-es kíméletlen aszály során is megtapasztalhattuk. Ennek köszönhetően talán némi szemléletváltozás már tetten érhető. Egyre többször lehet hallani természetes állapotok rekonstrukciójáról, biológiai sokféleséget segítő mezőgazdasági, városfejlesztési vagy épp kertészkedési módszerekről. De ez a paradigmaváltás nagyon lassan zajlik. Emellett még mindig sok természetromboló „területfejlesztés” megvalósítását vagyunk kénytelenek végignézni környezetünkben. Ezért célszerű azonnali hatású, egyénileg is kivitelezhető segítséget nyújtanunk bajban lévő kétéltű barátainknak.
A jó hír: nagyon sokat tehetünk azzal, ha készítünk egy apró kerti tavacskát! Így idővel kis helyi ökoszisztémát kelthetünk életre.
Mivel a legtöbb faj a halaktól mentes, kis méretű, sekély víztesteket, kisebb-nagyobb pocsolyákat, apró tavakat kedveli, nem feltétlenül kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni egy ilyen projekt megvalósításához.
Egy apró kerti tó előnye, hogy gyorsan létrehozható, nem igényel hosszas előkészületeket, és bár kis lokális segítségről van szó, hatékonysága önmagában mégis nagyon jelentős. Nem utolsó sorban jó példát mutat az erre fogékony ismerőseink számára, így újabb és újabb kis szaporodóhelyek létesítése esetén a kiváltott pozitív hatás összeadódik.
Aprócska ebihalak pihennek a vízitök kibontakozó levelein.
Ahogy a mesterséges madárodúk és etetők kihelyezése általános gyakorlattá vált hazánkban, ugyanúgy azzá kell váljon a békák és egyéb vízi élőlények tudatos segítése, támogatása is a kertjeinkben, mert ezek azok az élőlények, amelyek napjainkban leginkább a segítségünkre szorulnak. Annyi kárt okoztunk a természet működési folyamataiban, hogy – fura módon – emberi közbenjárás nélkül a kétéltűek valószínűleg már nem menthetőek meg Magyarországon, ezért a kis kerti tavacskák pozitív ökológiai hatása ma már nem kérdőjelezhető meg. Világszerte komoly kutatások, felmérések zajlanak e tekintetben. Magyarországon az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja végzi ezt a munkát a lakosság bevonásával.
Kerti tó…, de nem mindegy, milyen!
Azt gondolhatnánk, hogy a kor divatjának köszönhetően jól állunk a lakossági természetvédelem terén, hiszen gyakorlatilag minden egyes kertvárosi utcában akad néhány kerti tó. A helyzet azonban nem ilyen rózsás. A legtöbb tótulajdonos nincs tisztában azzal, hogy mekkora értéket hordoz(hatna) az őshonos élővilág számára az általa alkotott tavacska. Sokan kültéri akváriumként kezelik, túlgépesítik (nagy teljesítményű vízforgatót, uv-fertőtlenítőt, szkimmert, „tóporszívót” használnak), nekiállnak kitakarítani – sokszor épp a legérzékenyebb tavaszi időszakban –, valamint algairtó peszticidekkel kezelik a vizet, mert az egyébként búvóhelyként és táplálékként fontos, kis mennyiségű algát sem tolerálják.
De a legnagyobb gond az, hogy ezekbe a – gépek által „életben tartott” – pár köbméteres kis víztestekbe egzotikus koi pontyot vagy aranyhalat telepítenek. Innentől a túlterhelt tó ökológiai állapota felborul, a planktonikus élőlényektől kezdve a szitakötőlárvákon át az ebihalakig a legtöbb lény elpusztul, a halak táplálékává válik a kis térben, amennyiben nem áll rendelkezésükre halmentes, védett zóna.
Kerti tó halakkal
Ráadásul sok tótulajdonos a békákra és egyéb jövevényekre mint betolakodó idegenekre tekint. Kerti tavas közösségi fórumokon sajnos visszatérő kérdés, hogy egy-egy oda tévedt termetes béka vajon nem bántja-e a halakat? (Nem bántja.)
Szerencsésebb lenne úgy feltenni a kérdést, hogy a védett, jócskán megritkult természeti értékeinkre jelenthet-e veszélyt a tájidegen halfajok betelepítése.
Egy halakkal zsúfolt, védett mocsárzónától mentes tó sajnos inkább ökológiai csapda, mintsem biológiai sokféleséget szolgáló létesítmény. A kis méretű vízfelület kiválthatja a kétéltűek szaporodási ösztönét, azonban a peték, majd az ebihalak (a teljes következő generáció) a halak táplálékává válnak. Ez különösen akkor nagy csapás, ha egyébként lett volna biztonságos szaporodóhely a közelben, de az állatokat a kerti tavunkkal eltérítettük az ideális helyszíntől.
Milyen a kétéltűeknek szánt, ideális kerti tavacska?
Aki csupán „békás” tó készítésére adja a fejét, szerencsés helyzetben van, mert nem kell komplex, nagy méretű tavat létesítenie. Gondoljunk csak arra, hogy a szabad természetben sokszor egy erdei út keréknyomában összegyűlt kis esővíz is nagyszerű szaporodóhely lehet.
Ha kevés terünk van, vagy minimalizálni szeretnénk a kiadásokat és a befektetett munkát, tökéletesen elegendő akár csupán alig 1 négyzetméternyi vízfelszín. Persze az sem baj, ha nagyobb, 8–10 négyzetméteres tavacskát létesítünk, de a méret nem lényeges. Viszont nagyon fontos, hogy a mélysége ideális legyen.
Itt ismét szerencsésen megússzuk a komolyabb kiadásokat, hisz a békák általában a sekély 10–40 cm mély vizet kedvelik, mert ez azt sugallja számukra, hogy nem kell ragadozó halaktól tartaniuk, illetve – mivel a tavaszi napfény hamarabb felmelegíti – az ebihalak fejlődéséhez is kedvezőbb.
Békás tavunk kialakításához használhatunk előre gyártott tómedret, tófóliát, de kiselejtezett gyerekpancsolót, kádat vagy akár egy tejesládát is leáshatunk a földbe. A lényeg, hogy mechanikailag tartós, uv- és fagyálló legyen, valamint ne oldódjanak ki belőle káros anyagok, és könnyedén ki tudjanak mászni belőle a véletlenül beleeső sünök, madarak, egyéb kisállatok, és természetesen a békák is.
Mert bizony, a meredek falú, kapaszkodómentes medencékbe az egyébként jól úszó békák is belefulladnak.
Kétéltűek számára készült, ideális kerti tavacska, dús növényzettel és sok búvóhellyel a tó körül
Lehetőleg használjunk a tóban valamilyen aljzatot: kavicsot vagy szitált homokot! Ez dekoratív, természetes hatású, és változatos élővilág megtelepedését segíti elő. Fontos, hogy ez az aljzat szerves anyagban szegény legyen, különben káros hatással lesz a víz minőségére, és túlzott algásodást okoz.
A sekély vízbe ültessünk őshonos növényeket!
- Jó választás a 20–30 cm mély vizet kedvelő vízitök, mely nagy, felszínen elterülő leveleivel a nyári melegben jótékonyan árnyékolja a tó vizét, így akadályozva a túlmelegedést.
- Szintén hasonló hatású, igénytelen növényke a felszínen úszó békalencse. Nagyon hamar elszaporodik, ezáltal felveszi a víz szervesanyag-tartalmát.
- A víz alatt terjedő gyökereivel és leveleivel oxigénben dúsítja és szűri a vizet a könnyen szaporodó vízilófarok, mely felszín feletti száraival a szitakötők kedvelt leszállóhelye is egyben.
- A hínárfajok szintén ideálisak a víz jó minőségének fenntartásához.
A tóban várhatóan némi lebegő vagy fonalas alga is megjelenhet. Tél végén, kora tavasszal nagyobb tömegben is akár, hiszen ilyenkor még a magasabb rendű tavi növényzet nyugalomban van, nem konkurencia a tápanyagok felvétele során, és nem veszi el a fényt, de később az algák általában visszaszorulnak. Emellett kis mértékű jelenlétük természetes és hasznos, hisz – különösen a fonalas algatelepek – ideális búvóhelyet kínálnak a frissen „kikelt” ebihalaknak, szitakötőlárváknak, víziászkáknak és egy sor aprócska élőlénynek.
Szűrés és vízforgatás nélkül…
Angliában ma már nagy kultúrája van az úgynevezett „wildlife pond”-oknak, melyek többnyire kicsi, természetes hatású és szigorúan természetvédelmi célokat szolgáló halmentes kerti tavacskák.
Ezekben általában nem használnak semmilyen szűrőberendezést. Az ottani klíma azonban jelentősen hűvösebb és csapadékosabb, mint a miénk, ezért nálunk nagyobb kihívás az ilyen kicsi tavak jó vízminőségének fenntartása. De érdemes vele megpróbálkozni, hisz ez a megoldás nagyon megkönnyíti a kivitelezést.
A tó helyének kiválasztásakor nagyon körültekintőnek kell lennünk. Ha meg tudjuk oldani, hogy ne kerüljön a vízbe falevél, fűnyesedék és egyéb szerves anyag jelentős mennyiségben, valamint árnyékos helyet sikerült találnunk, akkor sikerrel járhatunk, és nem fog túlzottan algásodni, friss és egészséges marad a víz.
Az aljzathoz érdemes kis és közepes méretű kavicsokat használni, amelyek nagy felületet jelentenek a fontos baktériumkultúráknak. Arra is figyeljünk, hogy sok-sok növényre lesz szükség a biológiai egyensúly kialakításához!
Amikor a víz szűrésére is szükség van…
Könnyen előfordulhat azonban, hogy a nyári melegben a kristálytiszta, egészséges víz fenntartásához mégis alkalmaznunk kell némi szűrést. Szerencsére a drága, nagy teljesítményű tavi szivattyúkat, szűrőket nyugodtan elfelejthetjük, ha nem tartunk halakat.
A virágcserépbe rejtett kis akváriumi szivattyú nem szívja be az ebihalakat, ha a cserép száját szúnyoghálóval vagy nejlonharisnyával lefedjük.
Annyi kell csupán, hogy szép lassan átvezetjük a vizet egy tófóliával bélelt ágyásban, esetleg egy nagyobbacska virágládában, vagy bármilyen hosszúkás tárolóban, melyet kis méretű kulékaviccsal töltünk fel.
A tóba elég, ha egy kicsi (4–5 W-os) akváriumi szivattyút helyezünk el egy lefelé fordított, belógatott virágcserépben, melynek száját szúnyoghálóval vagy nejlonharisnyával tesszük átjárhatatlanná az ebihalak és egyéb apróságok biztonsága érdekében.
A szivattyú által átemelt víz a kavicságy túlsó végén egy visszafolyócsövön gravitációsan csoroghat vissza a tóba. Ha a kavicságyat dúsan betelepítjük például vízimentával, akkor ez a gyökérzetével szűri, tisztítja a vizet, és közben virágzatával a beporzókat is táplálja.
Ha nem tudunk a halakról lemondani, de emellett mégis szeretnénk, hogy a tavunk természetvédelmi funkciót is betöltsön, akkor igyekezzünk halainknak mélyebb részt kialakítani, míg a békák és egyéb állatok számára hozzunk létre sekély, halaktól védett zónát a fentiekben leírtak szerint!
Nem lesz békainvázió a kertünkben?
A tótulajdonosok sokszor megijednek, ha nagyszámú ebihalat fedeznek fel a vízben a tavaszi időszakban. A sok kis apróság láttán máris ezernyi békát vizionálnak, és aggodalommal telve – a legrosszabb esetben – igyekeznek őket eltávolítani. Ez az aggodalom azonban alaptalan, inkább örülni kell a látványnak, mert ma már szerencse kell ahhoz, hogy megfigyelhessük ezt a természeti csodát.
A fiatal ebihalak teljesen védtelenek a ragadozókkal szemben. Állományukat drasztikusan csökkentik a különféle vízi rovarok, szitakötők, csíkbogarak lárvái, de még a saját fajtársaiktól sincsenek biztonságban. Ez a hatalmas veszteség azonban egy természetes folyamat része, épp ezért raknak ilyen rengeteg petét a nőstény békák.
Sokszor előfordul, hogy a nagy szaporulat 100%-a odavész a ragadozók nyomása alatt. De jó esetben is 1000-ből csak néhány tucat apróság képes elhagyni a tavat az átalakulást követően. És még ekkor is csak kisujjkörömnyi, de legfeljebb 1–2 cm-es, a ragadozóknak továbbra is kiszolgáltatott békácskákról beszélünk. Ezek a kis állatok azután messze elvándorolva szétszélednek a környéken, majd pár év múlva – ha már ivarérettek – a kevés túlélő egy része visszatér a tavunkhoz, hogy szaporodjon.
1000 ebihalból szerencsés esetben is csupán 2-3 egyed éli meg a felnőttkort. Így túlszaporulattól felesleges tartani. Sőt, inkább a gyenge helyi populációk felerősítése okozhatja a kihívást, ez akár több évig is eltarthat.
Az ebihalak túlnyomó része ragadozók áldozata lesz, csupán néhány szerencsés kisbéka éli meg az átalakulást, de ez így természetes.
A szomszédok türelme és a békák hangja
Megfelelő helyválasztás, valamint ép idegrendszerű szomszédok esetén nem valószínű, hogy bármi probléma legyen a békák násza miatt. Saját tapasztalatom, hogy inkább érdeklődést és tetszést vált ki egy-egy új hang megjelenése a tavaszi estében, éppúgy, ahogy a rigófütty és a kora hajnali madárkórus is hozzátartozik egy élhető környék kellemes hangulatához.
A legtöbb faj, amely a kicsi kerti tavakat látogatja, igen csendes, ráadásul – mivel csak a szaporodási időszakban keresik fel a vizeket – évente csupán néhány eseményteli estéről van szó. A tavasszal megjelenő erdei békák, barna ásóbékák, barna varangyok és unkák hangja egyáltalán nem zavaró, némelyikük szinte alig hallható, az előbbi két fajuk sokszor csak a víz alatt „énekel”. A főleg májustól várható zöld varangyok pirregő éneke már kicsit erősebb, de hangzásában így is csak egy megtermett tücsökével összevethető.
A kerti tavakat csupán ritkán látogató zöld levelibéka hangja már kifejezetten erős, de ő is mindössze néhány tavaszi este hallatja hangos énekét, majd elhagyja a vizeket.
A nagyobb termetű tavi békák már kicsit lármásabb népség. Nótázgatós hangulatuk néhány hétig is kitart, és nem hagyják el a vizet a tavaszi-nyári hónapokban. De ezek a fajok inkább a nagyobb méretű tavakat, mocsarakat kedvelik, a kis, pocsolya méretű vízterek általában nem vonzzák őket. Ha mégis megjelennek nálunk, ez valószínűleg azért van, mert a közelben nagyobb tavak, vízfolyások is vannak, és a fiatalabb példányok hajlamosak onnan elvándorolni. Az ő segítésük is nagyon fontos, ezért legyünk velük türelmesek!
A fentiek fényében aggodalomra nincs ok, de azért nem árt odafigyelni, hogy lehetőleg ne a szomszéd ablaka vagy a sajátunk alá helyezzük el a tavat. A békáknak is sokkal jobb, ha a kert egy távolabbi szegletében, zavarásmentesen intézhetik a dolgaikat.
Nem lesz a tó miatt szúnyoginvázió?
A legnagyobb tévhit a kerti tavak kapcsán a szúnyogokhoz köthető.
Az igaz, hogy a különböző szúnyogfajok lehetnek az elsők, melyek elfoglalják újonnan épített tavunkat, de kis idő elteltével követik őket a ragadozóik is. Szitakötők, hátonúszó poloskák és egyéb vízi rovarok petéznek a vízbe, majd a kikelő lárvák nagy tömegben kezdik fogyasztani a táplálékláncban alattuk lévő szúnyoglárvákat.
Nem kell félni, hogy a szúnyogok ellepik a kertet.
Egy beállt élővilágú kerti tóban a szúnyogoknak nem sok esélyük van jelentős létszámban kifejlődni. Ráadásul a vízben nagy tömegben növekvő, majd kirepülő szitakötők is vadásszák őket, a békákról nem is beszélve. Tehát valószínűleg a környékbeli szúnyogok számának gyérítését is elősegítjük.
A szúnyogok – a ragadozók hiánya miatt – a kicsi, akár csak 1-2 cm mély, időszakos vizekben tudnak eredményesen, nagy tömegben szaporodni. Ezért figyeljünk oda a kint felejtett vödrökre, fedetlenül hagyott esővizes hordóra, eltömődött ereszcsatornákra, cserépalátétekre! Ezek jelentik a valódi problémát és a szúnyogforrást a ház körül.
Kertitó-tulajdonosként ironikus módon a szúnyogokkal kapcsolatos legnagyobb probléma épp a szúnyogirtáshoz köthető.
A repülőgépből permetezett vagy az autókból köddel kijuttatott mérgek sajnos rengeteg járulékos veszteséget okoznak, egy-egy elpusztított szúnyogra rengeteg egyéb rovar, méh és más beporzó, katicabogár jut. Ráadásul a szúnyogok ragadozóit, a szitakötőket, a vízi poloskákat és magukat az ebihalakat is elpusztíthatják a mérgek, melyek a vizekbe kerülve különösen veszélyesek. Így kémiai szúnyoggyérítés idején fontos, hogy a tavunkat letakarjuk, ha nem szeretnénk, hogy természetvédelmi próbálkozásaink kárba vesszenek.
A ködös szúnyogirtás a többi állatra is veszélyes.
Felelős döntés
Ha egy ilyen kis vizes élettér létrehozására adjuk a fejünket, azt is mérlegelni kell, hogy segítő szándékunk ellenére nem okozunk-e károkat. Ha belevágunk, akkor biztosítanunk kell, hogy a tó ne legyen kitéve szennyeződésnek, a benne élő állatok pedig veszélyeknek. Például gyakran permetezett mezőgazdasági terület közvetlen szomszédságában vagy bármely olyan helyen, ahol nem tudunk gondoskodni a megfelelő mennyiségű vagy minőségű (klórmentes!) víz utánpótlásáról, nem ajánlatos tavat létesíteni.
Egy másik ritka eset, ha nagy forgalmú út választja el a békák élőhelyét (például az erdős területet) és az általunk létrehozott szaporodóhelyet. Ilyenkor a tóhoz induló vagy onnan visszatérő kétéltűeket nagyon veszélyes küldetésre ösztönözzük, ezért inkább ne tegyük!
Ezek a kizáró tényezők azonban a legtöbb esetben nem állnak fenn vagy kiküszöbölhetők. A klórozott csapvízzel való feltöltés is működőképes megoldás, csak hagyjuk 2–3 napot szellőzni egy nyitott tárolóban, mielőtt felhasználjuk. De ha megoldható, erre a célra jobb a háztetőn összegyűjtött esővíz.
Ha felelősen gondolkodva teszünk a természet megóvása, segítése érdekében, akkor talán megfordíthatjuk az évszázadok óta zajló pusztítás folyamatait, és egészségesebb, biológiai sokféleségben bővelkedő jövőben élhetünk majd.
Az élővilág megsegítésének egyik nagyszerű és hatékony eszköze tehát a természetbarát kerti tavacska, amelyet akár ma is elkezdhetünk megtervezni és kialakítani.
Kántás Zoltán
