Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 28. Valéria
2025. április 28. Valéria

A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity

2023. június 3. 16:11
A nagyszabású, négynapos rendezvény szombati napján három órától az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ szabadtéri színpadán megkezdődött a gála, ahol több mint hatvan kórus, közel ezerháromszáz énekes gyűlt össze.

A Dalvölgy egyedülálló módon ünnepli a kóruszenét, méghozzá a közönséggel együtt. Három órától, egészen nyolc óráig tart a koncert-maraton, ahol különböző korokból hangoznak fel kórusművek. Egyfajta keretet adva a gálának az első és az utolsó dal Bárdos Lajos műve, a Veszprémi jelhang.

A gálán Brányi Mária alpolgármester is beszédet mondott, köszöntve a fellépőket, valamint az érdeklődő közönséget. Mint elmondta, Veszprém 2019-ben méltán nyerte el a Zene Városa címet, hiszen alig akad olyan esemény, ami valamilyen módon ne kötődne a zenéhez. Brányi humorosan hozzátette, ismeretes a mondás, miszerint a királynék városában vagy fúj a szél, vagy harangoznak, vagy szól a zene – egészítette ki az alpolgármester a harmadikkal. A Dalvölgynek hagyományteremtő célja is van, hogy évről évre szerepeljen a városi rendezvénylisták repertoárján.

A Dalvölgy ötletadója, egyben Veszprém Város Vegyeskara Egyesületének elnöke Erdélyi Ágnes, akinek régóta dédelgetett álma a program megszervezése, idén az EKF támogatásával minden körülmény adott volt.

Az esemény egyben szakmai találkozó is, ahol a kórusok különböző programpontokon keresztül juthatnak még közelebb egymás meglátásához. A gála első blokkja népdalfeldolgozásokat foglalt magában.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Veszprémi Petőfi Színház Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Habár a VIII. Lélektől lélekig – a színház gyógyító ereje fesztivál hivatalos megnyitóünnepséget csak péntek délután tartották, az egész héten át tartó programokon már addig is körülbelül ezren vettek részt. A különböző művészeti ágakat a lélek egészségével, vagy akár gyógyításával összekötő fesztivál hétvégén is folytatódik a Veszprémi Petőfi Színházban. 2025. április 26. 3:39 Szavak nélkül tanító állatmese kultúra Szavak nélkül tanító állatmese Az Áradás az a film, amit legszívesebben minden kisgyereknek megmutatnék. 2025. április 21. 13:39 A húsvét eredete és szimbolikája, avagy honnan jön a nyuszi? húsvét A húsvét eredete és szimbolikája, avagy honnan jön a nyuszi? Húsvét környékén valami megmozdul a levegőben. A fák rügyeznek, a nappalok hosszabbodnak, és az emberben is újra feléled egyfajta ősi emlékezet: a megújulás, a remény, az újjászületés érzése.  2025. április 20. 21:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.