Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyílt a Fixir, az adatművészet szentélye Veszprémben

2023. június 17. 22:51
Csupán pár hete nyitott meg a Foton audiovizuális központ a Tűztorony lábánál, szombaton már egy másik attrakció miatt gyűltek össze az emberek az udvarban. A Fixir digitális kiállítótér és médialabor gondolata jóval megelőzte a korát, idén viszont végre testet öltött ez az ötlet az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően. Ez a fejlesztés is azok során gyarap-tja, amelyek 2023 után is itt maradnak Veszprémben.

A művészetnek van egy érdekes ága, amitől ugyan sokan idegenkednek, mégis egyre nagyobb teret hódít. Megfelelő kezekben pedig igazi közönségszórakoztató remekművek születhetnek. Ez a digitális művészet, ami egészen az 1960-as évekig nyúlik vissza, de csak a jelen korban került a mainstream érdeklődés középpontjába, főleg a mesterséges intelligencia térhódításával.

Veszprém legújabb kulturális projektje erre épül. A Fixir névre keresztelt digitális kiállítótér és labor ugyanis a high-tech technológia minden fontosabb vívmányát felsorakoztatja azzal a csavarral, hogy mindezt a művészeteknek szenteli.

A Foton mellett – amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen – ugyanis felépült egy speciális, interaktív élményre alapozó kiállítótér, valamint egy olyan labor, ami alkalmas lesz tréningek, workshopok megtartására is.

Ez, hogy Veszprém művészeti világa a digitalizáció felé is nyisson már 2005-ben felmerült a Művészetek Házában, az akkori igazgató, Hegyeshalmi László Áfrány Gábor és Németh Orsolya kollégáival együtt fogalmazták meg terveiket, amik sokáig megmaradtak ezen a szinten. Az eltelt idő alatt aztán a technológia is fejlődött, végül az EKF-nek köszönhetően megjött a lehetőség is, hogy újragondolva, de alapjaiban ugyanazt a tervet, amit 2005-ben kitaláltak megvalósítsák.

Így jött létre a Fixir, aminek ünnepélyes megnyitóját szombat este tartották a Vár utca 17. szám alatti új kulturális központban.

A megjelent vendégeket elsőként Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója köszöntötte, ő külön kiemelte az ötletgazdákat is, valamint hozzátette, hogy mindezt a Művészetek Háza 30. születésnapján, 2023-ban sikerült megvalósítani, ami egy hatalmas ajándék a kulturális intézménynek.

A köszöntők sorát Porga Gyula polgármester folytatta, ő egy Ottlik Géza idézettel készült, miszerint a világot nem csak megismerni kell, hanem hozzátenni valamit. Az EKF infrastrukturális fejlesztései, amivel a régi, használaton kívüli épületeket újítják fel, az ottliki gondolat első részét teljesíti, de az olyan beruházásokkal válik teljessé, mint amilyen Fixir is, ami szintén egy több száz éves épületben, a Fotonnal együtt kapott helyet.

A helyszín egyébként sokáig kérdéses volt, végül a legjobbat sikerült megtalálni neki a Várban. Erről már Mike Friderika, az EKF programfejlesztési igazgatója beszélt a megnyitón. Ő külön kitért a Fixir médiaműhely funkciójára is, ahol számos szoftverrel és modern technológiával lehet majd megismerkednie művészeknek. A számítógépes programok mellett 3D-nyomtató és VR-szemüveg is van a központban.

Mike Friderika arra is kitért, ezt az edukációs vonalat szeretnék majd nemzetközivé tenni, tehát a magyar művészek mellett külföldieket is várnak majd Veszprémbe, direkt a Fixirbe.

A megnyitón szakmai oldalról Orosz Márton, művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója szólt a megjelentekhez. Ő beszédében kitért arra is, hogy a mesterséges intelligenciától sokan tartanak, holott, ha jó kezekben van, akkor számos lehetőséget rejt magában, ezt lehet „adatművészetnek” is nevezni. Maga a digitális művészet pedig már az informatika megjelenése óta jelen van, ami az 1960-as évekre tehető, azóta pedig a művészettörténet részévé vált.

A megnyitó után mindenkinek lehetősége volt megtekintenie a médialabort, valamint mellette a Fixir kiállítóterét is, ahol elsőként az NXY / a kiégő izzók és Andristyák Marcell kiállítását lehetett nem csak megtekinteni, hanem interaktív módon élvezni, ahogy folyamatosan átalakult a látványvilág a látogató körül. Mindeközben az udvaron emelvén az esemény hangulatát DJ Mesteházy (Syrup) zenélt.

A Művészetek Háza és a Fixir legközelebb a jövő hétvégén, a Múzeumok Éjszakáján készül újabb nagy dobásra, ekkor a most bemutatott kiállítás és rendezvénytér is ugyanúgy látogatható lesz.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára közélet Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára A Házasság hete alkalmából, idén tizedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, méghozzá 4-14 év közötti gyermekeknek, "Szeretem a családom, mert mindenki a barátom" címmel. A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester volt, az eredményhirdetésre pedig szombat délelőtt került sor a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. ma 10:31 Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. 2025. február 14. 20:09 A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:24 Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. 2025. február 10. 21:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.