Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Öt magyar csapat a kézilabda BL-ben

2023. június 20. 15:20 // Forrás: MTI
A férfiaknál a Szeged, a nőknél pedig a legutóbb döntős Ferencváros, illetve a Debrecen is szabadkártyát kapott a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényében, vagyis összesen öt magyar csapat szerepel majd a csoportkörben.

Az európai szövetség kedden a honlapján hozta nyilvánosságra döntését. A két magyar bajnokcsapat, a férfiaknál a Telekom Veszprém, a nőknél pedig a Győri Audi ETO KC automatikusan helyet kapott a főtáblán. Ugyanezt elmondhatja magáról Máthé Dominik együttese, a francia bajnok Paris Saint-Germain, illetve a nőknél a német bajnok Bietigheim (Szikora Melinda, Faluvégi Dorottya) és a montenegrói Buducnost Podgorica (Háfra Noémi) is.

A férfiaknál Fazekas Gergő csapata, a Lengyel Kupa-győztes Orlen Wisla Plock megkapta a rajtengedélyt, Bartók Donát együttese, a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen, valamint Rosta Miklós csapata, a román bajnok Dinamo Bucuresti viszont nem lehet ott a mezőnyben. A nőknél a Korsós Dorinát foglalkoztató román Rapid Bucuresti is szabadkártyát kapott.    

A csoportkör sorsolására egy hét múlva kerül sor, mindkét nem esetében két nyolccsapatos csoportot alakítanak majd ki.    

Fotó: EHFFotó: EHF

A női BL szeptember 9-én rajtol, a mérkőzéseket szombaton és vasárnap játsszák, a négyes döntőt június 1-2-án rendezik Budapesten. A férfi BL-ben szeptember 13-án kezdődik az új idény, a meccseket szerdán és csütörtökön rendezik, a négyes döntőre pedig június 8-9-én kerül sor Kölnben.

A szabadkártyát nem kapott csapatok az Európa-ligában szerepelhetnek majd ősztől.

Ábrók Zsolt, a DVSC ügyvezetője az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, ez egy fantasztikusan nagy siker a klub számára. Hozzátette, tisztában vannak vele, hogy a Debrecen még nem Bajnokok Ligája-csapat, de komoly marketing-lehetőség ez a város és az együttes számára is, a játékosoknak pedig órási szakmai lehetőség arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek és a következő években ebből profitáljanak.

"Van mitől tartanunk, hiszen ez egy tanulóév lesz nekünk. Soha ennyi mérkőzést nem játszottunk, hiszen a szeptembertől februárig tartó időszakban ez plusz 14 meccset jelent. Erőltetett menet lesz szerda-szombat ritmusban" - magyarázta.    

Az ügyvezető kifejtette, igazolnak még egy beállót, akivel már sikerült megegyezniük, és ezen a héten be is jelentik. Hornyák Dóra és Jovana Jovovic visszatér a sérülését követően, vagyis a keretük összeállt, nem terveznek további erősítést, de ezt a vezetőedzővel és a támogatókkal még átbeszélik.

"A bajnokságban továbbra is a harmadik hely a célunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy a BL-szereplés ezt veszélybe sodorhatja. A BL-ben teher nélkül, de nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára, jó erőfelmérő lesz" - vélekedett Ábrók.

A Bajnokok Ligája mezőnye:

férfiak: Telekom Veszprém, OTP Bank-Pick Szeged, GOG (dán), Barcelona (spanyol), Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), THW Kiel (német), Eurofarm Peliszter (északmacedón), Barlinek Industria Kielce (lengyel), FC Porto (portugál), RK Celje PL (szlovén), PPD Zagreb (horvát), Aalborg HB (dán), Montpellier HB (francia), Kolstad HB (norvég), Orlen Wisla Plock (lengyel)

nők: Győri Audi ETO KC, FTC-Rail Cargo Hungaria, DVSC Schaeffler, Odense HB (dán), Team Esbjerg (dán), Metz HB (francia), SG BBM Bietigheim (német), Buducnost Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), CSM Bucuresti (román), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), Ikast HB (dán), Brest Bretagne (francia), MKS Zaglebie Lubin (lengyel), Rapid Bucuresti (román), IK Sävehof (svéd)
 

vehir.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
holnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
A thriller folytatódik – a Veszprém hazai pályán harcolhatja ki a Final4-ba jutást One Veszprém HC A thriller folytatódik – a Veszprém hazai pályán harcolhatja ki a Final4-ba jutást A One Veszprém HC csütörtök este (18.45) a német SC Magdeburgot látja vendégül a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Az első, múlt heti mérkőzés 26-26-os döntetlennel zárult, így a felek gyakorlatilag a nulláról vághatnak neki a mindent eldöntő összecsapásnak. ma 14:04 Köszöntés a benzinkúton Erről jut eszembe… Köszöntés a benzinkúton Hetvenöt éves lett Hajnal Csaba Veszprém város díszpolgára (2002), háromszoros Pro Urbe-díjas (1992, 2002, 2008), megyei Príma-díjas (2007), a Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatával (2002) és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel (2011) kitüntetett sportvezető, a veszprémi férfi kézilabda sikerkovácsa. ma 12:48 Miklós Gergő távozott a finn kézilabda-bajnokság aranyérmesétől kézilabda Miklós Gergő távozott a finn kézilabda-bajnokság aranyérmesétől Miklós Gergő távozott a finn férfi kézilabda-bajnokságban aranyérmes Riihimäen Cocks csapatától. ma 10:43 Európai kézilabdaligák: Imre és Sipos csapata is elődöntős a férfi Európa-ligában kézilabda Európai kézilabdaligák: Imre és Sipos csapata is elődöntős a férfi Európa-ligában Imre Bence csapata, a THW Kiel és Sipos Adrián együttese, a szintén német MT Melsungen is elődöntőbe jutott a férfi kézilabda Európa-ligában. ma 8:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.