Egy kétgyermekes családanya érkezett Veszprémbe szombaton a VeszprémFest negyedik napjára, aki, amikor éppen nem európai koncertkörútján van, akkor otthon süt, főz, takarít, a gyerekeiért szaladgál az óvodába, a köztes időben pedig a stúdióban alkot. Joss Stone azon kevés világsztárok közé tartozik, aki nyíltan kimondja, hogy családjáért bármikor feláldozná zenei karrierjét is. Be kell vallani, hogy szokatlan kijelentés egy Grammy-díjas énekestől az ilyen, akiknél a legtöbb esetben az energiájuk és alázatuk 100%-ig a zenére összpontosul, és ezzel sincsen semmi probléma.
De Joss Stone valahogyan megtalálta azt a szűk mezsgyét, amelyen kiteljesedhet családanyaként és énekesnőként is. Ismerve az énekesnő ezen gondolkodásmódját, még izgalmasabbnak ígérkezett a veszprémi koncertje, hiszen Joss Stone azt is vallja, ha amerikai otthonától távoli kontinenseken lép fel, egész koncert alatt próbál kapcsolatot teremteni a közönséggel. Az ő reakciójuk alapján gyorsítani, lassítani az ütemen, egyszóval tanítani őket a zenére és mindarra, amit azzal szeretne közvetíteni. Ezek pedig a világ legegyszerűbb dolgai, de inkább érzései: a szeretet, az öröm, a csalódás és a többi…
Ahogy mondtuk, fel volt adva a lecke az énekesnőnek, kezdve azzal, hogy a Historia Kertbe szervezett koncerthelyszín tele volt székekkel, a közönség ülőhelyekre tudta megváltani a jegyét, pedig Joss Stone lehet, hogy jobban megérdemelt volna egy álló koncertet.
Így pedig némely esetben komolyabb akadályokba ütközött, amikor a színpadról végig mosolyogva próbálta bevonni a közönséget a show-ba. Néha még le is ment a sorok közé, egy-egy szerencsésnek megadva azt az élményt, amikor néhány másodpercig csak neki szól a koncert.
Voltak persze bőven olyanok is, akik úgy döntöttek, hogy nem foglalják el a székeiket, ők a színpad melletti részeken tökéletesen illusztrálták, hogy mire képes a soul, keveredve az R&B-vel és reggae-vel: örömtánc és örömzenélés alakult ki ezeken a szigeteken.
Aki viszont nem csak a zenei élménynek adta át magát 100%-osan, hanem figyelt az énekesnő szavaira és gesztusaira is a színpadon, az megtapasztalhatta azt, hogy Joss Stone nem csak az interjúk kedvéért beszélt sokszor arról, hogy hogyan próbál igazodni ő maga is a közönségéhez.
A legmagasabb szinten képviselt eleganciával és a zenekarának tagjaival közösen végtelen profizmussal fűzte egymásba a dalokat, amelyek közt a saját szerzeményei mellett klasszikus feldolgozások is felcsendültek. Nem lennénk meglepődve, ha ez pont annak a tanítási folyamatnak lett volna a része, amivel Afrika és a Távol-Kelet után itt, Közép-Európában is szerette volna mgismertetni különleges zenéjét, vagy legalább bevezetni az alapokba a közönséget.
Azt egyáltalán nem mondhatjuk, hogy hiábavaló lett volna mindez. Még akkor sem, ha a közönség a már említett székhez kötöttség miatt nehezebben mozdult meg az énekesnő hívószavaira. Néhány dal elementális erővel dübörgött a völgyben, ennek értéséhez és értékeléséhez pedig senkinek nem volt szüksége arra, hogy jártas legyen a soul-ban, vagy akár Joss Stone mélyebb életpályában. Egyszerűen egyetemesen elindult a tapsvihar és ujjongás.
Mert mi magyarok igenis kíváncsiak vagyunk az újra, szeretünk megismerni távolabbi vidékek stílusait. Ha nem így lenne, akkor VeszprémFest sem menne évről évre teltházakkal. De mellette szeretjük felvenni a megfigyelő státuszt is. Adott esetben talán nyugodtan, a saját másfél négyzetméterünkről ismerkedni valami újjal. Aztán egy önkéntelen tapsvihar közepette jelezni az előadónak, hogy köszönjük, értettük azt, amit kaptunk tőle és ezért nagyon hálásak vagyunk.
Csak remélni tudjuk, hogy Joss Stone ennyiből is érezte a közönség háláját. Habár egy sokat látott világsztárnak két gyermek mellett talán nem okoz problémát megérteni az emberek ezerarcú pozitív reakcióit.
