A polgármestert még Szeglethy Györgynek (1854-1910) hívták akkor, amikor felépült az a ház Veszprémben, ahol alig egy hete nyitott meg a La Vida. Egészen pontosan 1909-ben költözött be a Péller család, akiknél aztán generációról generációra cseperedtek fel a gyerekek, akik kivétel nélkül ennek a Horgos utcai épületnek az udvarán játszadoztak, majd ide tértek vissza később nosztalgiázni. A ház mindvégig itt volt a város szívében, de sohasem volt a veszprémi közélet pezsgésének része. Persze hogyan is lett volna úgy, hogy egyik irányból a Francsics lépcsőt szegélyező magas betonfal, másik oldalról pedig a mélyen fekvő Horgos utca határolja!
Valószínűleg ezen az állapoton semmi nem változtatott volna és az épület megmaradt volna egy diszkréten elegáns, műemlék jellegű háznak Veszprém belvárosában, ha Vida László és felesége Ági, akinek a felmenői voltak a ház első lakói úgy nem gondolták volna, hogy belevágnak egy új projektbe és létrehoznak egy olyan vendéglátóhelyet Veszprémben, ami eddig nem volt a belvárosban.
Így indult a La Vida története, amit aztán számos kihívás, szerencsés véletlen, de legfőképpen kitartó munka kísért végig a megnyitásig. A biztos pont mindvégig Laci és Ági eltökéltsége volt, akik önerőből, a saját pénzükön és kétkezi munkájukat áldozták arra, hogy a családi házból kialakítsák a veszprémiek új törzshelyét. Ha pedig holtpontra jutottak a családtagok, barátok között mindig volt valaki, aki átsegítette őket ezen, akár egy ötlettel, de nem ritkán kétkezi segítséggel is az épülő vendéglátóhely körül. Laci és Ági célja az volt, hogy hivatkozási pontot hozzanak létre, de hogy pontosan mi is ez, azt később áruljuk el, előtte ismerjük meg Vida Lacit, akivel egy hideg limonádé mellett ültünk le beszélgetni lévén, hogy hétköznap délután találkoztunk a La Vida teraszán nem sokkal a nyitás után.
Habár Lacira külsőre nincs ráírva múltja, az italpult feletti repülős képek és relikviák hamar elárulták, hogy nem hagyja hidegen az égbolt meghódítása sem. Beszélgetésünk hamar ezirányba terelődött és kiderült, hogy ő maga majdnem egy évtizeden át Kanadában volt a NATO katonai repülőgép pilótáinak kiképzője. Nem sétarepülésre, hanem sugárhajtóműves gépek vezetésére oktatta számos nemzet pilótáját. Miután hazatért a tengerentúlról több sikeres vállalkozást indított Veszprémben, de ezek még nem a vendéglátás köré szerveződtek.
A La Vida tehát neki is újdonság volt, ennek ellenére feleségével lépésről lépésre elkezdték összerakni a kirakós darabjait. Azt, hogy hogyan nézzen ki a hely, milyen legyen a konyha, mi az, ami megfelel a hatóságoknak és abból hogyan tudják kihozni a legjobbat. A házban már elkezdődtek a munkák, amikor Laci barátai egyre gyakrabban kezdték mondani, hogy oké, hogy egy kocsmát építesz, de mi lesz a hely neve? Ez pedig annyira beégett akkoriban Laciba, hogy sokáig úgy gondolta, nem kell bonyolítani, ő Veszprémben a „Helyet” fogja megnyitni. Amolyan „Miért, mi legyen, fapuma?” gondolatisággal. Erről aztán környezete gyorsan lebeszélte és akkor merült fel, hogy sokkal hangzatosabb lenne, ha vezetéknevével és a Vida család egyik ágának borászati vonalával kezdene el játszani a névadás tekintetében. Laci nagybátyja ugyanis Szekszárdon készít bort, azok közül is a legkiválóbb palackok a Vida la vida névre hallgatnak. Egy kis szójátékkal és a spanyol nyelvtanból kölcsönzött jelentéstartalommal már fel is váltotta a Helyet a La Vida.
Ez egyébként spanyolul annyit tesz, hogy élet, életérzés. Veszprém belvárosában mégsem egy mediterrán vendéglátóhely nyitott meg, habár az udvar egyik sarkában a kőkerítés és a mellette ágaskodó díszfa még akár olyan érzést is kiválthatna, hogy egy barcelonai kertben vagyunk éppen.
Ez azonban csak az egyik specifikuma a La Vidának. Hangulatában és kínálatában valahol a romkocsmák és menő bisztrók egyvelege az, amit magában hordoz.
Előbbi, mármint a romkocsma hangulata már akkor az ember szeme elé tárul, ha csak belép az udvarra, még inkább, ha körbejárja az épületen belüli öt termet. Kint a többméter magas kőfal szándékosan nem lett levakolva, a kövek és néhány különlegesebb tégla elegyét antik lámpák és képkeretek törik meg. Olykor olyan hatást keltve, mintha nem lett volna befejezve, de ez nem igaz, csupán a vendégek érzéseire bízzák azt, hogy mennyit engednek be magukba ebből a „la vida” érzésből.
A belső terekben viszont már sokkal egyértelműbb a koncepció, legalábbis annak irányvonala, ahogy berendezték és dekorálták a vendéglátóhelyet. A La Vida belső részein ugyanis szinte nincs két ugyanolyan szék. A felújított szocreál fotelektől kezdve az antik karosszékekig több ülőalkalmatosság is van, az asztalok valahol faragott tölgyfából vannak, máshol egy katonai ládát neveztek ki annak.
Laci és felesége, amikor azon dilemmáztak, hogy milyen stílusban rendezzék be a La Vidát, csupán egy dologban voltak biztosak: lehet bármennyire is trendi egy minimalista, vagy újhullámos egységes dekoráció, ők biztos, hogy nem ezt a kommerszbe áthajló egységességet szerették volna követni. Abban, hogy végül ezek a bútorok kerültek ide egy szerencsés véletlennek volt fontos szerepe. Ahogy Laci mesélte, pár hónappal a tervezett nyitás előtt egy ismerősének panaszolta éppen, hogy még fogalma sincs, milyen bútorokkal rendezik be a helyet. Véletlenül ez az ismerős tudott valakit Papkeszin, aki azzal foglalkozik, hogy régi bútorokat vásárol, amit aztán felújítás után értékesít. Laci ismeretlenül felhívta ezt az illetőt, meglátogatta a 3000 négyzetméteres raktárát és ott eldőlt, hogy megvan a La Vida teljes berendezése, csupán ki kell válogatniuk feleségével a leginkább tetsző darabokat.
A berendezés kérdése tehát megoldódott, már csak az volt hátra, hogy a belül lemeszelt fehér falakat hogyan dobják fel, ami szintén kikerüli a megszokottság unalmát. Ebben két festőművész volt a segítségükre, Cseh-Rigó Ildikó és a veszprémi Gyulai Attila. Előbbi alkotó – akinek egyébként Milánóban is voltak már kiállítva képei – egy olyan sorozatot készített a La Vidába, ahol a nőiességet a maga fülledtségében ragadta meg, megőrizve a stílusosságot. Gyulai Attila, az extravagáns helyi művésztől szintén azt kérték, hogy női karaktereket fessen egyfajta freskójelleggel a falakra. Ő annyi csavart belevitt az alkotófolyamatba, hogy mindezt veszprémi és balatoni helyszíneken képzelte el, nem finomkodva a szürrealista megoldásokkal sem.
Ha csupán a képekről és dekorációkról tudósítanánk a La Vida kapcsán, már önmagában ennyi elég lenne egy kortárs művészeti ház bemutatásához, de még véletlenül sem csak erről van szó. A valódi vendégcsalogató dolgok – ha ennyi eddig nem lett volna elég – az italpultban és a konyhában vannak. Valamint az udvaron egy smookerben, ahol különböző húsokat sütnek, füstölnek a fűszeres pácban, hogy aztán szálaira tépjék és egy buciba töltsék azokat. Pulled pork, angus marha, de még bostoni húsos bab is szerepel az étlapon. Egyszóval a nagybetűs street food ételek, amik nem ígérnek fine dining élményt, mégis a jól eltalált fűszerezéssel, a házi szószokkal tökéletesen beleillenek Laciék koncepciójába.
Itt viszont meg kell állni egy pillanatra, hiszen a hely tulajdonosa egy félmondattal megemlítette, hogy a konyhában használt szószokat sem a nagykerek polcairól szerzik be. Egy barátjának a fűszerüzeméből származnak, akivel még kanadai élete során ismerkedett meg. Ahogy mesélte, az ember egy gasztro-őrült. Kanadában volt rá példa, hogy mínusz 52 fokban kezdtek el bográcsozni, ennek az lett az eredménye, hogy az étel teteje megfagyott, az alja pedig leégett. Azóta persze sokat finomodtak a megoldásai, hazatérve pedig hobbiját üzleti vállalkozássá fejlesztette és fűszereket készít, többek közt a La Vidának is.
„Ahogy például Balatonfüreden mindenki tudja, ha velőspirítóst akar enni, akkor a Hatlépcsősbe kell mennie, úgy szeretném, ha Veszprémben a La Vida a smookerről és az abban készült húsokról válna híressé” – mondja Laci, amikor arról faggatjuk, hogy milyen célok fogalmazódtak meg benne, miután megnyitotta az új helyet.
Azt mindenesetre már az első néhány nap után teljesítette, hogy Veszprém belvárosi kínálata egy újabb kuriózummal bővült. Hogy ez hogyan érintette a többi, már bejáratott vendéglátóhelyet, Laci ebben az esetben is pozitív fogadtatásról tudott beszámolni. „A Skorpióból például Zolcsiék már jártak nálam. Vele azt valljuk, a vendéglátóhelyeknek egyfajta tömegvonzása van, tehát, ha egymás mellett több népszerű hely működik, az egyenesen arányosan több embert vonz ide, ez pedig közös érdekünk.”
Ezért a La Vida a hét minden napján kinyit és nem korlátozódik csak a nyári hónapokra. Italkínálatában helyi borok, sörök, tömények, egyszóval egy pubtól minimálisan elvárható szortiment jelenik meg. Konyhájába pedig szintén egy szerencsés véletlennek köszönhetően érkezett három olyan szakács, akik régóta együtt dolgoznak, így egy jól összeszokott csapatot alkotnak, és megfordultak már a környék több neves vendéglátóhelyén is. Ők válogatják ki azokat a húsokat, amelyek már önmagukban is a legmagasabb minőséget képviselik, a smookerben töltött 10-12 óra után pedig egy finom fűszerezéssel alakítják ki azt az egyedi ízvilágot, amit csak a LaVida asztalainál kaphatnak meg a vendégek.
