Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Bakony Vegyész Torna Club története (6. rész)

2023. július 31. 6:05
Minden idők legnagyobb veszprémi sportegyesülete volt a Bakony Vegyész Torna Club, amely 1969. december 8-tól 1985. május 20-ig szerepelt ezen a néven. Sporttörténeti sorozatunk hatodik részében a 14 szakosztályból a röplabdások, a sakkozók, a súlyemelők, a tájfutók és a tekézők eredményeit idézzük fel.

RÖPLABDA. Férfi vonalon országos szinten nevelőbázisnak tekintették a veszprémi szakosztályt, amely 1970-ben két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzjelvényes ifjúsági játékost tudhatok soraiban. A női szakágban két-két ezüst- és bronzjelvényes röplabdázott. Ekkor még szabadtéren sportoltak a BVTC-sek, télen pedig kevés lehetőségük volt teremben készülni. Mindkét nem az NB II nyugati csoportjában szerepelt, többnyire a középmezőnyben vagy az alsóházban. 1977-ben a férfiak a harmadik helyen végeztek, a Magyar Népköztársasági Kupában pedig bejutottak a legjobb nyolc közé, ahol a válogatottakkal teletűzdelt Újpest állta az útjukat. Három évvel később a csapat Háli József szakmai irányításával feljutott az NB I-be, de ott nem tudott megkapaszkodni. Ezután a férfiak az első és a második osztály között „lifteztek”, mert a katonai behívók és tanulmányi okok miatt folyamatosan változott a játékosállomány. A női szekció legjobb eredménye az 1983-ban szerzett NB II-es ezüstérem volt Bácskai Rita játékos-edző vezérletével.

SAKK. 1970-ben még sikerült megkapaszkodni az NB II-ben, de egy évvel később már nem. Ezután ugyan nem szűnt meg a szakosztály, de a legjobbak más egyesületekbe igazoltak. A folytatásban a megyei bajnokságban és egyéni versenyeken szerepeltek a BVTC-sek.

SÚLYEMELÉS. Kéthelyi Gábor, Amrich László, Bartha László és Bella Ottó szakmai irányításával működött a szakosztály. 1975-ben Zsemberi Imre bronzérmet nyert az országos bajnokságon, amivel négy olimpiai pontot szerzett a klubnak. A szakszövetség 1976. évi rangsorában 127 szakosztály között a 46. helyet foglalták el a veszprémiek. Két évvel később tíz egységnyit javítva a 36. helyen álltak. Szinte állandó létesítmény- és pénzügyi gondokkal küszködött a szakosztály, melynek így folyamatosan csökkent a létszáma, majd 1985-ben meg is szűnt.

TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Veszprémben nagy hagyományai voltak (és vannak ma is) ennek a sportágnak. Kevés felnőtt versenyzett a BVTC-ben, utánpótlás szinten viszont jó eredményeket értek el – főleg a lányok –, egy idény kivételével mindig volt dobogós az országos bajnokságon. A szakosztály 1980-ban beolvadt a Honvéd Schönherz SE-be.

TEKE. Közvetlenül a BVTC alakulása után a női csapat NB I-es volt, Németh Rozália és Bognár Margit bekerült a válogatott keretbe, utóbbi ezüstérmet szerzett az ifjúsági Európa-bajnokságon, amiért megkapta a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója címet. 1979-ben negyedik volt a női együttes az élvonalban, a férfiak pedig az NB II-ben voltak negyedikek egy évvel később, majd bronzérmet szereztek 1982-ben és ezüstöt 1983-ban.

(Folytatjuk.)

Darcsi István
további cikkek
Veszprém és a labdarúgó Magyar Kupa (1. rész) sporttörténet Veszprém és a labdarúgó Magyar Kupa (1. rész) A bajnokság után a Magyar Kupa a második legpatinásabb hazai labdarúgó trófea, melyet először 1910-ben emelhettek a magasba. Sorozatunkban visszatekintünk a torna 114 éves történetére, melynek számos helyi vonatkozása van, annak ellenére, hogy a veszprémiek sosem értek el kiemelkedő sikert ebben a versengésben. 2023. szeptember 26. 5:04 A profi labdarúgás legalizálója sporttörténet A profi labdarúgás legalizálója Számos téma van, amit ha alaposabban megvizsgálunk, találunk benne egy veszprémi szálat. Ilyen a profizmus hivatalos bevezetése a második világháború utáni magyar labdarúgásban. 2023. szeptember 19. 6:05 Baranyi Sándor 70 éves sporttörténet Baranyi Sándor 70 éves Baráti körben ünnepelte a közelmúltban 70. születésnapját Baranyi Sándor, egykori magyar válogatott labdarúgó, a 35 éve NB I-be jutott Veszprémi Sportegyesület akkori csapatkapitánya. 2023. szeptember 5. 6:02 Az első NB I-es futballmeccs Veszprémben sporttörténet Az első NB I-es futballmeccs Veszprémben Harmincöt éve, 1988. augusztus 12-én, vasárnap 11 órai kezdettel játszotta első NB I-es mérkőzését a Veszprémi SE labdarúgócsapata a budapesti Vasas SC ellen a Wartha Vince utcai stadionban. Az egész ország szemtanúja lehetett a sporttörténelmi pillanatnak, ugyanis a meccset élőben közvetítette a Magyar Televízió, ami akkoriban közel sem volt olyan természetes, mint manapság.   2023. augusztus 29. 6:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.