Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tükörsima győzelemmel rajtolt az 1. FCV

2023. augusztus 14. 21:26
A veszprémi futsalcsapat könnyed játékkal 6-2-re nyert az Újpest vendégeként az NB I hétfői nyitó fordulójában.
 

Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, már augusztus közepén elrajtolt az első osztályú futsalbajnokság. A hétfői nyitó fordulóban az előző idényben bronzérmet szerző Veszprém a hetedik, a nyáron alaposan megfiatalított Újpesthez látogatott.

A papíron esélyesebb, idén is a dobogót megcélzó bakonyiak kezdték aktívabban a találkozót, ami már a harmadik percben eredményre vezetett. Tatai iramodott meg a jobb oldalon, egy szép csellel becsapta Horváth Barnabást, majd éles szögből gyönyörű bokamozdulattal a kapuba emelt a kifutó Gémesi fölött (0-1).

A 8. percben két nagy veszprémi lehetőséget is feljegyezhettünk, ám Gémesi előbb Gerencsér, majd Ton löketét is bravúrral védte.

A játékrész derekánál időt kértek a lila-fehérek, de továbbra is a mieink irányították a mérkőzést és játszottak sokkal veszélyesebben. Sorra alakította lehetőségeit Fehér Zsolt legénysége, a rivális leginkább Gémesinek köszönhette, hogy nem nyílt tovább az olló.

Öt perc volt hátra az első felvonásból, amikor Gavrilovics bolondította meg az újpesti védőket, majd a túloldalon érkező Tonhoz passzolt. A brazil átvétel nélkül, kapásból a hálóba zúdította a játékszert (0-2).

Östör szépíthetett volna, ám nem tudta átemelni Spandlert. Ehelyett az FCV szerzett újabb gólt: Dorogi letett labdáját Fellembek nyolc méterről a jobb felsőbe bombázta (0-3).

A Veszprémnek nem okozott gondot az Újpest legyőzéseA Veszprémnek nem okozott gondot az Újpest legyőzése

Gémesi is előre merészkedett a második félidő elején, kvázi öt a négy ellen támadott a házigazda. Csakhogy Ton labdát szerzett, meghúzta Gémesi mellett és a kapuba gurított. Alig több mint fél perc telt el a második félidőből, s már négy volt közte (0-4).

A 25. minutumban szépített a rivális: Hadzsi átadását követően a 19 esztendős Katona talált be közvetlen közelről. Gyorsan jött aztán a válasz: Gavrilovics csent labdát és durrantott a rövid felsőbe (1-5).

Öttel a vége előtt a második idejét is kikérte Moga Flavius, aki öt a négy elleni hadrendben küldte vissza a pályára az övéit. Klacsák jóvoltóból meg is született az újabb hazai találat (2-5).

A meccs aztán úgy fejeződött be, ahogyan kezdődött, vagyis Tatai-találattal. A csapat „örökös” gólzsákja vette át szép mozdulattal a labdát és lőtte az üres kapuba (2-6).

A könnyed győzelemmel rajtoló 1. FCV pénteken (18.30) hazai környezetben is bemutatkozik, a második kör rangadóján az ezüstérmes Berettyóújfalu érkezik a Március 15. utcai csarokba.

Férfi futsal NB I, 1. forduló:
Újpest–1. FC Veszprém 2-6 (0-3)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion. Vezette: Szilágyi (Tamási, Juhász)
Újpest: Gémesi – Klacsák, Horváth B., Östör, Lipl
Csere: Kinics (kapus), Neumann, Katona, Hadzsi, Horváth B., Cotirlan
Vezetőedző: Flavius Moga
Veszprém: Spandler – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Koncsol, Fridrich, Molnár, Dorogi, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M., Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Katona (25.), Klacsák (37.), ill. Tatai (3., 40.), Ton (15., 21.), Fellembek (17.), Gavrilovics (26.)

Így értékelte a látottakat

Fehér Zsolt, a Veszprém vezetőedzője: – Örülök, hogy sikerült megnyernünk az első bajnoki mérkőzésünket a jó, kis fiatal Újpest ellen! A hozzáállással elégedett vagyok, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a munka java még hátravan. A Berettyóújfalu elleni, péntek esti hazai mérkőzésen a saját szurkolóink előtt is bizonyítanunk kell, mire vagyunk képesek!

Zatkalik Dávid
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. SG KECSKEMÉT FUTSAL 1 1 0 0 7 6 1 8
2. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 1 1 0 0 5 1 4 7
3. HALADÁS VSE 1 0 0 1 1 5 -4 7
4. MVFC BERETTYÓÚJFALU 1 1 0 0 3 1 2 5
5. Á STUDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 1 0 0 1 1 3 -2 3
6. ÚJPEST FC 1 0 0 1 6 7 -1 1
Utolsó módosítás: 2025. március 17. 22:25
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
B-Kerép Nyírbátori SC
Időpont
2024. szeptember 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 27. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 27. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2025. március 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
holnap 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 3. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2025. április 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. április 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. április 28. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 9. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.