Az 1980-as évek közepére egyre romlott az ország gazdasági teljesítőképessége, ami kihatott a sportra is. Pénzügyi helyzetük szorításában a bázisvállalatok egyre kevesebbet tudtak költeni a tevékenységi körükbe közvetlenül nem tartozó dolgokra, és az állam is meghúzta azt a bizonyos nadrágszíjat. Veszprémben úgy döntött a politikai vezetés, hogy kiszélesíti az addig elsősorban a Bakony Művek és a Vegyipari Egyetem égisze alatt működő sportegyesület bázisát. Ennek jeleként megváltozott az klub neve és kibővültek a vezető testületei.
Az 1985. május 20-án az egyetem aulájában megtartott közgyűlésen Veszprémi Sportegyesület (VSE) lett a szervezet neve, melynek elnökévé Domján Gábort, a Veszprém Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatóját, helyetteseivé Budavári Lászlót, a Bakony Művek vezérigazgató-helyettesét és dr. László Alfrédot, a Vegyipari Egyetem rektorhelyettesét választották. Az ügyvezető elnök dr. Sipőcz József testnevelő tanár, atlétikai edző lett. Ettől még nem változott meg a klub feltételrendszere: a VSE egyetlen létesítménnyel sem rendelkezett (akárcsak korábban a jogelőd BVTC), a szakosztályok a bázisszervek tulajdonában vagy kezelésében levőket használták, illetve bérelték az iskolák tornatermeit.
Költségcsökkentés címén megszüntették a vívó- és a súlyemelő szakosztályt, valamint átmenetileg szüneteltették a női röplabda- és a tekeszakosztály működtetését. A város és a klub ékkövének számító női kézilabdacsapat az új néven hetedik lett az NB I-ben, ám egy évvel később – 1986-ban – kiesett az élvonalból, ahová három évvel később sikerült visszajutni, és ismét hetedikként végezni. Ezután újabb zuhanás következett, és a VSE fennállása alatt nem is sikerült kijutni a válságból.
Így ünnepelték a szurkolók az NB II-ben aranyérmet nyert labdarúgócsapatot
A kézilabdázókkal ellentétes utat jártak be a labdarúgók, akik 1988-ban megnyerték az NB II-t, majd öt évet töltöttek a sportág élvonalában, ahol legjobb eredményük az ötödik hely megszerzése volt 1991-ben. Az atléták a kiváló edzői állománynak köszönhetően folyamatosan fejlődtek: 1986-ban az ötödik helyet szerezték meg az utánpótlás korosztály országos ranglistáján, és szereztek 99 olimpiai pontot. A női tornacsapat második lett az országos bajnokságon, a szakosztály 49 olimpiai pontot gyűjtött, Bartalfi Krisztina pedig tartalékként ott volt az 1988-as szöuli olimpián. A férfi röplabdázók is tartani tudták a színvonalat: 1987-ben ők voltak a VSE egyetlen NB I-es csapata. A kosárlabdázók viszont kiestek az élvonalból. A női tekecsapat létszámhiány miatt nem tudott elindulni az NB I-ben, a férfiak viszont feljutottak, de egy év után kiestek a legmagasabb osztályból. A természetjáróknál is volt némi visszaesés: nem tudták bővíteni a tagok létszámát.
Így jutott el a VSE a rendszerváltásig, amikor gyökeresen megváltozott a sport funkciója, s ezzel együtt a támogatása is. Az országosan kiemeltek kivételével széthullottak a nagy egyesületek, a szakosztályok ismét az önállóság útján keresték a boldogulásukat.
Veszprémben így jött létre a labdarúgók (VFC), az atléták (VEDAC), a tornászok (VTC), a röplabdázók (VRC), a kosárlabdázók (VESC), a kézilabdázók (VDDSE) klubja. A többi sportág képviselői más egyesületekben folytatták a pályafutásukat.
(Vége.)
