Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szögi István nem jutott elődöntőbe 1500-on

2023. augusztus 19. 20:32 // Forrás: MTI
A veszprémi Szögi István 11. helyen ért célba futamában, így nem jutott tovább az elődöntőbe férfi 1500 méteren a budapesti atlétikai világbajnokság szombati versenynapján.

Az SVSE középtávfutója a bombaerős mezőny harmadik előfutamában kapott helyet, melyben az első hat között kellett volna végeznie az elődöntőhöz.

A magyar atléta a belső pályáról rajtolt, így a kezdés után az "ő nyakába zúdultak" a többiek. Szögi ennek ellenére jól tartotta magát és az első másfél körben a mezőny első felében helyezkedett. Innen aztán fokozatosan hátrébb szorult, az utolsó körre pedig egyértelmű hátrányba került a mezőny elejéhez képest. A 28 éves sportoló a hajrában mindent megpróbált, de az első hatra nem volt esélye és végül egyéni csúcsától kevesebb mint egy másodperccel elmaradva, 3:37:57 perces eredménnyel a 11. helyen ért célba.

Szögi István a férfi 1500 méteres síkfutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. MTI/Derencsényi IstvánSzögi István a férfi 1500 méteres síkfutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. MTI/Derencsényi István

Ez a második legjobb futásom, messze jobb mint a többi. Nagyon jól éreztem magam az elmúlt hetekben, a közönség pedig extra löketet adott, ezért azt mondtam magamban, hogy muszáj egy nagyot futni. Nagyon jó formában vagyok, ezért egy kicsit csalódottnak érzem magam, mert meg akartam dönteni az egyéni csúcsomat, sőt, titkon a továbbjutásban is bíztam, de látva a mezőnyt, ez most nem volt reális. Belül nem volt egyszerű, de a futam elején szerintem jól megoldottam, 800 és 1100 méter között azonban a lökdösődésben egy kicsit leszakadtam és az utolsó 300 méteren, amikor hajráztam, már olyan messze voltak, hogy ennél a tempónál már nem maradt esélyem

- nyilatkozta az MTI-nek Szögi István.

Nyitókép: Szögi István a férfi 1500 méteres síkfutás előfutama után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

vehir.hu
további cikkek
Fedett pályás atlétikai vb: a 4x400 méteres váltó biztosan döntős, Molnár Attila esélyes rá atlétika Fedett pályás atlétikai vb: a 4x400 méteres váltó biztosan döntős, Molnár Attila esélyes rá Egy döntőse már biztosan van a magyar küldöttségnek a pénteken kezdődő nancsingi fedett pályás atlétikai világbajnokságon, mivel a férfi 4x400 méteres váltóban csak finálét rendeznek, de a staféta mellett más számokban is esély kínálkozik a jó szereplésre a magyar szövetség sportszakmai igazgatója szerint. tegnap 20:06 Dobóbajnokságot rendeznek Veszprémben VEDAC Dobóbajnokságot rendeznek Veszprémben A legjobb hazai utánpótlás dobóatléták érkeznek Veszprémbe a hétvégén a VEDAC rendezésében megvalósuló U20, U18 és U16 téli dobó magyar bajnokságra. tegnap 13:42 Téli dobó Ek: Csekő Miklós ezüstérmes az U23-as férfi kalapácsvetőknél atlétika Téli dobó Ek: Csekő Miklós ezüstérmes az U23-as férfi kalapácsvetőknél A VEDAC-os Csekő Miklós új egyéni csúccsal ezüstérmet nyert az U23-as férfi kalapácsvetők mezőnyében szombaton az atlétikai téli dobó Európa-kupa első versenynapján Nicosiában. 2025. március 15. 20:00 Bajnokok nyomában: sosem volt opció, hogy „csak” sportoló legyek sport Bajnokok nyomában: sosem volt opció, hogy „csak” sportoló legyek Szerda este a Papírkutyában zajlott a Bajnokok nyomában elnevezésű sorozat beszélgetése, Ovádi Péter országgyűlési képviselő vendégei ismét igazi világklasszis sportolók voltak: Kéri Bianka és Baji Balázs. 2025. március 16. 13:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.